Előrelépés gazdasági téren, visszalépés a nyelvi jogok terén – ez a kettősség jellemezte az elmúlt esztendőt. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vonja meg a múlt év mérlegét és vázolja az új év kihívásait, az azokra adható válaszokat. – Az önkormányzati vezetők többnyire eredményes esztendőről számolnak be, mondván, tavaly több pénzből gazdálkodhattak, mint korábban, ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy nyelvhasználati, szimbólumhasználati kérdésekben erősödött a nyomás. Milyen esztendőt zárt a szövetség e kettősség jegyében? – Az elmúlt esztendőben voltak jó, kevésbé jó és rossz dolgok egyaránt. A rosszabbik részével kezdeném: már az év elején érezni lehetett, hogy a kisebbségi jogok területén sok-sok provokációval, sok-sok olyan kísérlettel fogunk szembenézni, amelyek a megszerzett jogok megcsonkítására törekednek, s ez az elmúlt évek tapasztalatából egyértelműen leszűrhető volt. Ezért is sürgettem már a múlt év, 2015 elején egy olyan többség–kisebbség megállapodás megkötését, amely éppen arra vonatkozik, hogy szükség volna – és továbbra is fenntartom, hogy szükség lenne egy ilyesmire –, hogy a megszerzett jogokat sem közigazgatási, sem törvényhozási eszközökkel megcsonkítani nem lehet, a törvényeket jóhiszeműen kell alkalmazni, s nem félreértelmezni. Az elmúlt időszakban nagyon gyakran a bíróságot használták arra, hogy a megszerzett jogok, különösen a nyelvi jogok tekintetében olyan helyzetet teremtsenek, hogy a bíróság mondja ki, le kell venni egy feliratot vagy nem használható egy közösségi szimbólum, és sorolhatnám hosszasan mindazokat a döntéseket, amelyeket 2015-ben meghozott a bíróság. Éppen ez az az eszköz és az az intézmény, amelynek használata nagyon nehéz helyzetbe hoz bárkit, bármelyik politikust és bármilyen embert, mert a végleges bírósági ítéletet mindenhol a világon, bármilyen társadalmi-politikai rendszerben végrehajtják. A demokráciában és a diktatúrában egyaránt. És politikai eszköz nincs arra, hogy megváltoztassál egy végleges bírósági ítéletet. Ezért aztán nekünk egyelőre az az eszközünk maradt, hogy felhívjuk erre a nemzetközi közvélemény figyelmét. Ugyanakkor a közösségen belül is kell tudni megjeleníteni a szolidaritást ezekkel az eljárásokkal szemben, és a román politikai élet vezetőit arra kell figyelmeztetni, hogy ez a legrosszabb út, amit választhatnak. Nemcsak azért, mert a kisebbségi jogok csorbulnak, hanem azért is, mert a magyar közösség elveszíti a bizalmát a román állami intézményekben, még olyanokban is, amelyek távol állnak a politikától, például az igazságszolgáltatásban. És ez drámai következményekkel járhat. – Mi volt az első ilyen kísérlet? – Az elmúlt esztendő ilyen szempontból nagyjából úgy kezdődött, hogy a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiájában veszélyforrásként, kockázati tényezőként jelent meg az erdélyi magyarság legitim törekvése az autonómiára. Miután ezt kifogásoltuk, s elmondtuk Brüsszeltől Washingtonig mindenhol, hogy ez mennyire felháborító és igazságtalan, mennyire méltánytalan, eltűnt ez a közbiztonsági stratégia. De a gondolkodásból úgy látom, nem tűnt el, egyes intézményekben, egyes politikusoknak a fejében ott van. Vagy a legfrissebb történés: a kézdivásárhelyi ügy kapcsán az egész magyarságot megpróbálták megbélyegezni, terrorista-gyanúba keverni, ami ma a világban mindenhol a legeslegsúlyosabb vádak közé tartozik. És nem voltak képesek, vagy nem akartak némelyek, főleg a hírtelevíziók vitaműsoraiban különbséget tenni vagy határvonalat húzni egy egyén vagy egy szűk csoport tette vagy feltételezett cselekvése között és az egész közösségnek a megbélyegzése között. Ez ugyancsak elfogadhatatlan, megint csak azt mutatja, hogy van egy olyan szándék, hogy kriminalizálni, vádolni, kollektív bűnösséget kimondani az erdélyi magyarság teljes egészére. Ilyen szempontból beigazolódott az aggodalmunk, a múlt év eleji félelmünk és én úgy látom, hogy valójában kisebbségi szempontból 2015-nek ez a