Hetedik alkalommal rendezték meg júliusban székesfehérvári, budapesti, szolnoki, felvidéki, vaj­dasági, kárpátaljai és csíki diákoknak a Székelyföldi Varga Sándor Verstábort Csomor­tánban. Ennek előzményeként májusban a Csíki Versünnep című szavalóversenyen a Csíki-me­den­ce minden szegletéből versszerető fiatalok mérhették össze tehetségüket, néhányan közülük részt vehettek a táborban is. A több mint 130 jelentkezőt három korcsoportban díjazta a zsűri: V–VI., VII–VII., IX–XII. osztályosok. Pál István első díjban részesült a középiskolás korcsoportban. Vele beszélgettem irodalomról, költészetről és verstábori élményeiről. – Mint a Csíki Versünnep első helyezettje hogyan élted meg a sikert? Mit jelentett számodra? – Harmadik éve vagyok visszajáró versmondója a Csíki Versünnepnek. Idén először már izgalmak nélkül álltam szavalótársaim, valamint a zsűri elé. Mára már csak a kötelességtudat vezérel erre a rendkívüli ünnepségre, ahol együtt ünnepeljük a verset és a magyar irodalmat. Csodálatos érzéssel tölt el, hogy hozzám hasonlóan vannak még versszerető fiatalok, akik hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek. Idén Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét szavaltam, és felemelő érzés volt. Éreztem, hogy a lelkünk összeért. – Mi motivált arra, hogy jelentkezz a szavalóversenyre? – Egy osztálytársamtól hallottam először három évvel ezelőtt a Csíki Versünnepről, és az ő biztatására mertem jelentkezni mint versenyző. Én mindig poétalelkű gyermek voltam, akit foglalkoztatott a líra, a költészet. Nagy izgalmakkal és remegő lábakkal álltam akkor először a csíkpálfalvi Márton Ferenc Általános Iskola tornatermében. Emlékszem, szegény Karinthynak a Nem mondhatom el senkinek című versét csak félig mondtam el, de ez nem tűnt fel senkinek, még nekem sem, mert az az atmoszféra, azok a csillogó szemek feloldották az izgalmamat, és hagytam, hogy sodorjon magával az érzés, a vers. Akkor harmadik díjazott lettem, és meghívást kaptam az V. Székelyföldi Verstáborba. A következő évben, tehát második alkalommal már oldottabb hangulatú verset választottam. Ekkor második helyezést értem el. És idén már egy érettebb és hozzám közelebb álló kortárs költő versét választottam, ami a zsűri szerint kiérdemelte az első helyezést. Mindhárom alkalommal meghívást kaptam a Székelyföldi Verstáborba, idén már nem táborlakóként, hanem „táborcsinálóként”, szervezőként vettem részt. – Miért érdekel a líra és a költészet? Hogyan szeretted meg? Hogyan kerültél kapcsolatba a versekkel? Miként mélyült el ez a kapcsolat? – A középiskolában a magyartanárnőm azt tanította, hogy az irodalom lenyomata, hordozója annak a történelmi korszaknak, amelyben az adott mű íródott. Az írók, a költők általában az aktuális eseményeket, történéseket, érzéseket, élethelyzeteket dolgozzák fel, így szoktam én is verset választani. Ha hozzányúlok, elolvasok egy verset és felismerem magam a sorok között, úgymond azonosulok vele, akkor attól a perctől fogva a sajátomnak érzem. És ahány vers, annyiféleképpen mondhatjuk, mert mindenki a saját tapasztalataiból, érzéseiből, aktuális szituációkból merítkezik, indul ki. A költészetben való elmélyülésem a magyar irodalom legnagyszerűbb költőinek köszönhető, nyelvi kifejezőképességük a léleknek felemelő érzést ad, ugyanis annyira változatos, árnyalt és gazdag a nyelvünk, hogy a legapróbb lelki rezdüléseket is képes kifejezni. – Értelmezed is a verseket? Olvasol hozzá tanulmányokat és szakirodalmat, hogy minél mélyebben megértsd a vers komplex világát? Vagy csak az előadói készségeidre támaszkodsz szavaláskor? – Általában a verseket mindig sajátos értelmezésemben mondom, ám előfordul, hogy szükségét látom, hogy a vers keletkezési körülményei után kutakodjak, és közben átgondolom, hogy szerintem mit érezhetett a költő. Sokat segít ebben a cím, a vershelyzet, versbeszéd stb. Számomra a cím nagyon meghatározó tud lenni. A világirodalomból vett versekkel mindig úgy találkoztam, hogy megtetszett a címe. Ezek a körülmények általában egy úgynevezett belső mozit indítanak el bennem, és kirajzolódik egy karakter a gondolataimban, hogy mégis milyen kiállással, hangerővel, gesztussal, érzésekkel szólaltathatnám meg az adott verset. Ez összetett folyamat, ugyanis verset mondani sokféleképpen lehet, de mindig próbálok belevinni egy kis színt. – A színművészet is érdekel, közel áll hozzád? – A versmondás egyfajta előadó-művészet. Emlékszem, az első verstáborban az első