Az új esztendő első munkanapjai eseménydúsnak bizonyultak a jogszabályok tekintetében: január 10-zel bezárólag a Hivatalos Közlönynek 15 száma jelent meg, s ez azt jelenti, hogy munkanaponként három, s mindez olyan körülmények között, amikor is a parlament, valamint az Alkotmánybíróság tevékenysége szünetelt. Nyomatékolandó továbbá az is, hogy a nyilvánosságra hozott jogszabályok között voltak gazdasági-társadalmi szempontból igen nagy jelentőségűek, illetve közérdeklődésre joggal számot tartók is. Ezek közül mindenképp kikívánkoznak az állami költségvetést, illetve az állami társadalombiztosítási költségvetést jóváhagyó törvények, valamint az egyes fiskális költségvetési intézkedésekre és egyes jogszabályok módosítására és kiegészítésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet. Ugyanakkor ezekben a napokban láttak napvilágot és léptek hatályba (legalábbis részlegesen) olyan törvények, amelyeket a múlt esztendő utolsó munkanapjai során szavaztak meg a honatyák. Azok között is voltak, vannak olyanok, melyeknek egyes előírásai sokakat érdekelhetnek, illetve érinthetnek. Az idei állami költségvetés egyes sarokszámait, illetve előírásait, ha vázlatosan is, de már ismertettük. Ennek ellenére indokoltnak tartjuk elidőzni az egyik újdonságszámba menő és a helyi közigazgatási hatóságok nagy részének tetszését elnyerő rendelkezésénél. A kormány helyet adott Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Romániai Municípiumok Egyesülete igazgatóbizottsága tagja ama javaslatának, hogy pénzt különítsenek el a jövedelmi adóból számfejtett összegekből a kulturális közintézmények társfinanszírozására a költségvetési törvény 6-os szakasza értelmében. A 2020-as esztendőben a helyi közpénzügyi – a 2006/273-as – törvény vonatkozó előírásaitól eltérő módon az állami költségvetés által várhatóan beinkasszálandó jövedelmi adót minden egyes területi-közigazgatási egység szintjén a regionális közpénzügyi vezérigazgatóság igazgatója/a megyei közpénzügyi adminisztráció főnöke osztja le a következő kvótákban: 14% a megye helyi költségvetésébe; 60% azon községek, városok és municípiumok helyi költségvetésébe, amelyek területén kifejtik tevékenységüket a jövedelmi adót fizetők; 6%-ot kiutalnak a községek, a városok és a municípiumok helyi költségvetéseinek, a megyei tanács határozata révén; 14% közvetlenül befolyik a regionális közpénzügyi vezérigazgatóság/a megyei közpénzügyi adminisztráció számára megnyitott különálló folyószámlára, a községek, a városok, a municípiumok és a megyék helyi költségvetéseinek a kiegyensúlyozása végett; 3%-ot pedig ugyancsak a közpénzügyi hatóság számára megnyitott különálló folyószámlára a megyében lévő területi-közigazgatási egységek helyi közigazgatási hatóságai alárendeltségében lévő előadóművészeti közintézmények, azaz színházak, operák és filharmóniák finanszírozása végett. A szóban forgó szakasz (9)-es bekezdése értelmében az említett kvóta alapján 2020 júniusáig beinkasszált összegeket kormányhatározat alapján fogják szétosztani a regionális közpénzügyi vezérigazgatóságok/a megyei közpénzügyi adminisztrációk által megállapított szükségleteknek megfelelően a helyi közigazgatási hatóságok által megküldött igénylések alapján. Az utólagosan beinkasszált összegeket az esztendő végéig fogják majd szétosztani. Eléggé faramuci ez a megfogalmazás és bürokratikusnak tűnő eljárást vetít előre. Arról nem is beszélve, hogy a június 30-át követő idősza­kokban beinkasszált pénz elosztása tekintetében már nem beszél kormányhatározatról, s ezek szerint nem tudni, hogy az év vége felé ki hozza meg a döntést. Továbbá: ismerve a hazai gyakorlatot, okkal feltételezhető, hogy a június 30-ig beinkasszált összegek szétosztására vonatkozó kormányhatározat ideális esetben is majd csak valamikor július végén születhet meg, s így a tényleges „pénzosztásra” majd csak augusztusban kerülhet sor. De az sem kizárt, hogy majd csak tova szeptemberben vagy októberben. A törvény ugyanakkor tételesen nevesíti a finanszírozásra jogosult kulturális közintézményeket is (színházak, operák, filharmóniák). Ilyen viszont az ország számos