A napokban került ki a nyomdából Oláh Sándor társadalomkutató legújabb, a Pro Print Könyvkiadó gondozásában megjelent kötete: Kényszerek – tanúságtevők. Alcíme szerint a könyvben olvasható írások Történetek a legrosszabb évszázadból. Fellapozva a kiadványt s beleolvasva az írásokba, azonnal beigazolódik az alcímbeli jelző: a huszadik század valóban a legrosszabb évszázadnak fest. A könyvet holnap délután 6 órától mutatja be Molnár Vilmos író a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában. – Társadalomkutatóként a huszadik század társadalmi átalakulásait vizsgálja elsősorban. Honnan az érdeklődés a téma iránt? – Akik életidőnk nagyobb részét – minden derűlátó jövőbetekintésünk ellenére – már leéltük a 20. században – felkavaró élmények részesei voltunk/vagyunk. Nem feltétlenül csak a személyes tapasztalatokra gondolok, sőt a fiatalabb nemzedékek – úgy a hatvan évnél fiatalabbak – esetében elsősorban nem ezekre, hanem a személyes vagy közösségi emlékezet szóbeli vagy írásbeli közvetítésével megismerhető megrendítő, elődeink életvilágát szétdúló, felforgató tapasztalatokra. Háborúk, menekülések, kényszermunka, természetellenes korai halál okozta gyász és az erőszak sok-sok más formája jutott osztályrészül a század emberének, különösen annak első felében. Tehát izgalmas történeti korszakról van szó, ez az érdeklődés egyik összetevője, a másik a személyes érintettség. – A kötet írásai felölelik a legrosszabb század meghatározó történéseit, s e történéseket emberek, családok, kis és nagyobb közösségek szemszögéből mutatja be. Elsőként a Székelyföld mint kibocsátó régió egyik jellemzőjéről, a családi gazdaságon kívüli munkavállalásról mint életformáról ír. Eltűnt vagy csak átalakult ez az életforma? – Az a hosszú ideig általános gyakorlat a falvak társadalmában, amelyről a könyvben szó esik, az életkeretek átalakulásával számos vonatkozásban eltűnt. Az alapmodell a jelenkor gyökeresen más viszonyai között azonban tovább működik, változó társadalmi részvétellel. – Az első világháború – vagy ahogyan emlegetik: A Nagy Háború – teljes mértékben felborította az egy évezred alatt kialakult, szerves fejlődésen átment állapotokat. Ennek a nagy átalakulásnak is külön fejezetet szentel, sajátos szempontból világítva rá a történésekre. Mi ez a szempont és milyen következtetésre jutott? – Nézőpontunk egyértelműen „alulnézeti”: a forrásaink engedte mértékben próbáltuk megérteni, mit jelentett a háborús tapasztalat a családfő nélkül maradt székely falusi családnak, a csatatereken harcoló katonának, a hadifogolynak, a családi gazdaságot továbbvivő katonafeleségnek, a gyászoló, árváit nevelő hadiözvegynek, a betörő ellenség elől a hátországból menekülőknek és a helyben maradóknak. Arra kerestük a választ, hogyan értették saját helyzetüket, hogyan próbálták megvédeni, építgetni széthulló világukat azok, akik nem csinálták, hanem elszenvedték a „nagy” történelmet. Azt látjuk, hogy helyzetük olykor felfoghatatlan abszurditását legyőzzék, erőt, türelmet, vigasztalást a vallásos hitükből merítettek. – A két világháború közötti időszak, vagy ahogy gyakran emlegetik: az első román világ, újabb gyökeres változásokat hozott a székelyföldi társadalomban. Ennek az átalakulásnak egy szeletét mutatja be egy kisiparos életformaváltása történetének leírásával… Másik jelentős korszak, ami ugyancsak sok embernek életformaváltást hozott, a szocializmus korszaka. Van-e hasonlóság a két időszak között? – Ez egy elgondolkodtató kérdés. Két nagyon különböző korszakról van szó, e különbségek vonatkozásait aligha szükséges részletezni. De a társadalmak életében vannak hosszú távú, rendszerváltozásokon átívelő folyamatok is, amelyeket csak későre befolyásolnak a politikai változások. Úgy vélem, a székelyföldi társadalom szerkezetében, életmódjában, termelésszervezésében a két világháború között gyökeres változások nem következtek be. Ha az életmódot meghatározó gazdasági tényezőket nézzük, inkább stagnálás volt, mint változás: a mezőgazdaság termelékenysége alig mozdult el az első világháború előtti szintről, a kereskedelem és a kisipar tengődött, legalábbis a korszak első évtizedében. Ami változott: az adminisztráció gyakorlata. Új tapasztalat volt az etnikai és felekezeti diszkrimináció, a hatósági erőszak új formái, pl. az anyanyelvhasználat korlátozása, a munkaszolgálat, a „koncsentra” a harmincas évek végén. A munkaerő elvonásának e formája aztán jóval nagyobb mértékben folytatódott az ötvenes években: nemcsak mint gazdasági szükségszerűség, hanem mint a társadalmi fegyelmezés, az agresszív hatalomgyakorlás eszköze. Ami azonos mindkét korszakban, az a hiány legkülönbözőbb formáinak társadalmi méretű tapasztalata. Például az anyagi javak szűkössége és ennek következményeként a munkavándorlás. – A kötet egyik izgalmas, de szomorú írása – ha lehet ilyet mondani tudományos szövegről – egy személyes élettörténet keretében elemzi azt a folyamatot, ahogyan egy unitárius lelkész kényszerek és érdekek szövedékeiben