estén, a bemutatkozáskor sokunkról kiderült, hogy nemcsak a versek érdekelnek, hanem mindannyian igen nyitottak vagyunk a színház világa felé is. Ekkor a tábor két szakmai vezetője – Kubik Anna és Rubold Ödön – hangsúlyozta, hogy ez nem színészképző tábor, hanem verstábor. A színművészet mindig is foglalkoztatott, színpadra lépéskor egy új élettér nyílik ki számomra. A jövőre tekintve akár hivatásomnak is tekinteném ezt a szakmát. – Kik nyernek meghívást a táborba? Milyen programok vannak? – A verstáborba a zsűri által kiválasztott fiatalok kapnak meghívást. A Csíkcsomortánban megszervezett táborban székesfehérvári, budapesti, felvidéki, délvidéki, valamint kárpátaljai versünnepes díjazottak vesznek részt. Minden évben előre meghatározott központi témára építik fel a tábor mindennapjait. Idén Arany János emlékének tiszteletére, a család témakörre épült minden tevékenység. Rendkívül színes programok várják a táborlakókat. A reggeli ébresztést követően az MTVA beszédtanára, Milus Mariann tartott gyakorlatokat, majd a tábor szakmai vezetői csoportokra vonulva „tréningeztek”. Minden este komoly irodalmi előadóművészeket, lelkészeket és neves embereket hívtak meg, akik oldott, interaktív formában tartottak előadásokat. S bár a helyszín Csomortán, minden évben megemlékezünk a Nyergestetőn, elzarándokolunk Csíksomlyóra, emellett egy nemes cél érdekében Erdély különböző nevezetességeit is meglátogatjuk. Táborcsinálóként a mi feladatunk, hogy mindenki időben eljusson ezekre a tréningekre, időben beüljenek az esti előadásokra, valamint bármilyen szervezési kérdést megoldjunk. – Milyen tapasztalatokat szerezhetnek a táborlakók? Miért éri meg itt részt venni? – Számomra a tábor ünneppé nőtte ki magát. Úgy várom a verstábort, mint a karácsonyt vagy a húsvétot. De lehet, hogy egy kicsit jobban. Sőt, biztos! Ennek a csapatnak a tagja lenni jutalom, nehezen foglalható szavakba az a lelki táplálék, ami az alatt az egy hét alatt feltölt a következő 365 napra. Továbbá szakmai síkon is olyan lehetőségeket nyújt, hogy a meglévő tudásunkat Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas művészek segítségével gyarapíthassuk. Lehetőségünk nyílik ezekkel a szakemberekkel véleményt cserélni, társadalmi problémákról vitázni, még inkább megoldásokat keresni. 2010-ben Szé­kes­fehérvárról indult a versünnepes invázió a néhai Varga Sándor kezdeményezésére. Ma már az ő nevét viseli a tábor. Minden köszönet és hála illeti e nagyszerű ötletért: „Szántsunk, vessünk, hogy arathassunk!” – Miben nyilvánul meg az irodalomszereteted? Csak verseket olvasol, vagy egyéb irodalmi műfajok iránt is érdeklődsz? – Érdekel a próza is, de főként a színpadi adaptációk. – A fiatalok általában a könnyen emészthető olvasmányokat kedvelik. Hogyan látod ezt? Mit gondolsz, hogyan viszonyul a korosztályod a magasabb irodalomhoz? – Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a versszeretők száma Csík környékén folyamatosan növekedik. Idén több mint 130 szavaló ünnepelte a verset, a magyar nyelvet, valamint Arany Jánost. Az idei versünnepen azt vettem észre, hogy a 13–14 éves fiatalok, a diákok olyan formában tudnak azonosulni a versekkel, hogyha én visszagondolok, akkor én annyi idősen még nem voltam annyira szerelmes, dühös, vagy éppen szomorú. Vagy csak nem tudtam így közvetíteni. De azt látom, hogy azok a fiatalok, akik nem mernek a versek felé nyitni, mégis valamilyen formában találkoznak ezzel a művészettel. Vegyük csak a slam-poetryt – ahol bár néha vulgárisan ugyan, de érzelmeket közvetítenek a szerzők –, vagy éppen a dalt. A mai fiatalokat általában a szülő, valamint az iskola kényszeríti az ún. kötelező házi olvasmányokra és olyan művek elolvasására, amelyekhez semmi közük az égvilágon, vagy éppenséggel rosszul interpretálják a tanárok, nem az aktuális társadalmi helyzetre, történésekre vonatkoztatva mesélik el a műveket. Ebben a rohanó, fejlett technológiával rendelkező világban inkább választanak egyéb, könnyebb szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket a fiatalok. – Mit gondolsz, miért van szükség versekre? Kell egyáltalán verseket olvasni? – Mai elanyagiasodott világunkban mindenki csak a pénzt kergeti. Nem vagyunk elég igényesek önmagunkkal szemben, hogy a lelkünket is gazdagítsuk. Ha nem olvasunk verset, szépirodalmat, ha nem gondozzuk az elszórt magvakat, gyöngyöket, akkor emberi minőségünk vallhatja kárát. Tanúsíthatom, hogy jó érzés gyöngyszórónak lenni. Darvas Boróka