területi-közigazgatási egységében nem létezik, főleg nem községekben, de van az országban több száz olyan város, ahol ugyancsak híján vannak az ilyen közintézményeknek. És ha közintézményről van szó, akkor annak jogi személyiséggel is kell rendelkeznie, következésképpen hivatásos társulatokról, együttesekről vagy éppenséggel zenekarokról lehet csak szó. Jó kérdés az is, hogy ahol nincsenek olyan típusú előadóművészeti közintézmények, amelyekre tételesen utal a törvény, ott nem lesz lehetőség az ilyen jellegű művelődési, művészeti tevékenységeknek abból a 3%-os alapból való finanszírozására. Az igaz viszont, hogy kínálkozik másabb finanszírozási lehetőség: a törvény 4-es mellékletében szerepelnek azok az áfából számfejtett összegek, amelyeket a megyei szintű decentralizált költségek finanszírozására utalnak ki. Ez esetben is tételesen meg vannak nevezve a finanszírozandó költségek, s azok között van a kultúra és a felekezetek finanszírozása. Hargita megye esetében több mint 8,1 millió lejről van szó. (Amúgy a 2020-as esztendei helyi költségvetésekre járó jövedelmi és kiadási kategóriákat a törvény 10-es számú melléklete írja elő.) Visszatérve a jövedelmi adó 3%-ából képzendő alapra, mindenképp dicséretes annak létrehozása. Ám hogy az a gyakorlatban összegszerűen mit fog jelenteni, az majd a későbbiek során fog eldőlni, mint ahogy az is, hogy mi is lesz ezzel az alappal a későbbiek során. Tiltólistán továbbra is Már hírt adtunk arról, hogy módosult a vadászati törvény. A tegnapi naptól (és nem január 9-től, ahogy arról tévesen adtunk hírt) vált hatályossá a vadállomány-védelmi és -vadászati 2006/407-es törvényt újólag módosító és kiegészítő 2020/13-as törvény. Az azt még a múlt esztendő áprilisában kezdeményező 18 szociáldemokrata honatya mindenekelőtt a vadak okozta károk érdemlegesebb és szélesebb körű rendezését kívánta elérni törvényjavaslatuk esetleges elfogadása révén. (Az érdekesség kedvéért megjegyeznénk azt is, hogy ez még a Dăncilă-kormány idején történt, de az nem feltétlenül értett egyet a törvényjavaslattal, mert véleményezésében az is szerepelt, hogy a majdani jogszabályba épüljenek bele a kormányzati észrevételek is.) Ez most már nem lényeges, hanem az, hogy a 2019. április 2-án beterjesztett módosító és kiegészítő jellegű törvényjavaslatot a szenátusban még abban a hónapban elfogadták, a képviselőház állandó bürójában pedig október 1-én ismertették. A kezdeményezők ugyan kérték a sürgősségi eljárást, de azt nem hagyták jóvá, ennek ellenére a képviselőház plénuma azt december 9-én megvitatta és 11-én ellenszavazat nélkül 252 szavazattal elfogadta. Az államelnök a határidő lejárta előtt egy nappal hirdette ki, azaz január 9-én, majd 14-én a törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben. Lapunkban már beszámoltunk néhány fontosabb előírásról, ahogy azt ismertette Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. Nem térnénk vissza a jogszabály részletes ismertetésére, de néhány pontosítás kikívánkozik. Talán azzal kell kezdenünk, hogy amennyiben az illetékes hatóságok nem tartják tiszteletben a törvény által megszabott egyes határidőket, akkor gondok támadhatnak annak számos előírása gyakorlatba ültetése tekintetében. Ezt azért tartjuk fontosnak újólag hangsúlyozni, mert sajnos a hazai jogalkotási gyakorlatban nemegyszer pusztába kiáltott szó marad az egyik vagy a másik határidő, s ilyesmi már előfordult Orban Ludovic kormánya esetében is az elmúlt két hónap során. A határidők tekintetében talán azzal kell kezdenünk, hogy a minisztérium illetékes szervének, nevezetesen a vadállomány ügykezelőjének egy újonnan bevezetett bekezdés értelmében ezentúl minden esztendőben legkésőbb május 15-ig jóvá kell hagynia a megelőzési kvótákat. (A beavatkozási kvóták tekintetében a jogszabály nem szab meg határidőket, de nem is szabhat, mert a beavatkozás adott esetekben, illetve adott feltételek közepette válik indokolttá és időszerűvé, s azok esetében az ügyintézést kellene operatívabbá tenni.) Ugyanakkor egy új bekezdés értelmében a vadállomány ügykezelője hatásköre gyakorlása során ki kell dolgozza azon együttműködési