Részben az I. Siklódi Sokadalom, részben pedig az a tény akadályozta a jelenlegi sorozat Etéd községi részének befejezését, hogy a helyi önkormányzat ismét elöljáró nélkül maradt, július 23-án teljesen váratlanul lemondott a megbízott alpolgármester, Szilveszter Attila. A község központját úgymond akkor megkerültük, előbb alaposan körbejártuk, jelenlegi állapota, hagyományos népi építészete bemutatását azonban – Küsmöddel együtt – addig halasztottuk, mígnem sikerült beszereznünk néhány ide vonatkozó szükséges és megbízható friss információt. [caption id="attachment_93663" align="aligncenter" width="1000"] A Csitkós-ház. Akadnak jó példák is Fotók: Simó Márton[/caption] Függetlenül attól, hogy pillanatnyilag foglalt-e a polgármesteri szék vagy sem, a községközpontot Siklóddal összekötő, egész Maros megye határáig mintegy 12 km hosszúságú megyei út terve elkészült, és jelenleg a közbeszerzési pályáztatás szintjénél tart. Egy-két éven belül biztos, hogy könnyebben el lehet majd jutni ebből a két faluból Etéd, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, vagy éppenséggel Parajd és Korond felé is, hiszen az Atyhán át vezető 136A jelű útszakaszt jelenleg modernizálják. „Összenő, ami összetartozik” – lehet hallani közép- és felsőbb vezetői szinteken. Hogy mi van a Maros megye felé haladó szakasszal – Szolokma–Makfalva –, az egyelőre nem világos, s hogy vezet-e majd valamikor „igazi” út, közvetlenül Parajd és Szováta irányába, most azt sem tudjuk megmondani. Etédnek hamarosan lesz ugyan majdnem négy teljes értékű kijárata, ám Siklódnak – amely 1968-ig községközpont volt másfél ezer lakossal – egyelőre várnia kell a lehetőségek kiteljesedésére. [caption id="attachment_93664" align="aligncenter" width="1000"] Régi küsmödi házak. Ma már nincs túl nagy becsülete a népi építészeti hagyományoknak[/caption] Sokat beszélünk a mobilitásról, de vajon mi van a helyben való megmaradással? Milyen lehetőségek, milyen erőforrások vannak? Ami biztos, azt láttuk, hogy Siklódon és Küsmödön elsősorban szarvasmarhatartással foglalkoznak, Etéden viszont mintha – a falu méreteihez és népességéhez képest – visszafogottabb lenne a haszonállattartás, de jelentékenyebb valamivel a növénytermesztés, bár ott is jelentős a medveállomány térfoglaló jelenléte. Gyakran olvasni arról, hogy a barnamedvével való kényszerű találkozás oka az, hogy az ember kiszorította ezt a nagytestű mindenevőt a természetes élőhelyéről. Az állítást azzal az egyszerű ténnyel lehet cáfolni, hogy a külterületen nincsenek ma már meg azok a kultúrák, amelyek akár a szövetkezetesített, vagy akár a jól működő egyéni gazdálkodás idején bőven jelen voltak, s a vadak, amennyiben nem állott rendelkezésükre az illető esztendőben bőséges vadgyümölcs-termés, akkor a kukorica- és kalászos gabonatáblákon, a krumpliföldeken is táplálkozhattak. A túlszaporodni hagyott vadállományt – amely tulajdonképpen állandó veszély forrása és csorbítja az adott területen élő ember szabadságát, jogát az élet- és munkalehetőséghez, a testi épséghez és a magánvagyonhoz – a táplálékszerzés igénye vezérli a lakott területre, ahol még az sem ritka, hogy zöld diót eszik a fákról letépdelt ágakról. Ebben a községben – a termelési és gazdálkodási formák megváltozása, a népességfogyás okán – annak a kultúrtájnak, amelyet az ősök évszázadokon át formáltak, mára itt is annyi: ellepik a bokrok, visszafoglalja az erdő, hiszen a gyengén termő föld, amely bizonyos célokra kitartó munkával és nagy szakértelemmel hasznosítható lenne, mint élettér ma jobbára kihasználatlan. Hunyadi János és „sárkovácsok” emléke Küsmöd soha nem volt túl népes település, 1850-ben 758-an, 1910-ben 718-an, 1941-ben 769-en, 1992-ben 430-an, 2011-ben 420-an, az Etédi Polgármesteri Hivatal közlése szerint 2019 júliusában 450-en lakják. Az enyhe növekedés a magyar anyanyelvű és zömében református