legnagyobb negatívuma. – Nem sok esély van arra, hogy ez idén megváltozzék… – Ez a legnagyobb veszély 2016-ra is, az, hogy olyan helyzeteket teremtenek, vagy legalábbis akarnak teremteni körülöttünk, amelyek egyrészt a törvények nem alkalmazása mellett a megszerzett jogok karcsúsítását, visszavonását tűzik ki célul igazságszolgáltatási eszközökkel. És bár nekünk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiummal kapcsolatban van egy rossz tapasztalatunk, hogy a közösségi vagyont miként lehet újraállamosítani, másrészt pedig vélt vagy valós tervek kapcsán az egész közösséget megpróbálják kriminalizálni. Arról már nem is beszélek, hogy 26 év után elfogadhatatlan – bármilyen vádat emeljenek valaki ellen! –, hogy irodalmi műveket úgymond tárgyi bizonyítékként elkobozzanak, Wass Albert-könyveket vagy nemzeti szimbólumokat. Ezt nem lehet elfogadni, nem lehet oda eljutni, hogy a bűnüldözés a házkutatás során irodalmi műveket foglaljon le. Ilyen 1989 előtt volt, a diktatúrában, de akkor sem föltétlenül Wass Albert-műveket kerestek. Nem a DIICOT feladata megállapítani, hogy Wass Albert milyen író. Elfogadhatatlannak tartom, hogy házkutatás során könyvet, írott szót, irodalmat foglaljanak le, mert ilyen alapon az egész erdélyi magyarságot le lehet tartóztatni, mert mindenkinél van egy Wass Albert-könyv legalább. Legálisan adták és adják ki a műveit, minden családban megtalálható. Tehát ilyen alapon a fél országot nyugodtan le lehet tartóztatni. Ez elfogadhatatlan. A másik oldalon ugyanakkor ott van az, hogy a parlamentben sikerült elfogadtatnunk azt a törvényt, amely november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja Romániában. Ez látszólag ellentmond mindannak, amiről az imént beszéltem, de ezt is kell látnunk akkor, amikor a bajt látjuk és a keserűségre okot adó bírósági döntéseket és kezdeményezéseket. És ott vannak azok a törvényhozási kezdeményezések, amelyek az etnikai érdekképviselet megszüntetését, betiltását célozták, amelyek elfogadását eddig sikerrel megakadályoztuk. S közben pedig van a gazdasági növekedés, amit az embereknek egy jelentős része kezdett érezni. Mi magunk is támogattuk, kezdeményeztük, megszavaztuk mindazokat a változásokat, amelyek a 2009–2010-es gazdasági válságban bevezetett mindenféle adók, illetékek kivezetését, no meg a béremelést is előirányozzák. Természetesen, továbbra is nagyon figyelmesnek s nagyon óvatosnak kell lennünk, mert bár van gazdasági növekedés, nincs garancia arra, hogy a következő években is ugyanígy fognak menni a dolgok. Óvatosan kell ezt kezelni. De mondhatni, valamiféle reményre, középtávú bizakodásra is okot adhat az a fajta intézkedés- és gazdasági növekedéscsomag, amit a parlament megszavazott, és ami a társadalomban érezhető. – Erre utaltak az elégedett önkormányzati vezetők… – Az önkormányzatok jelentős részénél is ugyanez elmondható. Nem merném állítani, hogy minden önkormányzat esetében, de nagyon sok önkormányzatunknál igenis érezhető az, hogy 2015-ben néhány fontos projektet végig tudtak vinni, be tudtak fejezni vagy éppenséggel el tudtak kezdeni. De – apropó önkormányzatok – nem tudtunk attól eltekinteni 2015-ben, hogy önkormányzati vezetőinket mondvacsinált ürüggyel lemondásra kényszerítették vagy egyszerűen olyan helyzetbe hoztak, hogy nem tudják gyakorolni a mandátumukat. De nem bizonyítottak rájuk semmit, korrupciót aztán végképp nem. A vádak eleinte korrupcióról szóltak, később ezeket visszavonták, s már csak olyan apró mulasztásokkal találkozunk, amelyek bárhol előfordulhatnak, de amelyek nem büntetőjogi kategória, s mégis önkormányzati vezetőket, megint csak igazságszolgáltatási intézmények közreműködésével vettek le a közösség vezetése első vonaláról. Ami megint csak elfogadhatatlan. S a politikusnak közben nem illik bírálni az igazságszolgáltatást, ugye, mert mihelyt bíráljuk, rögtön ránk ugranak, nekünkrontanak, hogy csúnyák vagyunk, rondák vagyunk, mert politikus az igazságszolgáltatást ne bírálja! S közben azt