A koronavírus okozta óvintézkedések nemcsak a vállalatokat, szállodákat, múzeumokat érintette, hanem az oktatást is. Talán a legnagyobb teher a jelenlegi végzős diákokra nehezedik. Róluk, lelki állapotukról és megoldási lehetőségeikről beszélgettünk Gábor Zsuzsával, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium pszichológusával. − A végzős, érettségi előtt álló diákokon amúgyis nagy a stressz ebben az időszakban. Jelenleg ez a bizonytalan helyzet még nagyobb nyomást gyakorol rájuk. Esetleg nagyobb lelki károkat is okozhat a diákoknak ez a bizonytalanság? Milyen következményei lehetnek? − A kialakult helyzet nemcsak nehézséget hozott, hanem sok új megtapasztalnivalót is. Nem könnyű most egy végzős diák helyzete, gyakorlatilag szinte az egész világon minden végzős ugyanazt a bizonytalanságot éli át, hiszen naponta változnak az érettségivel kapcsolatos hírek, és azt sem lehet tudni, hogy meddig tart még ez az elzárt állapot. Szerencsére otthon vannak a megszokott környezetükben, szeretteik körében, és aki tanulni szeretne, annak minden lehetősége és ideje megvan rá. Ez nem azt jelenti, hogy ők is nem bizonytalanodtak el, vagy nem kell dolgozniuk a veszteségeikkel, viszont ez az időszak lehet, hogy nagyon fontos dolgokra tanítja meg az életükkel kapcsolatosan. Mostanig azt mondtuk, hogy ez az a generáció, amely tagjainak már fontosabb a virtuális világban megélt kapcsolat, viszont most a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen sokat ér egy személyes találkozás, egy ölelés. − Mit javasolna nekik mint tanácsadó, hogyan tudnák a lehető legjobban kezelni ezt az időszakot? Vannak valamilyen módszerek erre? Hogyan tartsák meg lelki nyugalmukat és egyben a tanulási motivációjukat is? − Én arra biztatom mindennap a diákjaimat, hogy éljék meg a pillanatot, éljék meg a napokat úgy, mint bármikor máskor. Minden napjuknak legyen célja és használják ki ezt az időszakot önmaguk és a szeretetkapcsolataik gyarapítására. Segítsenek szüleiknek, legyenek aktívak, kreatívak, sportoljanak, alkossanak. Ez a generáció az én tapasztalataim szerint hihetetlenül kreatív, sajátos módon gondolkodó fiatalokból áll. A tanulási motiváció pedig mindenkinél egyéni, viszont aki a karantén előtti állapotban készült az érettségire, az most sem hagyta abba. Ebben sokat segítenek a pedagógusok. A mi iskolánkban már az első napokban felvették a tanárok a diákokkal a kapcsolatot, és azt látom, hogy a különböző virtuális felületeken keresztül nagyon beindult az élet. Mindennap óráik vannak, feladatokat, teszteket kapnak, amelyek megoldását el kell küldeni a tanároknak. − A vírus okozta zavar kelthet olyan bizonytalanságot, amiért a végzős nem szeretne érettségizni? Esetleg lemond a továbbtanulási terveiről? − A kezdeti bizonytalanságot és zavart állapotot most valami rendszeresség kezdi követni. Legalábbis próbáljuk a kapaszkodókat megtalálni. Azt biztosra lehet tudni, hogy az iskolaévet nem fogjuk megismételni és a héten döntenek az érettségivel kapcsolatosan. Nagyon sok variáció kering a közösségi médiákban. Ez a döntés segíthet abban, hogy ismét egy lépést előre jussunk. Nagyon remélem, hogy minden érettségi előtt álló fiatal túltekint ezen a nehéz időszakon és tervezi azt a jövőt, amit megálmodott magának. Az idők során még voltak ilyen nehéz helyzetek és időszakok az emberek életében, és mindig megadatott az újrakezdés, a folytatás. Természetesen, sok minden változhat, sok következményt