vallású cigány közösség jelenlétével magyarázható. A fennmaradt források szerint viszonylag korai alapítású (Kusmend néven az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel), sokáig Siklód anyaegyháza volt az itteni római katolikus, majd később a reformátussá lett egyházközség (1629-ig). Ez az egyházközség 1446-ban kapott búcsúengedélyt, a hagyomány szerint az akkori felújításához Hunyadi János, Erdély vajdája, Magyarország kormányzója is külön hozzájárult. Később a reformátusok kazettás mennyezetet alakítottak ki benne (1714), majd a XVIII. század közepén (1747) fából készült haranglábat építettek a cintermébe. Bár a szomszédos Siklódot és Atyhát néprajzilag a Sóvidékhez sorolják, ez a falu nem tartozik egyértelműen ehhez a tájegységhez. Viszont hagyományos építészetét vizsgálva megállapítható, hogy az itt fellelhető formavilág közel áll az Atyhában és Siklódon alkalmazotthoz: a legrégebbi házak száraz vagy agyaggal tömített kőalapra emelt, a telekadottságok szerint alápincézett kettős- vagy hármas-osztatú tornácos hajlékok, amelyek alapanyagát többnyire fenyőrönk, ritkábban a helyben készített „cigánytégla” alkotja. A korábbi zsúp- vagy zsindelytetőt a 20. században általánosan felváltotta a hódfarkú vagy a szalagcserép. A bennvalókhoz – többgenerációs együttélés esetén – lakószobával is ellátott sütő, egy- vagy kétpajtás csűr, és – ha a terület alkalmas, illetőleg a tulajdonos család vagyoni helyzete indokolta – gabonás is tartozhatott. A népi mesterségeknek, a fafaragásnak, a gyapjúfeldolgozásnak vagy a cserépgyártásnak ma már csak az emléke maradt fenn. Szakkiadványokban, székelyföldi, kolozsvári közgyűjteményekben, illetőleg a Magyar Néprajzi Múzeumban a kapcsolódó tárgyi és szellemi hagyaték fellelhető, adott esetben – bár foglalkoztató táborok vagy népfőiskolák, esetleg kisvállalkozások szintjén – akár felfrissíthető is lehetne. [caption id="attachment_93665" align="aligncenter" width="1000"] Új típusú szín Küsmödön. Faluképvédelmi kihívások[/caption] Bereczki Zsigmond és fia, Be­reczki Imre „sárkovácsok” emléke és néhány kályha, kerámiatárgy révén némiképp fennáll, s a Be­recz­ki-ház – vagy „csitkós ház” –, amely kvázi védettséget élvezvén, a templom mellett ma is a falu egyik nevezetessége. Az utóbbi években a korondi Páll Ágoston (1946–2018) UNESCO- és Magyar Örökség Díjas fazekasmester hasznosította a Bereczki-motívumkincset, ugyancsak népművészettel és kerámiakészítéssel foglalkozó gyermekeivel együtt több hagyományos formájú cserepest és népi mintakincsű csempekályhát is készített hazai és külföldi megrendelésre. Mintegy tizenötre tehető a faluban a hagyományos formában megmaradt porták vagy házak száma, bár ezek jelentős része lakatlan. A Fő utcán még ma is kialakítható lenne egy megfelelően konzervált házcsoport, amely felidézhetne valamit Küsmöd hagyományos népi építészetéből. Tucatnyi ház a legutóbbi évtizedekben esett át olyan bővítésen, illetve nagyjavításon, amelyek mögött még sejthető az eredeti forma, akár visszaállítható is lehetne egyik-másik közülük. A falura nem volt jellemző a hagyományosan faragott udvar­hely­széki székelykapu, kiskaput, „gyalogkaput” azonban – több-kevesebb díszítéssel – ma is találunk, illetve olyant is, amely téglából, esetleg kőből rakott lábazattal rendelkezik. Nincsen túl nagy becsülete a régi népi építészeti hagyománynak, hiszen érzékelni, amint napról napra változik az összkép. A mai gazdálkodáshoz szükséges gépparkot vagy az utcákon vagy a kertekben-udvarokban tárolják, a melléképületek pedig esetlegesen készülnek. A csűr elveszítette funkcióját. A szálastakarmány – pontosabban a kisebb-nagyobb bálák – tárolására nyitott oldalú színeket építenek. Jártunkban-keltünkben szemtanúi voltunk egy ilyen építmény elkészültének, amelyet teljesen magától értetődően bádoglemezzel födtek. Simó Márton Folytatása következik