Bő másfél éve tölti be Vincze Lóránt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöki tisztségét, korábban a szervezet alelnöke volt. Nagy múltú nemzetközi szervezetről van szó, 1949-ben alakult. A szervezetről, annak működéséről, a Minority SafePack kezdeményezésről beszélgettünk az elnökkel. [caption id="attachment_62761" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Mihály László[/caption] – Milyen célokat követtek az alapítók, s hogyan változtak ezek a célok az idők folyamán? – A FUEN elsődleges célja már az 1949-es alapításkor olyan szervezet megteremtése volt, amely egyesíti és képviseli a különböző etnikai közösségeket, nemzeti és regionális kisebbségeket. Az 1949-es Versailles-i kongresszuson a FUEN már olyan célokat fogalmazott meg, amelyek úttörőnek számítottak, és részben ma is azok. Elsőként kérte az Európa Tanácstól, hogy hozzon létre kisebbségi szakbizottságot, terjessze ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az őshonos kisebbségekre, dolgozzon ki az etnikai csoportok jogait és szabadságait tartalmazó chartát. Ma is elsődleges kérésünk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az alapvető emberi jogok részévé. Az első évtizedekben a szervezetben a regionalizmus, a regionális kisebbségi csoportok voltak meghatározók, később vált a FUEN általános kisebbségi jogvédő és érdekképviseleti szervezetté. Kezdetben kizárólag nyugat-európai szervezetek voltak a kisebbségi ernyőszervezet tagjai, köztük a hangadók a bretonok, dél-tiroli és belgiumi német ajkúak, flamandok, frízek, a német–dán határvidék kisebbségei, svájci nyelvi közösségek egy része, ausztriai népcsoportok voltak. 1988 óta a szervezet székhelye a német–dán határvidéken van, Flensburg dán alapítású németországi városban. A vasfüggöny leomlását követően a mi térségünk kisebbségi közösségei is a FUEN tagjaivá váltak, és ma már a volt szovjet tagköztársaságok kisebbségeinek egy része is a sorainkat erősíti. Mostanra a FUEN-nek 95 tagszervezete van 35 európai országból. Német, szláv, török és anyaország nélküli kisebbségek munkacsoportja működik a FUEN-ben. A nagy célok kevéssé változtak a szervezet közel hét évtizedes fennállása óta, a történelmi körülmények, a lehetőségek és az eszközök viszont annál inkább. A regionális identitásokat, a történelmi régiók szerepét például jobban erősíteni fogjuk, ezért teremtettük meg nemrégiben a kisebbségi és kisebbségbarát régiók fórumát. A jövő Európájában a nemzeti közösségeknek ezen a szinten lehet a legerősebb az érdekérvényesítő képességük, az EU-s intézményi környezet az eddigi évtizedekhez képest most vált relevánssá és fontos színtérré. Korábban a lobbitevékenység elsősorban az Európa Tanácsot célozta, ott konzultatív státusa van a FUEN-nek, mára azonban az Európai Parlament, az Európai Bizottság legalább ennyire mérvadó. – A vasfüggöny lehullása után Közép- és Kelet-Európa felé is nyitott a szervezet, az RMDSZ 1991 óta vált tagjává, s a kilencvenes évek derekán gyakori vendég volt az RMDSZ rendezvényein dr. Christoph Pan professzor, a szervezet akkori elnöke. Milyen arányban vannak jelen a szervezet munkájában a volt keleti tömb országainak kisebbségi szervezetei? – Az RMDSZ jelenléte a FUEN-ben azt a klasszikus modellt követi, amelyet nagyon sok közép- és kelet-európai szervezet, különböző típusú érdekvédelem megjárt európai vagy nemzetközi szervezetekben. Az első időszakban hatalmas élmény egy nagy múltú szervezet tagjává válni, részt venni az életében. A második időszakban arra kellett rájönni, hogy egy európai szervezet nem tudja közvetlenül befolyásolni az európai kisebbségvédelem, és így az erdélyi magyarság közvetlen ügyeit. A harmadik időszakban viszont az RMDSZ rájött arra, mint ahogyan más szervezet is, más típusú érdekképviseletekben, hogy nagyobb szerepet kell vállalni, alakítani kell a gyakran bemerevedett, motiváció nélküli struktúrákat. Amikor ezt az RMDSZ-ben felismertük, javaslatokat