borús égbolt
enyhe eső
Csalogató Kelemen-havasok
A Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CsEKE) szervezésében, Buzás Márton vezetésével Hargita megye legmagasabban fekvő térségében, a Kelemen-havasokban túráztunk, a Rekettyés-tetőn (2021 m) és a Jézer-tónál jártunk 2019. július 20-án.
A főutat Maroshévíz végében, ennek Borszék felőli kijáratánál hagytuk el, innen köves úton araszoltunk felfelé még közel 20 km-t, először piros kereszt turistajelzés mentén a kolostorig, majd kék kereszt mentén a Lomás menedékházig, végül kék háromszög jelzést követve. Háromszéki és szászrégeni túratársak is csatlakoztak a csíkiakhoz, s volt két kisgyermek is a csapatban, akik vidáman, zokszó nélkül járták végig a közel 30 km-es útszakaszt. Július 20., Illés napja, dologtiltó napnak számít, a megye északi részében, ahová tartottunk, ezt a napot különös tisztelet övezi, ugyanakkor úgy tartják, hogy ekkor gyakoriak a viharok. Mindez nem tántorított el minket, sokan voltunk kíváncsiak a Kelemen-havasok vadregényes világára. Érkezéskor ragyogó napsütés fogadott, szép nap ígérkezett. Ahol kiszálltunk az autókból egy gyönyörű sisakvirág köszöntött, az árokparton szamócák piroslottak és áfonyacserje kínálta kövér bogyóit, aminek nem lehetett ellenállni.
A Lomás-patak folyását követve erdei úton indultunk, vulkanikus eredetű hatalmas köveket kerülgetve, melyeket puha, zöld mohaszőnyeg borított. A táj itt mesébe illő, érintetlen vidék, úgy érezhetjük magunkat a vadonban, mint valami elvarázsolt világban. Az erdő friss, fanyar illata kényezteti orrunkat, a patak vizének csobogása zene fülünknek, a termetes fenyőfák látványa szemeink gyönyörködtetője és a közöttük beszűrődő napsugár fénye lelkünk kényeztetője. Az útnak ezen a kezdeti szakaszán patak mellett haladtunk, néhol harántolva, keskeny ösvényen, gyökerekből font lépcsőn és köveken lépkedve araszoltunk mind fennebb. Fenyőrönk pallón keltünk át a patakon és felfelé kapaszkodtunk egy oldalon, ahol az esős időjárásnak köszönhetően jókora rókagomba-telepek voltak. Folyamatosan a kék háromszög turistajelzést követtük, így értük el egyórányi járás után az erdő közötti, régi Lomás menedékházat, amelynek már csak a romjai láthatók, de mellette egy új hegyi menedéket alakítottak ki. Itt tartottuk az első hosszabb pihenőnket.
Innen simább terepen folytathattuk utunkat, árnyas erdő között, majd kiértünk egy tisztásra, ahol hatalmas andezittömb látványa fogadott. Ettől nem messze látható a jelzés, amely az ötpercnyi járásra található Kis-Lomás-vízeséshez vezet. A tisztás, ahonnan az elágazás indul, tele van áfonyacserjével, és ezek telis-tele vannak ilyenkor zamatos gyümölccsel. Ezt nem lehetett kihagyni, mindenki csemegézett, aztán elindultunk a meredek lejtőn befelé, megnézni a közel 10 m-es magasságú, többlépcsős zúgót.
Erdős szakaszok és tisztások váltogatták egymást, kezdtek megjelenni a magashegyi növények, a napsütötte platókon gyapjas sások tengere fogadott, s ahogy haladtunk felfelé már borókák és kúszófenyők uralták a terepet. Faoszlopok tetejére festett sárga sávjelzést követtünk, így vágtunk át a kúszófenyők közötti illatos sétányon és értük el a sárga zuzmóval színezett, lapos szürke kövekkel borított Rekettyés oldalát. Tízpercnyi járásra lehettünk a tetőtől, jól látszott a meteorológiai állomás és kitárult a környék, ezért újabb pihenőt iktattunk be, hogy megcsodálhassuk a tájat, az egymás mögött sorakozó hegyvonulatok különböző színű árnyalataival. A sárga zuzmós, lapos tetejű, szürke köveken lépkedve egy pillanatra a Retyezát-hegység nosztalgiája ragadott el.
