Az Erdélyi Kárpát-Egye­sület Csíkszéki Szakosztálya virágnéző túrát szervezett április 27-én. Célunk egy, a Kőd-vonulat déli oldalán honos, nagy kiterjedésen előforduló virágpopulációt megismertetni. A henye boroszlán, népies nevén cserevirág, a boroszlánfélék családjába tartozó védett növény. Túránk tervezett útvonala Lóvész-tető–Csorgó-kútja–Szent Ilona–Kőd-vonulat–Csíkrákos. Napsütötte vasútállomáson szálltunk le reggel 8 órakor a vonatról, majd rövid ismertető és ismerkedés után elindultunk. Pár száz méter emelkedő után már zsákba kerültek a vastag ruhák, kegyes volt hozzánk az idő. Egyórányi gyaloglás után már a Lóvész-tető 1290 méter magasan levő szikláin sütkéreztünk, mint a gyíkok, míg Márton Gyula túravezetőnk ismertette az elénk táruló panorámát. Keletre a Csíki-havasok mellék- és főgerince, északra a Hagymás-hegység, nyugatra az Északi-Hargita, délre pedig a Közép- és Déli-Hargita vonulatai látszanak. Előttünk Somlyó-hegye emelkedik, mögötte a félhomályban a Tusnádi-szoros. Innen már csak lefelé ereszke­dünk, amitől jobb lett a csapat kedve. Tavaszi virágos, madárfüttyös fenyők közt bújócskázós erdei ösvényen haladunk úti célunk második állomása, Csorgó-kútja felé. Itt pihentünk egy csokikockányit és bátran ittunk a bővizű forrásból, mert a mellette álló hatalmas fenyők egyikére kifüggesztett hatósági papír igazolja, hogy a víz iható. Feltöltött erővel és kulacsokkal indulunk tovább Lóvész település elszórt házai közt. Szent Ilona kopár dombhátán még bátortalan a tavasz, de ígéretes. A tömegesen nyíló tavaszi tárnicsok térdre kényszerítik a fotósokat, mi pedig közben megállunk, és visszanézünk az eddig megtett útra. Elégedetten bólogatunk, azért is, mert nemsokára elérjük a Kőd-erdő szélét, ahol kiadós pihenő és falatozás vár ránk. Jóllakottan, mégis szaporán megyünk át a helyiek által „lúcsos”-nak nevezett, erdei fenyők és lucfenyők határolta árnyas erdei úton. Csalogat a cserevirág. Április végén, május elején nyílik tömegesen. Előre kevesebb, majd egyre több, földön heverő ciklámen-rózsaszín bokorral találkozunk. Orgonára hasonlító illatukkal, szerény szépségükkel arra kényszerítnek, hogy közéjük telepedjünk. Munkába lendülnek a fotósok, adunk itt is pihenőt magunknak, mert a csapatunk nagy része most találkozik ilyen látvánnyal. Alig merünk lépni. A virágillatos csoportkép elkészítése után Rákos felé vesszük az irányt, közben szaporán nézegetünk hátrafelé. Kezd sötétedni az ég alja és dörög is. Rákos főterére már pár csepp esővel érkezünk. Itt csak annyi dolgunk van, hogy leöblítsük az út porát. Kedves túratársaim! Meséljétek el másoknak is. Arcunkon a nap sugarát, orrunkban a tavasz illatát, fülünkben a kakukk hangját, lábunkban a 20 km-t és az izomlázat. Azt is, hogy szerencsésen hazaértünk mind a 47-en! Márton Adél túravezető, Csíkszereda