Napjainkban divat felmenőink után kutatni. De bármi legyen a kutató indítéka, labirintusba tévedhet, s nyomozói vénára is szüksége van ahhoz, hogy eligazodjon az adatok útvesztőjében. Koszta István és Ravasz Ákos hobbiból foglalkozik családfakutatással. Ők engednek betekintést szenvedélyükbe.

Elsőként a családja története iránt élénken érdeklődő, sőt a szűkebb baráti körben már számtalan családfakutatást végzett Koszta István ad számunkra egy kis ízelítőt arról, hogy a sikeres kutatás érdekében mit, hol és hogyan érdemes megnézni. A forrásokat illetően szerinte jó kiindulópont a Magyar Nemzeti Levéltár, amely már a küszöbön arra figyelmeztet, hogy „Vigyázat, függőséget okoz!”.
– Akkora technikai és forrás-adathalmaz, hogy belefulladunk. Nem véletlen, hogy több vállalkozó is felajánlja ugyancsak online, hogy segít 100 és 400 lej között fizetendő honoráriumért. Tapasztalatom szerint itt és most több az olyan érdeklődő, aki a két háborúban hír nélkül odaveszett felmenőjét keresi „csak úgy”. A Magyar Hadtörténeti Múzeum Intézet honlapján rákattan az adatbázisokra, ahol dédapáinkat kereshetjük. Volna esélye – mondom –, mert ha az adatlapokat ki tudja tölteni, akkor már mindent tud, minek keresni. Szóval nem egyszerű – emelte ki Koszta István.
No, de térjünk vissza a labirintus kapujába. Hogyan kezdjünk hozzá, ha szándékunk céltudatosan keresni
– Kezdjük mindjárt a családban. Tájékozódjunk a szűk, majd a nagycsaládban. Félsikerrel biztat, ha élnek a szülők, nagyszülők, mert emlékezetük sok adatot rejt. Kotorjunk bele a családi levelesládába, a családi iratokba, irathagyatékokba – ajánlja Koszta István. – Újabb adatok, adatfoszlányok reményében tágítsuk ki tájékozódásunkat családunk közvetlen baráti körére. A padlást se hagyjuk ki! A következő kör leginkább az egyházi, majd a polgári anyakönyvben megkeresni a közvetlen felmenőket. 1822-ig talán, 1895-től egészen bizonyosan megtaláljuk családunk bejegyzett adatait. 1827 óta Erdélyben is két példányban vezetik a katolikus egyházi anyakönyveket, a másodpéldányokat kerületi levéltárakban őrzik a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltárban. Az utóbbi tíz évben a plébániák levéltárainak jelentős részét az esperesi központokban létrehozott gyűjtőlevéltárakban találjuk meg. A református, unitárius egyházi levéltárak hasonló rendszerben működnek. Első körben begyűjtött kis adatbatyunkkal azonban a helybéli plébániára, alkalmasint a lelkészi hivatalba, mindenképpen a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjének az irodájába kopogtassunk be. Ott megkapjuk az első eligazítást. A plébánián több esélyünk van – mai szóhasználattal – infót kapni, mert a polgári hivatalban csak közvetlen rokonnak adnak adatokat. Tudni kell azonban, hogy száz év letelte után kérésre a polgári anyakönyvekbe is benézhetünk. Ha nincs a „helyén” az anyakönyv, akkor a megyei levéltári hivatalban kell azt keresni. Belépőt kérünk például a csíkszeredai levéltárba, és azzal két évig az ország területén bármely állami levéltárba bejárásunk van. Ha az eddig leírt utat bejártuk, tovább már eligazodunk magunk – nyugtázta a kutatás ezen szakaszára érvényes információkat Koszta István.
A források tekintetében kitért néhány érdekes, figyelemreméltó dologra is – Csík és Gyergyó katolikus esperesi gyűjtőlevéltáraiban online rákereshetünk a főegyházmegyei levéltár honlapjáról indulva községünk, falunk plébániájának levéltárára és ott az ún. fondjegyzékben feldolgozva, azaz tematika szerint dobozolva keresgélhetünk helyben kérelmezett engedéllyel. 
– Miért emeltem ki éppen Csík- és Gyergyószéket? Mert a két székben az a sajátos, hogy majdnem mindegyik faluban a görögkatolikus anyakönyvek lehetnek az elsődleges források. A két szék 17–18. századi történelmének hagyatéka a „görögkatolikusokkal kapcsolatos hivatalos iratok 1931–1943” csomóban van. Igen tanulságos némely család története számára – hangsúlyozta Koszta.

A következő kör a könyvtár
– Hasznos az adatgyűjtő körutunkon a Székely Oklevéltár – azaz a székelység, Székelyföld középkori és kora újkori múltjára vonatkozó dokumentumok gyűjteménye, kiegészítő gyűjtemény a „Székely székek a 18. században”, az 1701–1722 közötti évek összeírásai Pál-Antal Sándor akadémikusunk gondozásában – fűzte hozzá.
