Célegyenesben a madarasi terelőút
Már csak kisebb munkálatok vannak hátra a csíkmadarasi „kicsi terelőnél”. A 2,2 kilométeres útszakasz az Anghel Saligny program finanszírozásával épül, célja pedig a település csíkrákosi bejáratától északnyugati irányba kerülő útvonalat biztosítani a mezőgazdasági járművek és a nagyobb gépjárművek, tűzoltóautók számára.
Az elmúlt napokban elkészültek a járdaszigetek, és friss aszfaltréteg borítja az európai utat azon a szakaszon, ahol a munkálatok zajlottak. Jelenleg még végeznek kisebb munkákat, de már forgalomkorlátozás nélkül.
Péter Dávid, Csíkmadaras község polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a csíksomlyói búcsúra való tekintettel csak a jövő hét folyamán folytatják a munkálatokat, amikor is az útburkolati jelek felfestése és a védőkorlátok felszerelése következik. Emellett külön föld alatti vezetékeket használó közvilágítási hálózatot is kiépítettek a terelőút mentén, több mint húsz villanyoszloppal, ami éjszaka megfelelő megvilágítást biztosít és javíthatja a közlekedés biztonságát.
A községvezető számításai szerint a beruházást legkésőbb két héten belül teljesen átadhatják a forgalomnak.