még nem lehet kiszámítani. Itt gondolok a megváltozott anyagi körülményekre, amelyeket ez az állapot idéz elő. Elképzelhető, hogy emiatt a fiatal esetleg le kell mondjon továbbtanulási terveiről vagy meg kell változtassa azokat. − Vannak a hátrányos helyzetben élők, illetve azok a diákok, akik egyébként otthon is egész nap dolgoznak, emiatt az online tanulásból nagyrészt kimaradnak. Számukra ez nagy hátrányt jelent majd? Az iskola elkezdése után frusztrációt okozhat neki, hogy nem tudott a társaival egyszerre haladni? − Nagyon remélem, hogy amikor visszatérünk az iskolába, senki nem fog hátrányba kerülni amiatt, hogy nem tudta követni vagy megoldani a feladatokat, amit a tanárai feladtak. Nagyon remélem, hogy most is nem az lesz a legfontosabb, hogy milyen osztályzatot kapunk, hanem szívből örülni tudunk majd az együttlétnek és a közös tanulás örömének. Azt érzem, mostanában egyre gyakrabban fogalmazódik meg gyermekben, pedagógusban, szülőben egyaránt, hogy milyen jó együtt lenni és közösen fejlődni, változni. − Mit tanácsolna a szülőknek, hogyan segíthetnek a nagy megmérettetés előtt álló gyerekeiken? Mert ugyebár a gyerekek többsége még serdülőkorban van, így még nehezebb a kommunikáció... − A szülők biztatása kétségkívül nagyon fontos, ők biztosítják a hátteret, a biztonságot és a „minden rendben lesz” reményét, de egy érettségi előtt álló fiatal tanulási motivációja már belülről kell fakadjon. Ő kell döntsön, hogy mit szeretne az életével kezdeni, ő kell odategye magát és csakis ő kell majd megmérettessen, akár az érettségin, akár a valós életben, ami ezután jön. Ez az időszak a szülők számára az elengedésről szól, a bizalomról és az elfogadásról. Elfogadom, ha nem akar továbbtanulni és azt is, ha mást szeretne, mint amit én megálmodtam neki. − Ön nemcsak mint tanácsadó tanár, hanem mint végzős diákok osztályfőnöke és anya is mindennapi kapcsolatban van a diákokkal. Ön személyesen hogyan kezeli a jelenlegi helyzetet? Milyen módszereket almalmaz, hogy a gyerekeket motiválja, illetve, hogy lehetőleg ne legyen részük lelki sérülésben? − Van egy XII.-es, egy XI.-es és egy VI.-ik osztályos fiam, osztályfőnöke vagyok a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium XI.-es teológiaosztályának. Családunk hetek óta – úgy, ahogy hozzánk hasonlóan mindenki – el van zárva a világtól, mégis úgy érzem, hogy több helyen is jelen vagyok. Az elmúlt hetekben természetesen interneten keresztül tartottam a kapcsolatot a diákjaimmal. Biztatom, bátorítom őket minden egyes nap. Érdekes tapasztalat volt az osztályommal a Zoom-szobában találkozni, élményeket megosztani egymással. Az iskolából több diák megkeres, főleg a magány érzésével a legnehezebb megbírkózniuk ebben az időszakban. Szerencsés most az, akinek népesebb családja van. A családban a körülményekhez igazodva megszokott módon megy az élet, mindenki végzi a rábízott feladatokat. A legnehezebb az volt, amikor rájöttünk, hogy nincs tovább, megváltozik a megszokott életünk, és nem tudtam, hogy mit válaszoljak a gyermekeim felém áramló kérdéseire. Mivel én sem tudtam a válaszokat. Veszteségnek éljük meg, hogy elmaradhat a fiam ballagása, hogy nem találkozhatunk a barátainkkal, szeretteinkkel. De egyébként lassan kezdünk belejönni abba, hogy itt és most ebből kell kihozni a legjobbat. Annyi változott még, hogy minden este összeülünk és kupaktanácsot tartunk, megbeszéljük dolgainkat és együtt imádkozunk.

Szilágyi Dalma-Orsolya