egyezmény keretmodelljét, amely megkötésére a vadállomány vagyonkezelője és azon területi-közigazgatási egységek között kerül sor, amely hatósugarában van a vadállomány. Ennek a keretegyezménynek kötelező módon tartalmaznia kell világos együttműködési és tájékoztatási előírásokat, mindenekelőtt a tekintetben, hogy ez utóbbiakat megfelelő módon informálják a vagyonkezelők a vadállomány népességének az alakulásáról, a kilövési kvóta teljesítéséről, a kiegészítő takarmány biztosításáról, a mezőgazdasági területek megművelői kérésére végzett nagyvad-eltávolítási akciókról stb. Újdonság az is, hogy a kultúrák tulajdonosai nem kötelezettek a mezőgazdasági termények őrzésének a biztosítására, sem pedig olyan eszközök kihelyezésére, amelyek révén a nagyvadak távol tarthatók. A károk okozása esetében a kártérítés a vadállomány vagyonkezelőjére hárul, azon károk esetében, amelyek bekövetkeztek, amennyiben az nem tett eleget a kármegelőzési kötelezettségeinek. Amennyiben olyan területeken következett be kár, amelyek nem tartoznak a vadászati alapba, vagy amelyeken nem megengedett a vadászat, a kártérítés a környezetvédelmi minisztériumra hárul. Azon vadállatok – amelyek névjegyzékét a törvény 2-es számú melléklete tartalmazza – okozta károk kártérítése ugyancsak a környezetvédelmi minisztériumra hárul. A most módosított 13-as szakasz (6)-os bekezdésében van egy érdekesnek tűnő szakasz a kár megtérítésére vonatkozóan: „Ha létezik egy intézmények közti protokollum a környezetvédelmi központi közhatósággal, a fizetés eszközölhető a megyei tanács közvetítése révén is”. Ebből a megszövegezésből nem derül ki, mit jelent az a közvetítői „szerepkör”. Ez jelentheti azt is, hogy a megyei tanácsok előfinanszírozhatják a kifizetéseket, s majd utólag megkapják a pénzüket, de ez így konkrétan nincs leírva a törvényben, az viszont igen, hogy a kártérítések kiszámítási módozatát kormányhatározat révén fogják megállapítani. Sajnálatos módon a kormányhatározatra vonatkozóan a törvényben nincs határidő feltüntetve. Örvendetes és méltányolandó, hogy végre törvény révén kívánják rendezni, pontosabban kárpótolni a nagyvadak okozta sérüléseket elszenvedő személyeket, valamint az elhalálozott személyek családtagjait. A törvény tételesen leírja, hogy milyen jellegű kárpótlásról, illetve költségtérítésről van szó, van azonban egy szerintünk nem eléggé szabatosan és egyértelműen megfogalmazott bekezdés is, nevezetesen arra vonatkozóan, amikor a nagyvad támadása emberáldozatot követelt: „A halál esetén az áldozat családjának kompenzatorikus összegeket fognak nyújtani, ami ekvivalense lesz egy országos minimálbérrel a nyugdíjkorhatár eléréséig”. Egyrészt nem tudni, hogy az országos mindenkori bruttó vagy nettó minimálbérről van-e szó, mint ahogy azt sem, hogy azt az összeget havonta fogják-e jogosítani a nyugdíjkorhatár betöltéséig, és egyáltalában kinek a nyugdíjkorhatáráról van tételesen szó. A család fogalma sincs kellőképpen körülhatárolva, mert a jogszabályban általában feltüntetik, hogy közvetlen családta­gokról van-e szó vagy sem. Az sem világos, hogy utódnyugdíj-jogosultság esetén a kompenzatorikus összegek folyósítandóak-e vagy sem. Nem kívánunk szőrszálhasogatóak lenni, sem a káka tövén csomót keresni, de a szóban forgó bekezdés megszövegezése félreértésekre, félreértelmezésekre adhat okot. A magunk részéről egyébként azt kívánnánk, hogy ne fordulhassanak elő ilyen esetek, azaz elkerülhetővé váljanak a nagyvadak okozta halálesetek. Lehet, hogy majd tiszta vizet önt a pohárba az a kormányhatározat, amelynek legkésőbb április 11-ig kellene megjelennie, s amely révén jóváhagyódik az okozott károk miatti kárpótlás nyújtásának a módozata. Azaz: hogy az újólag módosított és kiegészített törvény valóban működőképes lehessen, ahhoz egyrészt még szükség van két kormányhatározatra, másrészt pedig meg kellene állapítani a megelőzési szinteket, legkésőbb május 15-ig. Végezetül azt is megemlítenénk, hogy a most hatályba lépett törvény révén nem módosult a törvény 1-es és 2-es számú melléklete, ilyenképpen pedig továbbra is a kilövési „tiltólistán” van a medve.

Hecser Zoltán