Az indulástól számított négyórányi járást követően érkeztünk meg a Rekettyés-tetőn található meteorológiai állomáshoz. Itt, a három megye találkozásánál elhelyezkedő Kelemen-havasok tetején hosszabb pihenőt tartottunk, ebédeltünk, miután megszemléltük a környező hegyeket, a Magyar-Negoi és a Nagyköves kiemelkedő csúcsait meg a kénbányászat miatt lecsupaszított Román-Negoi tömbjét. Az ebédszünet nem tartott sokáig, mert a szürke felhők egyre közelebb értek, és megnyíltak az égi csatornák. A csoportkép már színes esőköpenyekbe bújtatott társaságot örökített meg.
Lefelé tartottunk a hegyről, rododendroncserjék között, a Jézer-tó fele vettük az irányt a sárga sáv, kék sáv, piros pont jelzéseket követve. Először e kúszófenyők között, majd egy köves útra kiérve, végül ismét törpefenyős, borókás részen keresztül haladtunk, esőtől áztatva, így értünk el egy kialakított pihenőhelyre, ahol kétnyelvű, román és angol feliratú táblák tájékoztattak és hívták fel a figyelmet arra, hogy Nemzeti Park területén tartózkodunk. Kék kereszt turistajelzést követve, 10 perc alatt értünk el a glaciális eredetű tengerszemhez, a Jézer-tóhoz. Mindenki várta, hogy a zöldellő hegyoldalból előbukkanjon a Kelemen-havasok gyöngyszeme, az 1750 m-es tengerszint feletti magasságban található Jézer-tó, ami felfedte magát, mindannyiunk örömére. Némelyek nagyobbnak vélték, mások, akik 30 évvel ezelőtt jártak itt utoljára kisebbre emlékeztek, úgyhogy mindenkinek nyújtott újat. Körbejártuk a tavacskát, amelynek felülete 0,13 hektár, legnagyobb mélysége 5 m, és víztükrén most esőcseppek formáztak kis köröcskéket.
A tavat megkerülve visszatértünk a kiakalított pihenőre, majd a kék kereszt turistajelzést követve terepjáróval is járható úton ereszkedtünk visszafelé.
Öreg este volt, mire leértünk a főútra, és tizenegy óra is elmúlt, mire hazaértünk a túráról, fáradtan, de boldogan.
A Lomás-patak folyását követve erdei úton indultunk, vulkanikus eredetű hatalmas köveket kerülgetve, melyeket puha, zöld mohaszőnyeg borított. A táj itt mesébe illő, érintetlen vidék, úgy érezhetjük magunkat a vadonban, mint valami elvarázsolt világban. Az erdő friss, fanyar illata kényezteti orrunkat, a patak vizének csobogása zene fülünknek, a termetes fenyőfák látványa szemeink gyönyörködtetője és a közöttük beszűrődő napsugár fénye lelkünk kényeztetője. Az útnak ezen a kezdeti szakaszán patak mellett haladtunk, néhol harántolva, keskeny ösvényen, gyökerekből font lépcsőn és köveken lépkedve araszoltunk mind fennebb. Fenyőrönk pallón keltünk át a patakon és felfelé kapaszkodtunk egy oldalon, ahol az esős időjárásnak köszönhetően jókora rókagomba-telepek voltak. Folyamatosan a kék háromszög turistajelzést követtük, így értük el egyórányi járás után az erdő közötti, régi Lomás menedékházat, amelynek már csak a romjai láthatók, de mellette egy új hegyi menedéket alakítottak ki. Itt tartottuk az első hosszabb pihenőnket.
