Csúcsjáraton…

HN-információ
Február közepén már tudni lehetett, hogy az idei esztendő kedvezőnek ígérkezik az európai autópiac alakulása szempontjából. Igen, mert akkor, pontosabban február 16-án hozta nyilvánosságra az Európai Autógyártók Egyesülete (ACEA) a januári eladásszámokra vonatkozó szokásos statisztikáját. Abban a hónapban a megelőző esztendő azonos időszakához viszonyítva uniós szinten 10,2%-kal növekedett az eladásszám a megelőző esztendő azonos hónapjához viszonyítva, majd februárban némi lankadás következett be, 2,2%-os növekedést jegyezve, a minap pedig nyilvánosságra hozták az első évnegyedre vonatkozó számadatokat. Azok tükrében pedig elmondhatjuk, hogy az a kedvező tendencia, amely immár több mint két éve bekövetkezett európai viszonylatban, ha apró megtorpanásokkal is, de töretlenül felfelé ível. Márciusban az Európai Unió viszonylatában 11,2 százalékkal több új személygépkocsit írattak be forgalomba, mint 2016 azonos hónapjában. Továbbá az első évnegyed viszonylatában a növekedési arány a megelőző esztendő azonos időszakához viszonyítva 8,4%-os volt. (Európai viszonylatban a szóban forgó növekedési arány 8,2%-os volt, s ez mindenekelőtt a Svájcban jegyzett igen szerény növekedési, 1,1%-os arány számlájára írható.) Az is igaz viszont, hogy az adatok szemrevételezése arra utal, hogy a növekedési arányok országonként igen eltérőek voltak, sőt volt olyan ország is, ahol visszaesés következett be, nevezetesen 8,3%-os Írország esetében és elhanyagolható arányú Finnország esetében. A maga nemében ugyanakkor meglepő, hogy a súlyos gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küszködő Görögországban igen jelentős, 37,7%-os növekedési arány következett be, de az is megjegyzendő, hogy Görögország nem tartozik az autópiac számottevő szereplői közé. A növekedési arány tekintetében országunk a második helyet foglalta el, az első évnegyedben 27,5%-kal több új személygépkocsit írattak be a forgalomba, mint a megelőző esztendő azonos időszakában. Márciusban mérsékelődött az eladásszám, a növekedési arány viszonylag szerényebb volt, 5,2%-os, s valószínűsíthető, hogy áprilisban sem fog bekövetkezni iramosabb gyarapodás, de májustól arra számítani lehet, ugyanis beindul a roncsprogram. Ugyancsak jelentős arányú növekedést jegyeztek Hollandiában, nevezetesen 22,8%-ost (érdemes erre a növekedésre utalni, mert a múlt esztendőt negatív előjellel zárta, mármint az eladásszám tekintetében Hollandia). Húsz százalékot meghaladó arányban nőtt a forgalomba beíratott új személygépkocsik száma Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban és Horvátországban is. Szerényebb növekedést jegyeztek, nevezetesen 10% alattit Franciaországban, Portugáliában, Szlovéniában, Svédországban, az Egyesült Királyságban stb. Abszolút számban kifejezve a listavezető továbbra is Németország, ahol az első évnegyed folyamán 844 684 új személygépkocsit írattak be a forgalomba (6,7%-os növekedési arány), azt követte az Egyesült Királyság 820 016 új személygépkocsival (6,2%-os növekedési arány), illetve Olaszország 582 465 járművel (11,9%-os növekedés). Románia esetében az első évnegyed folyamán 22 276 új személygépkocsit írattak be a forgalomba, s e tekintetben Magyarország, Görögország, Szlovákia „szomszédságában” találtattunk. Márkastatisztika Az ACEA statisztikája szerint a növekedési arány tekintetében a toplistát a Toyota-csoport vezette 17,8%-kal, azt követte a Fiat-csoport (Fiat, Jeep, Lancia, Alfa Romeo, Dodge és Maseratti), amely esetében az eladásszám 14,2%-kal volt nagyobb, mint a múlt esztendő első évnegyedében. (Hangsúlyozandó, hogy az eladásszám az európai piacra vonatkozik.) Ugyanilyen arányban növekedett a Jaguar-Land Rover-csoport eladásszáma is. Visszaesést, nevezetesen 5,8%-ost jegyzett a Mazda, 13%-ost a Honda és 1,9%-ost a Mitsubishi. Abszolút számban kifejezve a piacvezető továbbra is a VW-csoport 964 383-as eladásszámmal (55,3%-os növekedés). A Renault-csoport a harmadik helyet foglalta el 405 848 forgalomba bejegyeztetett új személygépkocsival. Abból európai viszonylatban 111 126 volt Dacia személygépkocsi, s ez a múlt év azonos időszakához viszonyítva 9,9%-os gyarapodást jelent. Hecser Zoltán




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!