fogalmaztunk meg, mindenekelőtt a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomagot, amely távlati célt fogalmaz minden európai nemzeti közösség számára: legyen európai szintű kisebbségvédelmi normarendszer. Ezt követően jött elsősorban közép- és kelet-európai német, valamint dél-tiroli szervezetek részéről a felkérés, hogy ezzel az alappal, ezzel a programmal álljak a FUEN élére és alakítsuk át a szervezetet, modernizáljuk, tegyük megkerülhetetlenné az európai kisebbségi politikában. Alázatra, nyitottságra és hatalmas rugalmasságra van szükség, hogy egy ekkora, ennyi eltérő érdeket képviselő szervezetben, minden tagszervezetünk szemében eredményes munkát folytassunk. A politikai jelenlét mellett a szervezeti menedzsmenttel kapcsolatos kihívások is jelentősek: a költségvetésünk a másfélszerese a korábbinak. Négy munkatárssal vettem át a szervezetet 2016-ban, ma pedig huszonnégy munkatárs dolgozik a különböző projektekben, kiemelten a Minority SafePack aláírásgyűjtésben, az európai koordinációs munkát az RMDSZ kampányaiban és aláírásgyűjtésében tapasztalt csapata látja el, hiszen látni kellett, hogy kevés európai kisebbségi szervezetben van olyan tapasztalat és szakértelem, mint az RMDSZ-ben. A kiemelt projektek mellett a tagszervezeteink egyedi kéréseiben is próbálunk segíteni a saját államukkal folytatott párbeszéd támogatásával, álláspontot, határozatot fogalmazunk meg a támogatásukban, a tapasztalat szerint sikeresen. – Milyen kihívásokkal szembesült mandátuma alatt? – A politikai és érdekvédelmi feladatok világosak voltak, csupán az volt a kérdés, hogy sikerül-e olyan intézményi keretet teremteni a FUEN-ben, hogy sikeresek lehessünk. Ezért talán elsősorban a menedzsment területén voltak összetettek a tennivalók. Hatéves brüsszeli, tehát nemzetközi és soknyelvű környezetben szerzett tapasztalat sem készített fel teljesen arra, ami a szervezetben várt. Mindenekelőtt a nyelv. Bár jól értek és a szavakkal is boldogulok németül, egymás pontos megértése és meggyőzése érdekében ennél többre volt szükség, a szervezeti üléseken ezért tolmácsot használunk, a fordítóprogramoknak köszönhetően az írás viszonylag zökkenőmentes, de a belső és külső kommunikáció minimum kétnyelvű: angol és német. Amikor volt szovjet tagköztársaságbeli szervezettekkel kommunikálunk, akkor orosz, s természetesen az erdélyi kollégák miatt egyre inkább magyar is. Ez pedig egy egyszerű e-mail vagy sajtóközlemény esetében is nyelvi egyeztetést igényel, az MSPI-kampányról nem is beszélve, honlapunk már tizenkét nyelvű. De a kulturális különbözőségek is szembetűnők, a németországi munkatársakra munkaidőn túl vagy hétvégéken nem lehet számítani, de az elvégzett munkájuk formailag és tartalmilag kevésbé szorul módosításra. Ezt kellett összehangolni a mi erdélyi ritmusunkkal, amelybe az éjszakai és a hétvégi munka is belefér, ha egy sürgető feladatot el kell végezni. A huszonnégy munkatárs nyolc helyszínről dolgozik, összeegyeztetni munkaidőt, szerződéseket, adórendszereket, nem kis kihívás. – Mit élt meg munkája során legnagyobb sikereként és legfájóbb kudarcaként? – Szerencsére számottevő kudarc nem ért, bosszantó körülmények természetesen igen. Az elnökválasztás szoros eredménye mutatta 2016-ban, hogy a szervezet megosztott volt a „mindent megőrizni a régiben” politika támogatói és az újítást követelők között. Én politikai szemléletben és a menedzsmentben is centrista, inkább jobboldali vagyok. A hatékonyságot és az eredményességet fontosabbnak tartom a mindenáron változtatás szándékánál, akkor kell változtatni, ha a célok elérése szempontjából az fontossá válik. A FUEN-ben bekövetkezett minden változás azért történt, hogy céljaink elérésén több eszközzel, több projekttel dolgozhassunk, ehhez alakítottuk a döntéshozatalt, a pénzügyi és humán-erőforrásokat. Úgy érzem, hogy az idő, no meg az eredmények az utolsó kétkedőket is meggyőzték arról, hogy szükség volt az új szemléletre, új