borús égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
Csíííííz!
Augusztus 29-e a magyar fotográfia napja, ugyanis ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.
A Wikipédia szerint a fotográfia története a 19. század elejére nyúlik vissza, amikor a társadalom minden szintjén tömeges igény jelentkezett a valóságot legteljesebben megközelítő ábrázolás rögzítésére. Már nem tartották elsőrendűnek a képek mitológiai és vallásos mondanivalóját, fontosabbnak tűnt az ábrázolás hogyanja. A feltörekvő polgárság reális életszemlélete a valósághű ábrázolást kívánta meg. Ezt az igényt a fény felhasználásával készülő fényképek teljes mértékben kielégítették. Új formát jelentett az újra felfedezett valóság megmutatásában a korábban megszokott képzőművészeti alkotásokhoz (festmény, szobor) képest. Az új forma egyidejűleg új technológiát is életre hívott. A hagyományos festészetet, szobrászkodást felváltotta a viszonylag rövid idő alatt elsajátítható optikai-vegyészeti eljárás, a fényképészet.
Ha fellapozunk találomra egy családi fényképalbumot – ahogy tették sokan nemrég egy a Facebookon keringő játék utasításainak eleget téve, amikor az volt a feladat, hogy 10 évvel korábbi fotókat kellett posztolni –, nagyon hasonló fényképeket látunk: esküvő, a gyermek első születésnapja, nyaralás, karácsony, esetleg névnapi összejövetel. A múlt évezred végén ezek voltak azok a családi események, amikor előkerült a fényképezőgép, amiről úgy gondolták, érdemes megörökíteni, és amire talán még fényképészt is hívtak, ha nem volt a családban ilyen masina. Hiszen még a mi gyermekkorunkban is drága mulatság volt a pillanat megörökítése, a gép megvásárlásán túl filmre és előhívásra is kellett költeni. S ennek tükrében nem lehetett csak úgy találomra kattintgatni, hanem fel kellett állni a lépcsőre sorba, hogy mindenkinek a feje látszodjon, majd néhány pillanatig mindenki arra koncentrált, hogy a legbarátságosabb mosolyát öltse fel, és véletlenül se pislogjon.
Érdekesség, hogy a csíííz mosolyra fakasztó szót először egy 1943-es cikkben említették, amiben Joseph E. Davies amerikai diplomata tuti biztos módszerét ajánlják fényképezkedés esetére. Akkor még sehol nem volt a ma közkedvelt szelfi.
Azóta nagyot fordult a világ: szinte mindenki zsebében ott lapul a kamerás mobil vagy a digitális fényképezőgép, amellyel száz- vagy ezerszámra készülnek a fényképek. Nem probléma, ha homályos lesz, ha bemozdul, hiszen szükség szerint azonnal megismételhető. A fotók sem díszes kötésű albumokban landolnak, hanem a közösségi oldalakon, vagy számítógépek, külső merevlemezek válnak örök nyughelyükké.
A fesztiválszezon és a nyaralás végén, amikor a szekrény mélyére kerül az övtáska és a strandpapucs, talán érdemes néhány órát a fotók rendszerezésével, előhívatásával tölteni – akár a magyar fotográfia napját így ünnepelni. Hogy a megörökített pillanat valóban örök legyen…
Háromszéki Eszter
