A jelenünk azzal telik, hogy a jövőnket féltjük: ki lakja majd be a házainkat, ki vigyáz az évszázadok alatt megteremtett értékeinkre? Bármilyen bonyolult a megoldás megtalálása, erőt és hitet kell merítenünk abból, hogy maga a válasz nagyon is egyszerű: a gyermekre, a családra kell összpontosítanunk. Családon, közösségen, megyén belül, sőt a politikában is, amely megteremtheti a kedvező feltételeket. Kolozsvári Tibor három kislány és két fiú édesapja, és Böjte Csaba atya alapítványának tevékeny intézményvezetője: a csíkszentsimoni Szent László Mezőgazdasági Szakkollégiumot irányítja. Emellett az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezetői elnökségében a családszociális és egyházi témakör szakértője, tanácsadója. Amikor nem a saját és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit neveli, akkor is a szülők és gyermekek megsegítésén dolgozik. Vele beszélgettünk arról, hogy a politikum hogyan tudná hatékonyan támogatni a társadalom legkisebb, de legfontosabb egységét: a családot. [caption id="attachment_38954" align="aligncenter" width="1400"] Fotó: László Róbert[/caption] – Mit jelent ma nagycsaládosnak lenni Erdélyben? – 1992-es adatok szerint a gyermekes családoknak kevesebb mint 10 százaléka vállalt három vagy annál több gyermeket. Ez az arány vélhetően jelenleg is így van. Sajnos Erdélyben, Romániában a gyermekvállalás még mindig jelentős szegénységi kockázatot jelent, minden gyermek vállalása plusz anyagi teherrel jár. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete ebből az alapgondolatból indul ki, ennek a mentén fogalmazzuk meg az érveinket. – Milyen a nagycsaládosok megítélése? – Azt látom, hogy az emberek több gyermeket szeretnének vállalni, mint amennyit aztán ténylegesen vállalnak. A gyermekvállalási kedvvel tehát nincs probléma egyelőre. De el kell gondolkodnunk azon, hogy végül miért vállalnak kevesebbet, mint amennyit terveztek? A nagycsalád igenis teljesítmény! És tudom, hogy emiatt tisztelik mindazokat, akik több gyermeket vállalnak, és azért dolgoznak nap mint nap, hogy tisztességes körülmények között neveljék mindannyiukat. Azt gondolom, az értékek hierarchiájában a legfőbb érték maga az élet, az élet vállalása. Ebből kifolyólag az én életem és a nagycsaládok élete is értékvezérelt, és ilyen értelemben én soha nem tapasztaltam azt, hogy hátrányosan különböztetnének meg emiatt. A gyermekeimet sem, és ők is tudják, megélik, hogy ez hatalmas erő. Egy gyermek számára a legnagyobb ajándék a testvér. Nincs olyan játék, amellyel többet foglalkozna egy gyermek, mint a saját testvérével. Egyetlen játék sem fogja őt megölelni, megvigasztalni, felvidítani, és egyetlen játék sem lesz társa az életben sem. – Viszont ha a gyermek szegénységi kockázat, mi lehet az esélye annak, hogy ez megváltozzon? – Tulajdonképpen a nagycsaládok közteherviseléshez való társadalmi hozzájárulása maga a gyermek. Magyarán: a nagycsaládosnak csupán azzal kellene adóznia, hogy igyekszik felnevelni három vagy több potenciálisan adófizető polgárt. Ha ez adókedvezmény folytán így lenne, és több pénz maradna a családoknál, az úgyis visszapörögne az államkasszába, mert a nagycsaládok sokkal többet költenek, ha van amiből. Nekem például öt pár cipőt kell vennem, öt táborba kell befizetnem. És ha nem az adómból vonják le, akkor is visszajutna az államhoz az áfán keresztül, de közben jót tennének nekem. – Jelenleg részesülnek-e bármiféle kedvezményben a nagycsaládosok? – Az a döbbenetes, hogy az állam részéről nyújtott szolgáltatások rendszerében a családot a szociális szolgáltatásokhoz sorolják. A