borús égbolt
Csiga Expressz
Ismét éles kritikával illették a román vasúttársaság áruszállító részlegének teljesítményét a hazai üzleti szféra képviselői. Az áruszállító szerelvények lassúsága miatt korábban a Dacia-, ezúttal pedig a Ford romániai üzemének vezetőjénél telt be a pohár. Josephine Payne, a craiovai járműgyártó igazgatója nem különösebben finomkodott: megfogalmazása szerint biciklivel is lehagyná azokat a szerelvényeket, amelyek a cége termékeivel megrakva a nyugat-európai felvevőpiacok felé tartanak.
El is hiszem, hogy a mutatványra képes lenne. De nem kell ahhoz neves, jól fizető multinacionális cég edzett, jó kondiban levő vezérigazgatójának lenni, hasonló teljesítményre – rövidebb távon – Rakéta nevű piros biciklijével talán a hat éves lányom is képes lenne. Ismerjük el, az óránként 15-20 kilométeres távokat megtevő, jobban mondva cammogó szerelvények lekörözése nemhogy kerékpárra pattanva, hanem még futva, kocogva sem a legnehezebb feladatok közé tartozna. Ennél nagyobb sebességre kapcsolni a román vasúttársaságnak mégis probléma. És ez immár – mint ahogy a hazai Ford-vezér kifakadásából is látszik – nemcsak a vasúttársaságnak probléma, hanem mindenkinek, aki költségmegfontolásból – vagy ne adj isten, mert az alacsonyabb környezetterhelés is számít – termékeit az elméletileg legzöldebb szárazföldi szállítási módon, vasúton próbálja célba juttatni. Csak épp nem csigatempóban. A craiovai járműgyártónak például a szállítás lassúsága évi több milliós veszteséget okoz, pusztán azért mert a vasúti infrastruktúra vészesen leromlott állapot miatt a magyar országhatár eléréséhez, a Craiova–Kürtös közti 400 kilométeres távolság leküzdéséhez az autószállító szerelvényeknek több mint egy napos, 26 órás menetidőre van szükségük.
A baj az, hogy a vasúti pályák, a váltók, a hidak – és úgy általánosan a teljes vasúti infrastruktúra – elhanyagolt állapota nem új felfedezés, és nem csak az árufuvarozásra, hanem a személyszállításra is rányomja bélyegét. Sokatmondó, hogy a Székelyföldi városokat Budapesttel összekötő Hargita vagy a Korona járatai elméletileg a gyors, vagy a gyorsabb vonatok kategóriájába tartoznak, ennek ellenére a Csíkszereda–Nagyvárad közti 400 kilométeres út is bő nyolc órába telik. De nem is kell ahhoz messzire menni, hogy az út mégis hosszúnak tűnjön: a Gyimesből vonattal ingázó diákok vagy munkavállalók sokat tudnának erről beszélni. Arra már jobb ki sem térni, hogy a krónikus vagonhiány miatt a csíkszeredai pályaudvarra érkező térségi vonatok rendszerint egy-két vagonnal közlekednek. Sok jó ember kis helyen is elfér.
Ám az idő pénz – tartja a mondás. A 21-dik században a vonatozás kis országukban úgy tűnik, annak való, akinek ideje és pénze is van. Meg szerényebb igénye és határtalan türelme. De úgy érzem: a román vasúti szolgáltatásokkal szemben minden nagyon-nagyon fogytán.
Domján Levente
.jpg)
