szórványos felhőzet
borús égbolt
tiszta égbolt
Csak lazán a románnal
Vasárnap délután rendszeresen románoznak a szomszédban. Anyu emelt hangon számon kér, kikérdez, egyre türelmetlenebb, az elemis kislány egyre többet hallgat, néha kibök egy-egy szót, mondatocskát. A vasárnap délutáni epizódnak eddig – ahányszor csak hallottam – sírás lett a vége. Legutóbb azt éreztem, hogy nemcsak a hangok, hanem a feszültség is átszivárog a falon.
Lehet így tanulni? Nyelvet tanulni? Miért kell vasárnap délután kínozni a gyermeket? Egyáltalán ilyen módon kínozni? Teszem fel magamban a költői kérdéseket és mélységesen együtt érzek a szomszéd kislánnyal.
Anyukájával már nem annyira, mert mostanra már igazán tudhatná, akár saját példájából is, hogy ennek a nyelvre „idomításnak” sok haszna nincs, másnap az órán lehet, hogy jobb minősítést kap a csemete, de hosszú távon minősíthetetlen marad a román nyelvtudása. Pedig az alsó tagozaton már néhány éve külön a kisebbségeknek kidolgozott tanterv szerint tanítják a románt, sok a kommunikációs feladat, ha jól tudom, még multimédiás eszközök is támogatják ezt.
Valahogy mégis úgy tűnik – a felidézett példából, ismerősök „románozós” sztorijaiból –, hogy mégsem történt nagy változás. A legtöbb szülő, akinek alsós gyereke van, ha megkérdezzük, hogy „megy” az iskola, nagy valószínűséggel azt fogja válaszolni: elég jól, csak a román ne lenne…
Most kiterjesztik a törvény által már szavatolt lehetőséget, és az általános iskola felső tagozatában is idegen nyelvként, külön tanterv szerint zajlik majd a románoktatás, a tanügyminisztérium szerint lesz új tankönyv, új módszertan. A tanterv kidolgozói továbbra is a kommunikációra fókuszáltak, és ígéretük szerint a mostani negyedikesek számára már nem lesz akkora szakadék az elemi osztály tananyaga, követelményei, stílusa és az ötödikes leckék között.
Bizonyára sokan egyetértünk abban, hogy az állam nyelvét ismerni kell, többé-kevésbé azzal is, hogy a székelyföldi fiatalok adott esetben hátrányosabb helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon gyengébb romántudásuk miatt. Hallottam viszont szkeptikus véleményt is a törvény életbe léptetését üdvözlők között, miszerint lehet bármilyen a tanterv, itt Székelyföldön alig találkozunk az élő nyelvvel, nem használjuk, így továbbra is csak megtanulandó lecke marad a román. Nagyjából ezt bizonyítja az a jelenség is, hogy a kamaszok sokkal jobban bírják az angol nyelvet, mint a románt. Mert többet, változatosabb környezetben használják, mint az állam nyelvét (zene, számítógép, film stb.) És menőbb is angolul hablatyolni…
És ezen nem is akadunk fenn. De mindjárt elkezdjük csóválni a fejünket, ha az idegen nyelvként tanított román mellé például manelét hallgatna az ifjúság. Na, ugye?
Talán éppen itt van az a bizonyos kutya elásva: valamiféle fura viszonyulás sugárzik alattomosan belőlünk, felnőttekből gyerekeink felé. Szülőként (vérmérsékletünk szerint) szorongunk, rettegünk, mérgelődünk, dühöngünk, ha elsős lesz a gyerekünk, és hazajön a románfeladattal. Aztán riogatjuk a vizsgákkal, az érettségivel, ahol valóban elvérzik a székely gyerekek jelentős hányada. Mintha végig túl nagy feneket kerítenénk érzelmileg és tettekben is a román nyelvtanításnak.
Valahogy soha nem lesz olyan laza, mint angolul tanulni, de vajon nem is tehetnénk azzá? Csak úgy, spontánul hallgathatnánk például a gyerek jelenlétében román rádiót, néha román zenét, utazhatnánk többet az országban, beszélgethetnénk az emberekkel, nézhetnénk jó román filmeket, mehetnénk gyakrabban étterembe román városban, vásárolni, és ezekben a helyzetekben hagynánk érvényesülni (pont úgy, mint itthon magyarul) a gyermekünket. Bátoríthatnánk egymást, ha a mi „románunk” sem túl jó, versenghetnénk, hogy ki vágja ki jobban magát egy-egy kommunikációs helyzetből.
Vagy az iskolák, osztályok létesíthetnének élő testvérkapcsolatot román tannyelvű iskolákkal, és szerveznének sok-sok közös programot. Román barátok, Facebook románul, fiatalok egymás között – s véleményem szerint máris beindulna a kommunikáció.
Biztos vannak még jó praktikák, kipróbált jó ötletek is. Lesz új tanterv, hátha még könyv is, és milyen jó lenne, ha ezzel az új fuvallattal kiseperhetnénk a fejekből a sok szorongást, előítéletet is, ami az állam nyelvéhez, kisebbségi létünkhöz tapad. Ha képesek lennénk mindent nem annyira véresen komolyan venni, s a román nyelvtanulás egyszerűen nyelvtanulás lenne. Ha lazán elbírnánk a románnal.
Asztalos Ágnes
.jpg)
 cm.jpg)