érezzük, hogy a valós korrupció miatt valóban a politikusok elfogadottsága csökkent 2015-ben is, azt is mondhatnám, hogy a mélyponton van, így reális megújulást vár el a társadalom a politikai osztálytól. Az erdélyi magyar társadalom is ezt várja… – Hogyan tud megfelelni az RMDSZ ennek az elvárásnak? – A kongresszuson, még 2015 áprilisában meghirdettük az újratervezést, és ebben az újratervezésben mindenképpen benne van az is, hogy a 2016-os választási esztendő végéig olyan döntéseket hozunk, olyan kiválasztási procedúrákat léptetünk életbe, hogy az önkormányzati választásokon, a parlamenti választásokon az RMDSZ ajánlata megkapja, megszerezze az erdélyi magyar közösség nagyon nagy többségének a bizalmát. A politizálás stílusa, módja tekintetében látni kell, hogy felnőtt egy nemzedék, amely mást vár. Nem ugyanazok a viszonyítási alapjai, mint az én nemzedékemnek vagy a nálam idősebbeknek. Akik 1989 után nőttek fel, nincs közvetlen élményük, tapasztalatuk a kommunista diktatúrából. Közben világot láttak, tudják, hogy milyen lehetőségek vannak körülöttük a világban, és ehhez viszonyítják az elvárásaikat, a céljaikat. Tehát nekik is meg kell tudni felelni, nekik is érvényes közpolitikai javaslatokkal kell előállni. Az RMDSZ folyamatnak tekinti ezt az újratervezést, és az önkormányzati meg a parlamenti választásokon majd a jelöltek személyében, a programokban, a politizálás módjában látható, érezhető lesz. – A polgári párttal egyezséget kötöttek a választásokon való közös szereplésről, milyen a viszony a néppárttal? – Volt egy találkozónk, de tárgyalásnak nem nevezném, s ez Marosvásárhelyről szólt. Akkor azt javasoltam, hogy Marosvásárhelyen a polgármesterjelölt – Soós Zoltán, aki az RMDSZ részéről az előválasztást megnyerte –, összmagyar jelöltként induljon, ne az RMDSZ színeiben. Ehhez nem ragaszkodunk, éppen azért, mert a marosvásárhelyi magyarok a polgármester megválaszthatóságát illetően várják el, hogy összefogás legyen. De ennél tovább nem jutottunk. A néppárt azt mondta már tavaly júliusban Tusnádon, hogy a versenyre készülnek, ők versenyezni fognak. Úgy látom, hogy ebből őket immár nem tudjuk kibillenteni, de az, hogy Marosvásárhelyen, hogyha elfogadják, hogy közös jelöltként, három politikai szervezet színeiben induljon Soós Zoltán, az jó jel a következő időszakra. – Csíkszereda, Gyergyószent­miklós és Székelyudvarhely neuralgikus pontnak tűnik a helyhatósági választások tekintetében az RMDSZ számára. Milyen elképzeléseik vannak e három városra vonatkozóan? – Gyergyószentmiklóson az MPP-s Mezei János vezette a várost, ő volt az egyik, a másik a csíkszeredai RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán, akikre utaltam korábban, hogy olyan intézmények vették le az önkormányzatok éléről, amelyeknek igazából nem sikerült bebizonyítaniuk a vádakat. Én mindkettőjük ártatlanságában bízom. Ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy mi lesz perük kimenetele. Azt szeretném, ha olyan helyzet alakulna ki, hogy legalább alapfokon felmentő ítélet születik, hogy indulhassanak a választáson. Az előválasztás Udvarhely és Csíkszereda estében szinte eldöntött ténynek számít, még csupán meg kell erősíteniük a megfelelő belső intézményeinknek. Az előválasztás Csíkszeredában, de máshol is a Székelyföldön az a módszer volt, hogy a megfelelő jelöltet indítsa a szövetség, aki bírja a közösség bizalmát. Gyergyószentmiklós ese­tében ez bonyolultabb, ott sem zárkózunk el az előválasztástól sem, de meg kell várnunk, hogy ott mi történik. A lényeg az, hogy olyan személyt tudjunk ajánlani a közösségnek – bármelyik településről beszélnünk, városokról vagy falvakról –, aki az ott élők nagy többségének bizalmát élvezi. Az előválasztás megfelelő módszer arra, hogy minél több ember véleményét kikérjük. De én a lelkem mélyén bízom abban, hogy legalább alapfokon Ráduly Róbert esetében születik egy korrekt döntés, és az erős morális löketet adna ahhoz, hogy az egész kérdést újra lehessen gondolni. Sarány István