Ki kell bírni ezt az egy-két évet A 2015-ös megpróbáltatások után újabb nehéz esztendőt hagytak maguk mögött a Hargita megyei szarvasmarhatartók. Ám Márton István, a szakegyesület vezetője szerint már látszanak a kilábalás jelei: a téli tejfelvásárlási árak újra felfelé mozdultak, a nem várt nagyságrendű, a törzskönyvezett állatokra folyósított 800–1200 eurós uniós támogatások pedig sok gazdának a folytatáshoz újabb erőt és reménységet adtak. A minimis-támogatási program pedig csak megerősítette, hogy a mennyiségi szemléletmódról a minőségire, az állattartásról az állattenyésztésre kellene már váltani. – A szarvasmarhatartó gazdák szempontjából milyennek jellemezné a mögöttünk maradt esztendőt? – A 2016-os esztendőben mindenki a fennmaradásért küszködött. A tejárak csökkenése miatt a gazdák fejősállatokat adtak el, hizlalásra, húsmarhatartásra tértek át. Lényegében megértették – amit én személyesen is ösztönöztem –, hogy nem szabad feladni, ki kell bírni ezt az egy-két évet, mert az állatlétszámot hamar le lehet építeni, de jóval több idő kell visszafejleszteni. Úgy tapasztaltam, tavaly nagyon sok állattartó e felismerést szem előtt tartva járt el, ámbár nem ismerem még a megyei szarvasmarha-állományra vonatkozó 2016-os adatokat. Az viszont borítékolható, hogy a fejősállomány biztosan csökkent, a teljes szarvasmarha-állományszám viszont nem feltétlenül apadt. A gazdák egy részének némi elégtételt jelentettek azok a rendkívüli támogatási összegek, amiket a húsmarhákra, illetve a törzskönyvezett, nyolc évnél fiatalabb tejelő tehenekre kaptak. Azok az állattenyésztők, akik az uniós kiegészítő támogatásra jogosultak voltak, tavaly nagyon szép összegeket kaptak, ráadásul a pénz jó időben is érkezett, és a nyár folyamán, kora őszre folyósított támogatás megsegítette azokat a gazdákat, akik elkeseredett, kilátástalan helyzetbe kerültek. Sokan ismét kedvre kaptak, s ez abból is kitűnt, hogy a minőségi fajállatok vásárlására kínált minimis-támogatást az ősz folyamán Hargita megyéből 83 gazda összesen 241 tejhasznú, 294 húshasznú vemhes üszőre, illetve 22 húshasznú tenyészbika vásárlására igényelte. Az állatok többségét Ausztriából hozták be a zsögödi Austrabullon keresztül. Néhány gazdaságban láttam is a minimis-támogatásból vásárolt állatokat: nyugodtan mondhatom, szépek. Ez alapján én úgy ítélem meg, hogy a gazdák – különösen a fiatal gazdák – a nehézségek ellenére sem ábrándultak ki az állattartásból, sem a fejős-, sem a húshasznú állomány neveléséből. [caption id="attachment_42403" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Domján Levente[/caption] – A tejfelvásárlási árak 2015-ben, de még tavaly is erőteljesen zuhantak. Viszont ősztől megfordult az irány és a téli időszakra érvényes tejátvételi árak átlagosan 10-15 banival, néhol literenként 20 banival is emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy a tejtermelők túlbillentek a nehezén? – A felvásárlási árak valóban nőttek. A nehezén azonban még nem vagyunk túl, inkább úgy fogalmaznék: az állattartóknak esélye nyílt, hogy lassan-lassan kievickéljenek a bajból. Információim szerint a tejkereslet az egész Unióban nőtt. A tejkvóta megszűnése utáni túlkínálat nyomán ugyanis a termelők nagyon sok fejősállatot kényszerültek eladni, vágóhídra küldeni. A változás a fejősállomány csökkenésével magyarázható, ami értelemszerűen a tejtermelés visszaesését is maga után vonta, miközben a tejtermékek iránti kereslet élénkült. Hogy a hazai tejpiac is