cselekszik, egy időben szolgálva egyházát és az azt elnyomó, ellehetetlenítő kommunista állam hatalmi szándékait. Mennyire összefüggőek az egyéni sorsok és a társadalmi folyamatok? – Az egyéni sorsok a társadalmi folyamatokba ágyazódnak, de ugyanakkor az egyéni cselekvések alakítják is a társadalmi folyamatokat. Például a falusi társadalom magántulajdonon alapuló függetlenségének felszámolása, a 13 évig tartó kollektivizálás nem a hatalmi szándékok, tervek szerint húzódott el ilyen hosszú ideig, hanem sok millió ember tulajdonát, életformáját védő nyílt vagy rejtett szembenállása miatt. A fennebb említett lelkész az elnyomó hatalom gátlástalan, erkölcsi fékek nélküli kiszolgálója volt. Embereket juttatott börtönbe, családokat, életpályákat tett tönkre. De van két másik történetünk a kötetben, amelyekben a rendszer áldozatainak lehetséges cselekvési tereit vizsgáljuk. A megrendítő sorstörténetekből kiderül, hogy a hatalom bármilyen gigantikus megfélemlítő apparátussal uralta a társadalmat a kommunista diktatúrában, ez az uralom sohasem volt teljes. Lehetséges volt az elnyomottak, kiszolgáltatottak morális győzelme. – Könyve egyik fejezetének címe Kurkó Gyárfás életpályája: társadalomtörténetünk kihívása. Miért tartja kihívásnak? – A jelenkortörténészeknek szemléleti és módszertani kihívás lehet Kurkó Gyárfás életpályájának komplex, tárgyilagos elemzése. Kurkó kivételes társadalmi útja, személyisége, társadalmi, politikai szerepvállalása, cselekvési tereinek, döntési lehetőségeinek rekonstruálása a kor társadalmi, politikai viszonyainak, mindenekelőtt a kommunista hatalmi rendszer kiépítésének, a hatalomműködés technológiájának mélyebb megismeréséhez vezethet. Egy ilyen jellegű munkához jelentős források hozzáférhetőek, gondolok a Pro Print Kiadó Források a romániai magyarság történetéhez sorozat köteteire. – Társadalomkutatóként két, Szabó Gyula íróhoz kötődő fejezetet is jegyez, egyiket szerzőként, másikat interjúalanyként. Hogyan illeszkednek ezek a kötetbe? – Szándékom szerint olyan írások kerültek a kötetbe, amelyek a 20. század különböző korszakaiban különböző társadalmi miliőkben, különböző társadalmi pozíciójú emberek függőségi viszonyait, kényszerhelyzeteit ábrázolják. Nem véletlenül mondom, hogy „ábrázolják”, eléggé elfogadott nézet, hogy a történetírás irodalmi műfaj is, a regényíró és a történész között csak az a különbség, hogy az utóbbinak kötelessége figyelembe venni a szembeötlő tényeket – mondja Georges Duby francia történész. A könyv szerény keretei között nem lehetett teljes a társadalmi körkép, de földművesek, kisiparosok, munkások függőségi viszonyainak megjelenítése mellett úgy véltük, emlékeztetnünk kell az alkotó értelmiségi szabad szólását béklyózó ideológiai kényszerekre is. Szabó Gyula négykötetes regényfolyamának – amely Képek a Kutyaszorítóból címmel jelent meg a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál 2001-ben és 2002-ben – nemcsak irodalmi, hanem fontos társadalomtörténeti, történeti-szociológiai tartalma is van. Az író végig az oknyomozó és értelmező történetírás határán jár, az írói fikció tere igen szűkre szabott. A regény a falusi társadalmi harc ábrázolása mellett a szocialista korszak irodalompolitikai, ideológiai viszonyainak is hiteles korrajza, az író teljes joggal ajánlja monumentális számvetését az olvasóknak történelmi dokumentumregényként is. – A könyv zárófejezete emlékezetkultúránk metamorfózisait ismerteti. Hogyan változott ez az emlékezetkultúra? – A hagyományos emlékezetkultúrát az életvilágok kereteit szétromboló modernitás összetett folyamatai megváltoztatták. Az életformaváltással a nemzedékek között szakadás keletkezett, felszámolódtak a közös tapasztalásterek, amelyben a közös élmények születtek. A mélyreható társadalmi változások, többek között a hagyományos emlékezet gyors térvesztését jelentették. A társadalmi miliő megváltozásával kezdetét vette a belé ágyazott emlékek felejtése. Írásomban azt fejtegetem, hogy nálunk is elérkezett az emlékezethelyek és emlékezetemberek kora. – Jelenleg min dolgozik, mi lesz a következő kötet? – A szovjetizált adminisztráció (rajon, néptanács) szerepéről írok a székely falusi társadalom átalakításában, az 1950–62 közötti időszakban. A korszak és a téma – a hatalom és társadalom változó viszonya – tehát továbbra is fogva tart. Hogy lesz-e következő kötet, azt nem tudom. Egy újabb könyv önmagában nem cél, inkább a jelenségek, folyamatok tőlünk telhetően hiteles elbeszélése. Közel nyolc évvel ezelőtt e lap hasábjain hasonló kérdésre az volt a válaszunk, hogy egy könyv megjelenése több tényező függvénye, ezek közül a szerző teljesítménye csak az egyik. Ezt ma is fenntartom. Továbbá akkor azt is mondtam, hogy hálás vagyok a Pro Print Könyvkiadónak, amiért időnként kéziratokat kér. Ezt most sem tagadom. A könyv külleme azonos a 2008-ban ugyanennél a kiadónál megjelent Kivizsgálás c. könyvünk arculatával, ezzel a két kötet tematikai folytonosságát óhajtottuk jelezni. Sarány István