stílusra, új kezdeményezésekre. Jobb lett volna ezt esetleg gyorsabban elérni, de elégtételre ad okot, hogy a FUEN ma erősebb, hatékonyabb, proaktívabb, mint másfél éve. A fordulópont pedig minden idők legsikeresebb FUEN-kongresszusa, a kolozsvári volt. A legnagyobb siker kétségtelenül a Minority SafePack. Még akkor is, ha ma még óvatosnak kellene lennem, és csak nyugtával kellene dicsérnem a napot, amíg nincs meg az egymillió aláírás, addig ne beszéljek sikerről. De kétségtelenül hatalmas siker a szervezetünk számára, hogy pert nyertünk az EB ellen, és a kezdeti elutasítás után maga az EB ajánlott megegyezést és jegyezte be az MSPI-t. Több évtizede nem volt példa arra, hogy a kisebbségi törekvések egy Európát átfogó mozgalommá váltak. Remélem, március végére meglesz az egymillió aláírás, és a meghatározó jogalkotási folyamat elkezdődhet. – Hogyan segítheti a szervezet Brüsszelből a kisebbségvédelmi törekvéseket általában, s ezen belül a romániai magyarság törekvéseit? – Az erdélyi magyarság számára nyilvánvaló, hogy a jövőjével, a kisebbségi jogok rendszerével kapcsolatos döntések Bukarestben születnek. Látnunk kell azonban, hogy Bukarest, a politikai elit nem partner, amikor a jogok bővítéséről, a kollektív jogokról, autonómiáról, a magyar nyelv hivatalos státusáról szeretnénk beszélni és új jogokat elnyerni. Erről a helyzetről a nemzetközi és európai partnereinket tájékoztatnunk kell, hiszen nem természetes, hogy a többség képviselői elutasítják a párbeszédet a magyarság képviselőivel. A hivatalosan szajkózott romániai kisebbségvédelmi modell csupán egy doktrína, nem a valóság. A magyarok nem fogadják el, hogy másodrangú polgárok legyenek a szülőföldjükön, őket is megilleti a jogegyenlőség, mint az Olaszországban, Finnországban vagy éppen Belgiumban élő nyelvi közösségeket. A romániai magyarság valós helyzetének ismertetésére a FUEN kiváló keretet jelent, hiszen európai vezetőkkel, politikusokkal, véleményformálókkal, más civil szervezeti vezetőkkel találkozok, és első kézből tájékoztatom őket a helyzetünkről és egyben a Kárpát-medencében élő többi magyar közösség helyzetéről. Hiszen a FUEN az európai kisebbségvédelmi keret megteremtésével nemzetpolitikai célt is követ, valamennyi magyar közösség, valamennyi európai kisebbségi közösség szeretné azt, hogy az EU foglalkozzon a kisebbségi jogokkal. – Hogy áll most a Minority SafePack polgári kezdeményezés? – Nem áll, hanem halad. Viccet félretéve, az ünnepek periódusát is arra használjuk, hogy gyűjtsük az aláírásokat, hiszen ilyenkor az emberek több időt töltenek a virtuális térben, és jó üzenettel könnyebben mozgósíthatók is. A december 8-i bejelentéshez képest Erdélyben az RMDSZ már átlépte a vállalt 250 ezer aláírást, Felvidéken szintén többet gyűjtöttek a vállalt aláírásszámnál. Magyarországon is beindult a kampány, és a karácsony előtti héten a Baszkföldön is nagy mozgósítás indult, 24 óra alatt gyűjtöttek közel tízezer aláírást. A balti államokban, Ausztriában vagy Szlovéniában is jól halad a munka. A részadatok azt mutatják, közel járunk a szükséges egymillió aláírás feléhez. Ez azt jelenti, hogy a terveinknek megfelelően halad a gyűjtés, és azt is, hogy három hónapunk lesz további félmillió támogató megszerzésére. Ez nem könnyű, de nem is vállalhatatlan feladat, hiszen több tagállamban az év elején indul az aláírásgyűjtés. Persze folyamatosan próbálunk új partnereket is bevonni, illetve központi kampányunk is fut a közösségi médiában. Minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy a Minority SafePack kezdeményezést sikerre vigyük. Azt is meg kell említenünk azonban, hogy vannak olyan tagállamok, mint például Görögország vagy Bulgária, ahol a kisebbségek félnek aláírni a kezdeményezést, miközben más tagállamok, mint Magyarország vagy Németország felkarolják azt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy szükség van egységes uniós szabályozásra ezen a téren. Sarány István