Mint mondta, az írott források közül ne hagyjuk ki az ún. Nagy Ivánt és Erdélyben kutakodva Kővári László Erdély nevezetesebb családai című kézikönyvét. Nagy Iván Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal 12 kötetében 1868-ig találunk „nemzékrendi” adatokat. Elérhető gyakorlatlan internetező számára is a hálón, vagy a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
És hogy alanyom kinek ajánlja a forrásokat, az említett gyűjteményeket?
– Bárkinek, aki nekibuzdulása elején talál a nemzedékfán egy történelmi nevet. Vagy mert alkalmi ünnepről is szó van benne, kölcsönveszi Mihalicz Csilla profi családfakutató szövegét: „A családfát sokszor karácsonyi, születésnapi vagy nászajándéknak szánják. Hogy az lesz-e, az attól is függ, nem okoz-e csalódást, meglepetést. Például, ha kiderül, nemhogy hétszilvafás, de még szilvafák nélküli nemesség sem igazolható. Pedig nagyon gyakori – a magyar történelem sajátosságai miatt –, hogy a család valamelyik felmenője kitüntette magát a török vagy a tatár elleni háborúban, és jutalma nemesi rang lett, még ha ettől nem is különbözött életmódjában paraszti környezetétől. Egy átlagosan komplikált családtörténet-kutatás másfél-két hónap alatt készül el, ha profik készítik. Ha laikus családtagok, akkor évekig is eltarthat, attól függ, mennyire szippantja be az illető leszármazottat a kutatószenvedély. Illetve, hogy mennyire elégszünk meg a valósággal, vagy mennyire próbálunk hősöket találni az ősök bőrében.”

Múltvadászat, hét szilvafa, kitüntetés és jutalom
Megjegyzi, ez a témakör már hobbi, passzióból kutatja az ember. Esély is azonban visszafelé tovább építeni a családfát. A források egyértelműen levéltáriak. Erdélyi szenvedélyes kutakodó számára az is akadály lehet, hogy ezek a források többnyire a határon túl találhatók. Megfontolandó tehát elindulni erre a kalandra. Wertner Mór egykori orvos és geneológus lebeszélne: „A legutolsó koldusnak is ugyanolyan régi családja van, mint a királynak, csak éppen nem tartották érdemesnek feljegyezni.”
– A szállóigévé nemesült mondatban viszont ott rejlik a kutatás titkot rejtő izgalma: jó, de miért nem tartották érdemesnek feljegyezni, és ez már elég ok arra, hogy nekilendüljünk – fűzte hozzá. – A székelyek lakta földnek ugyanis nem kevés tagja tüntette magát ki például erdélyi fejedelmeink honvédő harcaiban s egy időben királyi koronát remélő, határon túli kalandjaiban. A vitézkedő elődöknek ármális volt a jutalma leginkább, vagyis: „nemeslevél, mely jószág nélkül adatik”. Ezekről az adományokról az erdélyi fejedelmi kancellárián „Erdélyi királyi könyveknek” nevezett akkurátus jegyzéket vezettek. Ha elballagunk Budapestre, a Magyar Országos Levéltár Filmtárából kikérhetjük a jegyzékben szereplő 1687 és 1848 közötti évek leveleit. Szerencsés esetben a leírt kutatási technikával folyamatosan akár 250–300 évre (8–10 generációra) is vissza lehet vezetni a családfát, de ez, mint a vázlatos tájékoztatómból olvasható, sok mindentől függhet. Elsősorban a kutató tapasztalatától, nyelv- és kézírás-ismeretétől, de objektív tényezőktől is: mikor kezdték el és milyen pontosan vezették az anyakönyveket, mennyire volt egy helyben lakó a család, változtatta-e a nevét, vallását stb. – ismertette tapasztalatait Koszta István.
Ha valaki netán kedvet kapott volna az ilyen rendkívül izgalmasnak ígérkező, de legalább annyira kimerítő és fáradalmas munkával járó karácsonyi ajándék elkészítéséhez – a következő karácsonyra akár eredménnyel is járhat. Legalábbis ez derül ki következő alanyom történetéből. A vállalkozás nem lehetetlen, a siker a megfelelő hozzáállás kérdése csupán.
A családfakutatás egy érdekes, nem kevés erőfeszítést igénylő munka és szabadidős tevékenység, amely egyben számos izgalmat is tartogat a nyomozó számára. Nem véletlen a nyomozó jelző, ugyanis Ravasz Ákos csíkszentkirályi fiatal nyomozókat meghazudtoló módon végzett családfakutatása időben közel négyszáz évre nyúlik vissza és mintegy háromszáztíz tagot számlál. Bizony a terebélyes családfa közel két év áldozatos munkájának eredménye.
