Hogy folytatódjon a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület 2021-es év megemlékező túráinak sorozata, február 27-én Kocsis György túravezető szervezésével egy több mint 27 tagú csapat elindult Kóstelek felé kisbuszokkal Boldog Rupert Mayer jezsuita tábori lelkész emléktúrájára. Annak ellenére, hogy az időjósok 90 százalékos esőt jósoltak a bejelentkezők egytől egyig ott voltak a gyimesfelsőloki katolikus gimnázium udvarában lévő találkahelyen, hogy kisbuszokkal eljuthassanak Kóstelekre. Ebben segítségünkre volt Vaszi Levente kósteleki pedagógus, aki 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva közönségdíját. Nekünk abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a Levente autójával utaztunk és végig gyimesi táncdalokat hallgathattunk. Ágasnál letértünk a főútról és elérve a Szulca és Sólyomtár/Piricske-patakok találkozásánál lévő hidat, leszálltunk járműveinkről és meghallgattunk egy rövid történelmi beszámolót, majd meglátogattuk a kis katonai temetőt, ahová első világháborús hősök voltak eltemetve. Folytattuk utunkat a Szulca-patak szorosában, itt a török időkben hét csíki falu férfiai verték vissza a betörő portyázókat. Továbbhaladva elértük azt a helyet, ahol a Szulca völgye ismét kiszélesedik, ahol az első világháború idején 1916. december 30-án a Keresztes és Borda patakok beömlésénél állomásozó német csapatokat az oroszok gránátokkal lőtték. Itt zúzta szét Rupert Mayer jezsuita szerzetes, tábori lelkész bal lábfejét egy gránátlövedék. Rupert Mayer 1876. január 23-án született Stuttgartban, hatgyermekes kereskedőcsalád legkisebb fiaként. Tanulmányait 1894-ben Svájcban kezdi meg majd Münchenben fejezi be. 1906-tól népmissziós papként Németországban, Svájcban, Ausztriában és Hollandiában tevékenykedik. Az első világháború ideje alatt jezsuita tábori lelkész a francia, galíciai, majd újra a francia fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia és az akkori Románia határán a Keleti-Kárpátokban, Ojtozban megsebesült a jobb szemére 1916. november 16-án. A brassói korházban rövid időn belül helyrejön és 1916. december 30-án, amikor a Szulca-patak fahídján két becsapódó gránát között akart átszaladni, a második lövedék szétzúzta a lábfejét. Lábát térden alul amputálni kellett. Állapota súlyosbodott, így 1917 februárjában térden felül újra amputálni kellett a lábát. Onnan a müncheni kórházba szállították, ahol falábat kapott. Rövid felépülése után folytatta lelkipásztori tevékenységét, mint a jól ismert falábú apostol. Beszédeit nagy tömegek hallgatták. Hitler hatalomra kerülése után, 1937-ben a Gestapo letartóztatta, majd kiengedték, de újra börtönbe, illetve koncentrációs táborba zárták. Később bencés kolostorba száműzték, nehogy vértanúként haljon meg a táborban. A második világháború után visszatért Münchenbe. Itt halt meg 1945. november 1-jén, misézés közben érte a halál. Ezt a történetet túravezetőnk Kóstelek bejáratánál, a lelkész emlékére állított emlékműnél mesélte el és felolvasta Reményik Sándor Erdély határán című versét. Azután elmondtunk egy imát Rupert atya és a többi háborús hős emlékére, majd Vaszi Levente meghívására elmentünk a Magyar Házba. Kóstelek az egyik legeldugottabb csángó település. A falu első telepesei a Siculicidium idején a katonai szolgálat és bírói ítéletek