egyre jobb üzleti lehetőségeket tartogat, a csíkszeredai tejfeldolgozót birtokló Covalactot felvásárló francia cég terjeszkedése is bizonyítja. Egy-két hónapon belül elválik, hogy az új tulajdonos mit akar, milyen stratégia mentén kíván továbbhaladni, ez ugyanis – mivel nagy tejfeldolgozóról van szó – a térségünkbeli tejárakra is kihatással lesz. Nyilvánvalóan ehhez igazodnak majd a kisebb tejüzemek, a tejre kivetett áfa is csökken, amik különböző mértékben ugyan, de mind-mind hatással lesznek a tejtermékek iránti keresletre és a gazdáknak kifizetendő tejárak nagyságára. Összességében tehát kicsit bizakodóbban tekinthetünk az előttünk álló 2017-es esztendőre. Bizakodóbban, mint ahogy azt egy évvel korábban tettük. – A megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesületének támogatásával – mely intézménynek ön igazgatója – évről évre bővült és korszerűsödött a megyei tejbegyűjtő hálózat. Idén is folytatódhat az egyesületi tejcsarnokok fejlesztése? Vagy a gazdáknak immár más beruházási támogatásokra lenne szüksége? – A begyűjtés mellett a feldolgozásra is egyre több energiát kell fordítani, ugyanis úgy vélem, talán a tőkehiány vagy más okok miatt termékeink feldolgozására nem fordítottunk kellő figyelmet. Azok a kistejfeldolgozók, amelyek Székelykeresztúron és Szépvízen elindultak – illetve reményeim szerint idén Gyimesközéplokon is megkezdi működését –, a kezdetektől azzal szembesülnek, hogy nem tudják a tej minőségét biztosítani. Pedig 2006-tól, a svájci Rebiat-program indítása óta Hargita megyében a szarvasmarha-tenyésztő egyesület, majd a vidékfejlesztési egyesület támogatásával mára közel hetven felszerelt, egyesületi tejbegyűjtő létezik. Számos olyan egyesület van, amely több tejbegyűjtőt is működtet, ezek fejlesztésére, eszközállományának, tejhűtőtank-kapacitásának bővítésére pedig évről évre pályázatot nyújtanak be. Csíkdánfalván például tavaly az addig használt kétezerliteres tejhűtőtartály vált szűkké, egy újabb ezerliteres edényt vásároltak mellé, de ugyanígy járt el tavaly a gyimesközéploki, korábban pedig a menasági egyesület is. Most már abba az irányba kellene elmenjen a vidékfejlesztési egyesület támogatási rendszere, hogy a tejcsarnokokat az állategészségügyi követelmények teljesítésére alkalmas mérőműszerekkel szereljük fel, már ami a tejhigiéniát illeti. A megyében működő tejfeldolgozókkal is tárgyalóasztalhoz kellene ülni, a cél pedig egy olyan közös labor kialakítása, ahol a tejtermelő gazdaságokból begyűjtött tejminták havonta megkövetelt összcsíra- és szomatikussejtszám-vizsgálatát el lehetne végezni. Ezen paraméterek meghatározására ugyanis a csarnokokban levő Ecomilk-készülékek nem alkalmasak. Az egyesületek átvevő központjaiban olyan felszerelések szükségesek, amelyek alkalmasak azok kiszűrésére és nyomon követésére, akik nem megfelelő minőségű tejet hoznak. Erre viszont a tejfeldolgozóknak is áldozniuk kellene, hiszen számukra is lényeges, hogy a tejtermelőktől ellenőrzött, minőségi tejet kapjanak, másrészt viszont a gazdákat képviselő egyesületeknek is fontos, hiszen a minőségi tejért a feldolgozóktól ők is magasabb, tisztességesebb árat alkudhatnak ki. Ebbe az irányba kell elmenjünk, épp azért, hogy sem a tej minőségével, sem az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági követelmények teljesítésével ne legyenek gondjaink. – El lehet-e érni, hogy a tejhez hasonlóan a húsmarhák – a tenyész- és a vágóállatok – értékesítése is közösen és a jelenleginél