Vasárnap ünnepli a magyarság az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 172. évfordulóját. 1990 óta Magyarországon nemzeti ünnep március 15-e. Az esemény kapcsán beszélgettünk Tóth László főkonzullal, Magyarország Csík­szeredai Főkonzulátusának vezetőjével.

Ffotó: Borbáth Katalin

– Március 15. a modern magyar nemzet születésnapja. Történészként, diplomataként hogyan éli meg ezt a napot? – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történelmünk kiemelkedő mozzanata, amely egy történész számára sokrétű információt jelent, számos interpretációval és tanulsággal. Számomra a szabadságharc az azt megelőző reformkorral együtt értelmezhető igazán, és ilyen értelemben talán kijelenthető, hogy a magyar történelemben példa nélküli időszak volt, soha nem látott változásokat hozott az élet minden területén – a politikai-közjogiakon túl gondoljunk csak a nyelvújításra, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Nemzeti Múzeum megalapítására. Diplomataként minden helyszínen felemelő érzés megélni ezt az ünnepet, sok-sok megindító mozzanattal, gyönyörűen feldíszített közterekkel, szép rendezvényekkel. – Gyermekkorából milyen emlékekkel rendelkezik március 15. ünnepével kapcsolatban? Mi maradt emlékezetes az Ön számára? – Gyermekkorom egy részét a régi rendszerben éltem, gimnáziumi tanulmányaim estek az 1990-es évek elejére. Bár a rendszerváltást megelőzően másak voltak a hatalom, a diktatúra szempontjai, számomra családi indíttatásból fakadóan március 15-e volt az igazi nemzeti ünnep. Máig hatóan emlékezetesek maradtak számomra a szüleimmel ezen a napon folytatott beszélgetések, a meghitt, családi ünneplés, sokat és maradandót tanultam ezekből. – Gyermekként megtapasztalta a szórványlétet, élt a Gyimesekben, Magyarországon tanult és alapított családot. Itthon és otthon egyaránt otthonos. Van-e különbség e különböző helyszíneken a nemzeti ünnep megünneplésében, megélésében? – Nagy különbséget nem látok, aki ünnepli március 15-ét, az hasonlóképpen teszi Budapesten vagy Csíkszeredában, Gyer­gyó­szentmiklóson vagy éppen Szé­kelyudvarhelyen. Ahogy Magyar­országon, úgy itt is ez a nemzeti ünnep mozgatja meg a legnagyobb tömegeket, és ugyanakkor ez a legcsaládiasabb ünnep, amelyen egy-egy család több generációja is részt vesz, és megtalálja a neki szóló üzenetet. Március 15-én, ha csak lehet, magam is a családommal együtt szoktam ünnepelni – együtt nézzük meg reggel a televízióban a nemzeti zászló Kossuth téri felvonását, együtt veszünk részt az ünnepségeken, és együtt koszorúzunk. – Mi az üzenete a március 15-i ünnepnek a ma embere számára? – Úgy gondolom, március 15-e minden magyar számára egyfajta hitvallás: teljes elköteleződés nyelvünk és kultúránk, önállóságunk, szabadságunk és nemzeti összetartozásunk mellett. A reformkor és a szabadságharc, az azokat megélő és megvívó nagy elődök azt üzenik nekünk, hogy ezekért az értékekért érdemes kiállni és megharcolni, és kötelesség azokat megőrizni, valamint gyarapítani. – A nemzet újraegyesítési folyamatának legtermékenyebb, legeredményesebb időszakában bízták meg diplomáciai szolgálattal. Hogyan éli meg ezt a lehetőséget, felelősséget? – Kicsit hasonlóképpen, mint március 15-ét, mély lelkiséggel, sok-sok megindító pillanattal, ugyanakkor sok munkával és nagy felelősséggel. Ha úgy vesszük, az elmúlt hat év a nemzetpolitikában egyfajta új reformkor, ahogy Ön is fogalmazott, nagyon termékeny és eredményes időszak. Rendkívül megtisztelő és örömteli számomra, hogy ennek a folyamatnak már Budapesten is cselekvő részese lehettem, és itt, a főkonzulátuson folytathatom ezt a munkát.

Sarány István