törvény szelleme szerint tehát a család olyan létező, amely segélyezésre szorul. Holott a jól működő családok a társadalomtól nem energiát nyelnek el, hanem energiát hoznak létre, adófizetőket nevelnek. Nem segélyezni kell a családokat, hanem úgy kell tekinteni rájuk, mint befektetési alapra. A Szentírás is azt mondja, hogy a vontató ökörnek ne kösd be a száját! Aki erőt, értéket hoz létre, arról nem kellene adóztatással lenyúzni a bőrt, hanem támogatni, gyarapítani kellene. És azt se felejtsük, hogy a kis- és közepes vállalkozásokra is nagyot nyom a bér utáni adó, megfelelő törvényalkotással a nagycsaládos szülők adókedvezménye a munkaadót is segíthetné. Ráadásul ez a megközelítés az érintett emberek méltóságát is kikezdi, ugyanis akik sok gyermeket vállalnak, azok becsületes, életképes emberek, akik képesek az anyagiakat is előteremteni. Ugyanakkor fontos látni, hogy a nagycsaládok nem képeznek homogén társaságot: egyesek dolgoznak és fizetnek adót, mások nem adófizetők. Azokat kell erősíteni, akik valós részt vállalnak a társadalmi hozzájárulásból, és akik a társadalom gerincét adják. Ha már működik bennük az élet iránti elkötelezettség, akkor ők a kulcsai az erdélyi demográfiai problémák megoldásának. – Mire számíthatunk, ha nem következik be gyökeres változás? – 1970 és 90 között háromszor annyi gyermek született, mint 90 után. Ha nem teszünk semmit, és ez ugyanígy folytatódik, akkor a most szülőképes nők aránya háromszor akkora, mint amennyi a 20 év múlva élő nők esetében lesz. Az ellenünk dolgozó kivándorlási folyamatokkal nem is számolva, a népességkutatók szerint 2050-re Románia lakossága 16 millió főre zuhan. Erdélyben a magyarság létszáma 16 százalékkal, a románoké 17-tel csökken, miközben a romák részaránya 82 százalékkal nő. Tehát ha Erdély és a magyar közösség jövőjében gondolkodunk, akkor egyértelmű, hogy oda kell a legnagyobb energiát csoportosítanunk, ahol ez az erő megsokszorozódik: nevezetesen a gyerekekbe, a családokba. Rendkívül sokat segíthetne a közköltségek áfájának csökkentése és a kedvezőbb adózási rendszer. Hiszen ki fogja benépesíteni a falvainkban az utcákat, óvodákat, templomokat, ha nem a gyermekek? Ahol több erős család él, ott a közösség jólétet teremt. – Ebben nyilván az is sokat segíthetne, ha a fiatal párokat hatékonyabban segítené az állam… – A családalapítást sok tényező késlelteti. Egyik az otthonteremtés, ami összefügg a migrációval is, mert a fiatalok a fészekrakás ürügyén külföldre mennek, de ijesztő, hogy milyen kis arányban térnek haza. Ha nincs család, akkor azért kell dolgozzunk, hogy legyen! Ne tolódjon ki a családalapítás 30 éves kor fölé! A fiatal diplomások körében is különösen fennáll ennek a veszélye. Míg a 90-es években is még 20 év körül vállaltak gyermeket, ma már 27 évre emelkedett az átlag. – A családtámogatás szempontjából alapvetően mi a gond a hatályban lévő törvényekkel? – Én nem látom a törvénykezés szellemiségében azt az elköteleződést, amely a családot befektetési alapként kezelné. Az, hogy minden gyermek után biztosítanak egy szűk 20 eurós családi pótlékot, az vicc! Egy cipőt sem lehet venni ebből a gyermeknek. – Mi az, ami mégis bizakodásra adhat okot? – Jelentős előrelépés volt az ivóvíz áfájának 9 százalékra való csökkentése. Ilyen törekvések mentén szeretne az RMDSZ továbbmenni. Cél, hogy a többi közköltség esetében is lenyomjuk az áfát. Több pénznek kellene a családoknál maradnia, mert a gyermek a legjobb befektetés, akiben minden megsokszorozódik. Figyelmet érdemlő adat az is, hogy jelenleg a családi adókedvezmény 155 ezer erdélyi