Innen simább terepen folytathattuk utunkat, árnyas erdő között, majd kiértünk egy tisztásra, ahol hatalmas andezittömb látványa fogadott. Ettől nem messze látható a jelzés, amely az ötpercnyi járásra található Kis-Lomás-vízeséshez vezet. A tisztás, ahonnan az elágazás indul, tele van áfonyacserjével, és ezek telis-tele vannak ilyenkor zamatos gyümölccsel. Ezt nem lehetett kihagyni, mindenki csemegézett, aztán elindultunk a meredek lejtőn befelé, megnézni a közel 10 m-es magasságú, többlépcsős zúgót.
Erdős szakaszok és tisztások váltogatták egymást, kezdtek megjelenni a magashegyi növények, a napsütötte platókon gyapjas sások tengere fogadott, s ahogy haladtunk felfelé már borókák és kúszófenyők uralták a terepet. Faoszlopok tetejére festett sárga sávjelzést követtünk, így vágtunk át a kúszófenyők közötti illatos sétányon és értük el a sárga zuzmóval színezett, lapos szürke kövekkel borított Rekettyés oldalát. Tízpercnyi járásra lehettünk a tetőtől, jól látszott a meteorológiai állomás és kitárult a környék, ezért újabb pihenőt iktattunk be, hogy megcsodálhassuk a tájat, az egymás mögött sorakozó hegyvonulatok különböző színű árnyalataival. A sárga zuzmós, lapos tetejű, szürke köveken lépkedve egy pillanatra a Retyezát-hegység nosztalgiája ragadott el.
Az indulástól számított négyórányi járást követően érkeztünk meg a Rekettyés-tetőn található meteorológiai állomáshoz. Itt, a három megye találkozásánál elhelyezkedő Kelemen-havasok tetején hosszabb pihenőt tartottunk, ebédeltünk, miután megszemléltük a környező hegyeket, a Magyar-Negoi és a Nagyköves kiemelkedő csúcsait meg a kénbányászat miatt lecsupaszított Román-Negoi tömbjét. Az ebédszünet nem tartott sokáig, mert a szürke felhők egyre közelebb értek, és megnyíltak az égi csatornák. A csoportkép már színes esőköpenyekbe bújtatott társaságot örökített meg.
Lefelé tartottunk a hegyről, rododendroncserjék között, a Jézer-tó fele vettük az irányt a sárga sáv, kék sáv, piros pont jelzéseket követve. Először e kúszófenyők között, majd egy köves útra kiérve, végül ismét törpefenyős, borókás részen keresztül haladtunk, esőtől áztatva, így értünk el egy kialakított pihenőhelyre, ahol kétnyelvű, román és angol feliratú táblák tájékoztattak és hívták fel a figyelmet arra, hogy Nemzeti Park területén tartózkodunk. Kék kereszt turistajelzést követve, 10 perc alatt értünk el a glaciális eredetű tengerszemhez, a Jézer-tóhoz. Mindenki várta, hogy a zöldellő hegyoldalból előbukkanjon a Kelemen-havasok gyöngyszeme, az 1750 m-es tengerszint feletti magasságban található Jézer-tó, ami felfedte magát, mindannyiunk örömére. Némelyek nagyobbnak vélték, mások, akik 30 évvel ezelőtt jártak itt utoljára kisebbre emlékeztek, úgyhogy mindenkinek nyújtott újat. Körbejártuk a tavacskát, amelynek felülete 0,13 hektár, legnagyobb mélysége 5 m, és víztükrén most esőcseppek formáztak kis köröcskéket.
A tavat megkerülve visszatértünk a kiakalított pihenőre, majd a kék kereszt turistajelzést követve terepjáróval is járható úton ereszkedtünk visszafelé.
Öreg este volt, mire leértünk a főútra, és tizenegy óra is elmúlt, mire hazaértünk a túráról, fáradtan, de boldogan.
Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.
Péterffy Ági, Csíkszereda
_web.JPG)