elől bujdosó székelyek és a Moldva felől érkező görögkatolikus román szökevények, havasi betyárok voltak. Lakossága 2002-ben még 500 fölött volt, nagyrészt magyarok. Régebb Szépvíz községhez, 1952-től Ágas községhez tartozik. Jelenleg 18 iskolása van. Olyan gyönyörű hely, kár, hogy elmennek a fiatalok. Elmennek, mert nehéz a megélhetés. Az ottmaradtak állattenyésztésből, fakitermelésből élnek, mert nem elég jók a termőföldek. Ezeket Vaszi Leventétől tudtuk meg, aki feleségével együtt a helyi iskola pedagógusaként dolgozik és aki három szép kisgyerek édesapja. Ők próbálják összefogni a fiatalokat, táncot, éneket, zenét tanítanak nekik. Fenntartják a Magyar Házat, amelyet nagyon széppé varázsoltak. A szíves vendéglátásukat megköszönve továbbindultunk, mert a 20 km-es gyalogtúránk innen kezdődött. Ennyit kellett megtennünk Gyimesfelsőlokig a hegyeken át. A falu egy részén átgyalogoltunk, majd a katolikus templom sarkánál meredeken felkapaszkodtunk a Hosszúsaroknak nevezett hegyoldalon. Kövessarok, Medvesarok, Borjúsbérc. Elhaladtunk néhány majdnem teljesen romba dőlt nyári szállás mellett. Átgyalogolva egy eléggé meredek erdőrészen egy tisztásra értünk, ahonnan már nincs messze a Kósteleki domb (1277 m). Csak a közelebbi hegyek látszodtak a leereszkedő ködfelhők miatt. Hátunk mögött volt a Káronta (1516 m), a Keresztes (1420 m), jobbra a Bucs-tető (1109 m), Kecskés-tető (1006 m). Bal oldalunkon a Szellő (1494 m), a Péter-havas (1452 m). Itt egy kis erőt adó szendvics, csoki is előkerült zsákjainkból, mert eléggé meredek útszakasz következett. Áthaladva a Kósteleki dombon a Béres-havas (1413 m) irányába tartottunk. Kiérve az erdőből még láttuk a távolban jobb oldalunkon a Tarkő-hegységet, amelyből kiemelkedik a Tarhavas-gerinc, de már a mögötte lévő Gosmán-hegységet teljesen ködfelhő borította. Kiérve a Csíki-havasok mellékgerincére, ahol utunk csatlakozott a gerincútba pár perces esőben volt részünk, ami csak előjele volt annak a széllel együtt jövő jeges hóviharnak, amely további utunk nagy részén elkísért. Jól jött a téli öltözék, és a hideg ellenére jó volt a hangulatunk. Ebédünket szélben, fenyők mögé húzódva fogyasztottuk el a Hosszú-havason (1405 m). Továbbindulva a jeges hó egyszer csak csillogó hópelyhekké változott. Odafenn igazi tél volt, bokáig, helyenként szárközépig érő hóban gyalogoltunk. Még egy ideig élvezhettük a gyönyörű hópelyheket, majd visszaváltott szeles, jeges havazássá. A Komját- (1393 m), majd a Bot-havasra (1272m) érve kezdett szakadozni a köd, időnként a nap is kikukucskált a felhők közül, egyre többet mutattak meg magukból a Gyimesi-havasok. Közeledtünk Ugrapatak felé, elhaladtunk néhány háborús bunker meg lövészárok mellett, ahol két nagy halom hóbolhát láttunk, önfeledten játszadoztak a hó tetején. Vígan haladva egyre közeledtünk túránk végéhez, ahol az utolsó előtti megállónál túravezetőnk egy szétrobbantott bunker mellett felolvasta Boldog Rupert Mayer kedvenc imáját és megkérte Zsuzsát, szakavatott túratársunkat, hogy egészítse ki ezt a megható történetet. Visszaérve az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium udvarára, hálát adtunk a Fennvalónak mindenért, elbúcsúztunk egymástól, és mindenki elindult hazafelé egy fáradtságos, de szép és élménydús nap után.

Balázs-Bécsi Rozália, Csíkszereda