magyar embert érintene, míg a nyugdíjak megvédése 673 ezret. Ijesztő ez a hatalmas különbség! A demográfusok szerint 2050-re a megszülető gyermekek egynegyede roma nemzetiségű lesz, a lakosság egyharmada pedig nyugdíjas, miközben az adófizető polgárok aránya lényegesen csökkenni fog. Ez nem fenyegetés, nem riogatás, hanem kőkemény tény. Olyan ez, mint amikor nézzük, hogy a háztetőről elkezdenek lepotyogni a cserepek: ha nem teszünk semmit, 30 év alatt az időjárás földig rombolja az épületet. Egyértelmű, hogy a családoknak, a gyermekvállalásnak nem kedveznek a politikai, társadalmi körülmények, csakis a kulturális körülmények, mert hála istennek a fiatalok elkötelezettek a gyermekvállalás és a család mellett. Szerintem a gyermek vállalása és nevelése egyébként önmagában is nagyobb érték és főbb cél, mint maga a család. Számottevő ugyanis azoknak az aránya, akik egyedülállóként nevelnek gyermeket, és ők még kiszolgáltatottabbak. – Az RMDSZ a programjában is meghirdette a családi adókedvezményt. Milyen segítséget jelentene ez? – Elképzelésünk szerint a gyermekek számával arányosan csökkenne a személyi jövedelemadó mértéke: két gyermek után 4, három után 6, négy után pedig 8 százalékponttal kevesebb adót húznának le. Ez jogos, mert például én öt gyermekkel ugyanúgy adózok, mint az, aki esetleg szándékosan nem vállal gyermeket. – Ez szimbolikus segítség lenne vagy több ennél? – Több lenne, de már szimbolikusan is sokat jelentene, ugyanis egyértelművé tenné, kinyilvánítaná, hogy a nagycsaládot értéknek tekinti. – És mi jelenthetné a politikum és a törvényalkotás szintjén az igazi áttörést nyújtó segítséget? – Családösztönző, családjóléti intézkedések kidolgozása. A család egyaránt gazdasági, szociális és oktatási „ügy”, minden fejlesztési tervnek az alapja maga a család, a gyermek kell hogy legyen. Mert ők azok, akik a szépen felújított utcákat, a középületeket használni fogják. Ez az egyetlen útja a közösségeinknek és a nemzetünknek. – A Szövetségen belül ebben egyetértettek, de meggyőzhető erről az ország vezetése? – Számítunk arra, hogy az országos szintű törvénykezés szintjén is előrelépés lesz, de történelmi tapasztalatunk, hogy amit magunk oldunk meg, csak arra építhetünk. Energiát akarunk és tudunk is felszabadítani az after-schoolok terén. Jelenleg az óvodai, kisiskolai program teljes mértékben családellenes, mivel a szülők munkaideje és az iskolai program nincs összhangban. Nincs az a munkaidő, amely 13 órakor járna le, amikor a gyermekek tanítása, ez pedig megnehezíti a családok mindennapjait. Javítana a helyzeten, ha a gyermek a tanítást követően az iskolában megoldhatná a házi feladatát, netalán sportolna, hangszeres oktatáson venne részt, közben pedig természetesen játszana, pihenne is, majd a szüleivel együtt érne véget a napi programja. Fontosnak tartjuk a délutáni iskolák létrehozását, akárcsak a kisgyermekkori neveléssel kapcsolatos szolgáltatási rendszer bővítését óvodákkal, bölcsődékkel. Ráadásul tudjuk, hogy ez helyi erőből is többnyire megoldható. Mert minden város és faluközösség rendelkezik üres, használaton kívüli épülettel, és a helyi erők – önkormányzat, plébánia, közbirtokosság, helyi vállalkozók, szülők –, valamint a megyei tanács együttműködésével megvalósítható a délutáni iskolák működtetése. Feltétlenül el akarjuk érni, hogy ezek az ötös, hatos fogatok létrejöjjenek. Hargita megye – az országban egyedülállóan – jelenleg is évi félmillió eurót költ saját költségvetéséből családösztönző szolgáltatásokra, és képesek vagyunk ezt az összeget még feljebb tornázni. Kovács Hont Imre