enyhe havazás
Csendes feltámadás
Szombat éjszaka, már éjfél után, amikor a keresztény világ még mély gyászban siratta Megváltóját és csak az Igazak vágyták, sejtették és remélhették, hogy az örök bűn nem végleges, ezért a gyászt is örömünnep váltja – mondom, ezen az éjszakán, egy felcsíki faluban megcsörrent a régi, vezetékes telefon. Miklós bátyám már a mély álom küszöbén szundikált, de félálomban is elérte néhány lépéssel a készüléket.
Fiatalosan mozgott még így, álomból riadva is, semmi sem mutatta, hogy idestova több mint öt és fél évtizede dolgozik állategészségügyiként ugyanabban a faluban. A vele élők már megszokták ezt, de ezúttal egy kissé bosszúsak voltak, hisz a világ most volt a legnagyobb csendben, a harangok is épp csak hazaindulni készültek Rómából, meg aztán kijárási tilalom van, hová megy ilyenkor ez az ember… Persze, hogy azt mondják rá, hová megy ilyenkor az öreg, eszükbe sem jutott.
Miki bácsi pedig komótosan összekészítette elnyűtt, de neki már megszokott táskáját és annyit vetett oda elmenőben: borjúdzik a Józsi tehene… Majd jövök. Kiment a kapun. Fia kissé rosszallóan, de elnézően nézett utána. Tudta, majd jön, amikor végzett.
Reggel, húsvét napján mintha semmi sem történt volna. Időben ébredt a család, Miki bátyánk frissen tevékenykedett a konyhában. Csak annyit mondott vidáman: semmi baj, gyorsan, gyönyörű borjú született.
És akkor, a hazatért harangok újra hirdetni kezdték: Feltámadott! Feltámadunk!
Aczél Péter László
-min.jpg)