– Régóta élt bennem a késztetés, hogy az elméletben, gondolatban ismert rokonsági kapcsolatokat, családi szálakat valamiképpen papírra vessem, rögzítsem, és ezáltal is átláthatóbbá tegyem őket. A családfakutatás témájában internetes adatbázisok révén próbáltam minél több információt gyűjteni, és a lehető legpontosabb kutatási folyamat érdekében a témában könyveket is olvastam. Családunk nagyon sok tagot számlál, a korábbi generációk tekintetében is négy, öt vagy akár tizenegyen voltak testvérek, ami a következő generációkra nézve szép számban bővült. Ugye, minél többen vannak egy családfa esetében, az „ágak” annál terebélyesebbek, szerteágazóbbak, és ez igaz a kapcsolatok fenntartására is, jobb esetben elfelejtjük, hogy milyen ágról is vagyunk rokonok a másikkal, vagy rosszabb esetben akár nem is tudjuk – számolt be Ravasz Ákos kutatási tapasztalatairól és élményeiről. 
Mint mondta, férfi vonalon a Ravasz név után kutattak – nem egyedül végezte a keresést, nagynénje, György Matild, aki maga is érdeklődött a téma iránt, segítette a kutatásban és a családi szálak kibogozásában.
– Egyes dolgok helyesnek bizonyultak, mások nem állták meg a helyüket az információk tekintetében. Azonban itt jöttem én a képbe a kutatásokkal és a grafika segítségével – mondta Ákos.
Megjegyezte, hogy az internetes források nem tűntek túl hitelesnek, meggyőzőnek.
– Hallottam ilyen-olyan adatbázisokról, családfakutató szoftverekről, de jobbnak láttam más vonalon elindulni. Először a családi iratokat, végrendeleteket, születési és elhalálozási anyakönyvi kivonatokat böngésztem át, persze ezek a dokumentumok egy idő után elfogynak, ugyanis az évek előrehaladtával senki sem őrzi meg. Ám akadt egy lehetséges kiindulópont, mégpedig dédnagyapám 1889-es végrendelete, amelyben öt testvért említ. Ebből a nyomból tudtam elindulni, és a végrendeletbe foglalt nevek alapján a helyi plébánián tudtam visszakeresni a felmenőinket egészen az 1800-as évek elejéig. A születési adatok és az elhalálozási jegyzetek, egyik adta a másik információt, egyfajta láncreakciós folyamatként írnám le az egészet. Nagyon sok időt töltöttem a plébánián kutatva – hangsúlyozta.
Mint mondta, számára az egész folyamat hihetetlenül motiváló, a vonal fejben követése nagyon fontos és izgalmas, és persze a kíváncsiság nagy hajtóerőt jelent.
– Apai ágon jelen pillanatban további kutatásokat kellene végeznem. Nagyanyai ágon egyik felmenőm, tőlem számítva visszafele a tizenegyedik, Balogh Tamás 1655-ben a székelyek körében rangosnak számító lófő címet kapott II. Rákóczi Györgytől, a dokumentum eredetije a gyulafehérvári levéltárban található. Megtalálása a véletlen szerencsének köszönhető – mondta Ákos.
Hozzáfűzte, az elején nem is gondolta, hogy sikerül közel négyszáz évet visszamenniük az időben a családfakutatás terén, számos hiteles dokumentumot találva.

A kutatómunka botlasztói
Mint minden tevékenységben, a családfakutatásban is akadnak nehézségek. Ákos elmondta, miért nem tartja megbízhatónak az internetes szoftvereket.
– Már csupán a családban felmerülő azonos nevek esetében sem vagyok teljesen biztos, hogy különbséget tesznek ezek a programok. Egy egyszerű példa: a mi családunkban tizenegy András nevezetű személy van, nagyon nehéz olykor szelektálni, hogy kiről is esik szó egy-egy esetben, a szoftver azonban nem biztos, hogy képes ezt kiszűrni. Ennek következtében fennállhat a veszély, hogy a kutatás során nem a valós következtetésre jutunk. Másik szempont például egy családban, ha mondjuk egyik fiútestvér meghal és a következő gyermek is azonos neműnek születik, szinte azonnal adja magát, hogy az elhunyt nevére keresztelik a csecsemőt is. Ezekre a dolgokra érdemes odafigyelni. Van egy másik érdekesség is, a nagyszülők például úgy tudták, hogy tízen vannak testvérek, azonban amikor a plébánián kutattam, az egyházi nyilvántartás alapján megbizonyosodtam, hogy tizenegyen voltak. Mivel még a testvérei sem tudtak róla, valószínűleg ebben az esetben korai gyermekhalálról lehet szó – avatott be néhány, a kutatás alkalmával tapasztalt érdekes eredménybe Ravasz Ákos.
A csíkszentkirályi fiatalt foglalkoztatja a szülőfalujához kapcsolódó történelmi események, érdekességek kutatása, ezt pedig igyekszik pontossággal és odafigyeléssel végezni.