Hirdetés

Beválik az agrárembargó?

HN-információ
Az uniós agrár- és élelmiszertermékek kiszorításával egyre erősebb pozíciókat vallanak magukénak hazai piacukon az orosz mezőgazdasági termelők és feldolgozók, miközben az uniós termelők helyzete továbbra sem rózsás. Teljesen önellátó lehet mezőgazdasági termékekből Oroszország: Alekszandr Tkacsov, orosz agrárminiszter szerint mindez belátható időn belül, kevesebb mint hét év alatt megvalósulhat. Szerinte az orosz szupermarketek polcai 80-90 százalékban már most orosz árukkal vannak feltöltve. Az orosz mezőgazdaság és élelmiszeripar ilyen mértékű fejlődéséhez nem kis mértékben járult hozzá az uniós mezőgazdasági és élelmiszertermék behozatalára több mint két éve, 2014 augusztusában bevezetett embargó. Az európai uniós agrár – hús, tej, zöldség, gyümölcsre – kivetett orosz importtilalom 2017. december 31-ig, ám Putyin elnök nem titkolta, a zárlat feloldását addig húzzák-halasztják, amíg lehet. Emlékeztetőül, a kelet-ukrajnai konfliktusra válaszul az EU szankciókat vezetett be Oroszország ellen, aki válaszlépésként megtiltotta az uniós élelmiszertermékek behozatalát. Ennek következtében az ország egyre inkább önellátásra rendezkedett be. Gabonafélékből az idei termés 117 millió tonnát tett ki, amely abszolút rekordot jelent az önálló Oroszország történetében. Szovjet időkben a rekordtermés 127 millió tonna volt, de akkor a vetésterület a másfélszeresét tette ki a mostaninak. Az idei termésnek mintegy egyharmada exportra kerül, és legalább 6 milliárd dollár bevételt biztosít. Ezért az orosz kormány a mezőgazdaságot és ezen belül a gabonatermesztést kiemelt ágazatként kezeli, és minden támogatást megad annak fejlesztéséhez, amit az exportbevételből könnyen megtehet. Húsból az ország néhány évvel ezelőtt még több százezer tonna importra szorult, ez év első kilenc hónapjában viszont már 150 ezer tonnát exportált, ami 60 százalékkal meghaladta az előző év hasonló időszakában kivitt mennyiséget. Ebben az évben az ország már több mint 13 millió tonna húst állít elő, és 2020-ig húsexportja akár egymillió tonnára növekedhet. Az önellátás megvalósítása a tejtermékekből tűnik a legnehezebbnek, mivel ehhez az éves tejkibocsátását 5-7 millió tonnával kellene megemelni. Konkrét tervet dolgoztak ki azonban a tehénállomány genetikai feljavítására és a takarmányellátás hiányosságainak kiküszöbölésére. Az ambiciózus terv keretében négy-öt év alatt 800 korszerű tejtermelő telepet kívánnak felépíteni. De ugyancsak az orosz piac szükségleteire termelne Kínában az a javában épülő szarvasmarhafarm is, mely 100 ezer tejelő szarvasmarha befogadásával a világ legnagyobbja lenne. A kínai és orosz befektetők pénzéből létrejövő gigafarm évente 800 millió liter tej előállítására lesz képes. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!