összehangoltabban történjen? Vagyis a jelenlegi, „mindenki úgy adja el a kupecnek, ahogy tudja” gyakorlat helyett a gazdák egyszerre 200-300 vágómarhát tudnának eladásra kínálni? – Ez a téma épp most van napirenden. Keressük a lehetőségeket, hogy a jelenlegi helyzetből kimozduljunk. A gazdák az élőállatok legnagyobb részét valóban a kupeceknek értékesítik. Ám ez egy ördögi kör. A napokban például pont azon vitatkoztunk, hogy behozzunk-e Hargita megyébe egy olyan befektetőt, aki nagyvágóhidat építene – merthogy közelebbről erről is tárgyalások lesznek –, vagy pedig ne. Ha csak a megyében meglévő vagy épülőfélben lévő kisvágóhidak kapacitását nézzük, akkor a válasz nem. A gyergyószentmiklósi létesítmény kapacitása akkora, hogy az a megye összes – a kényszervágá­sokkal együtt évi 25 ezer – vágóállatát le tudná vágni. Ezenkívül vágóhíd épül Székelypálfalván, engedélyezett vágópont létezik Csíkcsicsóban, és szintén vágóhíd nyitásán dolgozik a Csíkjenőfalvi Közbirtokosság is. De Székelyföld szűkebb környezetéből a kibédi és a lemhényi vágóhidat sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Tehát indokolt a kérdés, hogy megyeszinten kapacitásbővítésre, a létező vágóhidak, vágópontok szempontjából egy újabb konkurens bevonására van szükség, vagy párbeszédre a vágópontok üzemeltetőivel – a létezőkkel és a jövendőbeliekkel – a tevékenység hatékonyabb összehangolására. Az viszont biztos, hogy ha valódi hagyományos székely hústermékeket akarunk előállítani, akkor az csakis házila g felhizlalt, engedélyezett vágóponton levágott állatból lehetséges. Ha térségenkénti, kistérségenkénti vágópontok jöhetnének létre, akkor azzal a két-három sertéssel, borjúval, báránnyal rendelkező kisgazdaságokból eredő hús értékesítését és feldolgozását is meg lehetne oldani. – Említette a minimis-támogatási program iránti fokozott érdeklődést. Mikor érhetnek meg arra a feltételek, hogy a következő tenyészállat-vásárlási „de minimis” alkalmával – ha lesz – a Hargita megyei gazdák ne csak vásárló, hanem eladó félként is megjelenjenek? – Ha csak a törzskönyvezett állományról beszélünk, akkor a legelső feltétel, hogy a gazdaságokban legyen termelésellenőrzés alatt lévő, törzskönyvvel rendelkező állat. Már a berbécs-, majd a szarvasmarha-vásárlási program alkalmával is kitűnt, hogy itthon, az országon belül nagyon kevés eladó törzskönyvezett állatot találtak az érdeklődők. Azért is kellett az osztrák, francia tenyésztőkhöz folyamodniuk, mert itthon nincs megfelelő állomány. Ezt az űrt viszont egyhamar nem tudjuk kitölteni. Ahhoz még jó pár esztendő szükséges, hogy a helyi gazdák a saját tenyészállományukból – akár hasonló programok alkalmával – ki tudják elégíteni a törzskönyvezett, fajállatok iránti keresletet. De azt is meg kellene érteni, hogy a tenyésztési munka nem mennyiségre, hanem minőségre megy. Tartsunk kevesebb juhot, szarvasmarhát, de legyen minőségi, a fajtiszta, nemesített állomány értékesítése ugyanis jobban megtérül, mintha csak a mennyiségre mennénk. Megtérül a fizikai munkában, hisz nem mindegy, hány állat után kell takarítani az istállót, megtérül a takarmányozásban, hisz nem mindegy hány jószágot abrakolunk, de nem mindegy, milyen a termelésük, nem mindegy milyen könnyű vagy nehéz, és milyen jövedelmező az értékesítésük. Úgy gondolom, hogy a múlt év történései okán sokan másképp tekintenek a szaporítási és nemesítési munkára. Ennek eredményeként pedig az állattartástól valóban állattenyésztésre térnek át. Domján Levente