A tananyagnak és a szemléletmódnak is változnia kell Több sebből vérzik a hazai közoktatás, ez pedig szoros összefüggésben áll a munkaerőpiaccal vagy akár a fiatalok elvándorlásával is. Közvetlenül azonban túlterhelt és kényszerűen „félrekezelt” diákok, megbecsülésükben és lehetőségeikben megnyirbált tanítók, tanárok és elbizonytalanított szülők mindennapi életét nehezíti meg a korszerűtlenné vált és hatékonyságában megroggyant rendszer. A szakma változást akar, és ebben a politika is partner. Ferencz Salamon Alpár közoktatási szakértővel beszélgettünk. [caption id="attachment_40358" align="aligncenter" width="2469"] Fotó: László Róbert[/caption] – Az iskolai tananyag csökkentésére és ezzel egy időben az oktatási színvonal emelésére irányuló törekvések között hol található meg az egyensúly? – Abban a reformban, amely a tananyag mennyiségét összehangolja a mai generáció által elviselhető iskolai idővel és a kor követelményeivel. Olyan tananyagot kell kifejlesztenünk, amely korszerű, amely a mai diákok érdeklődését és a világban való eligazodásukat elsősorban nem információ, hanem készség alapján szolgálja. Nagyon sok európai országban ezt veszik alapul. Három tényezőre kell nagyon odafigyelnünk. Egyrészt a tananyag mennyisége annyi legyen, amennyinek az oktatása nem megy a gyermek felfogóképességének, éberségének, frissességének rovására. Másrészt természetesen nagyon fontos a pedagógusok rendelkezésére bocsátott eszköztár, a lehetőségek biztosítása. Ez hordozza magában a korszerűséget vagy akár a csoportbontás lehetőségét – tegyük fel idegen nyelv vagy román nyelv oktatása terén. Harmadrészt alkalmaznunk kell olyan modern eszközöket, amelyekre a gyermekek nyitottak: mobilapplikációs technológiák, internetes kapcsolatok, informatikai laborok és rengeteg olyan információforrás, amely azt szolgálja, hogy a gyermek odafigyeljen arra, amit hallania kell az iskolában. – Van olyan létező közoktatási modell, amelyet ennek céljából érdemes átemelnie Romániának? – Minden ország közoktatásának tipikus szervezeti kultúrája van. Nagyon sok jó modell van, de közoktatási rendszerek gyakran követtek el hibát, amikor a saját szervezeti kultúrájuknak nem megfelelő gyakorlatokat próbáltak átültetni. Szerintem jól működő modellrészeket érdemes átvenni, amelyek adaptálhatók a mi rendszerünkben. Nagyon fontos számunkra például a finnországi modell kisebbségi oktatási része, amely hivatalos nyelvként oktatja a svédet, de a finn modellből a bizalom pillére is példamutató. Ugyancsak a világ egyik legjobb közoktatási rendszere a dél-koreai modell, ebből a hatékonyságot tanulhatjuk el, míg a számos amerikai rendszerből a gyermekközpontúságot érdemes átültetnünk. Kiindulásként fel kell mérnünk azt, hogy milyen a profilja a romániai közoktatásnak, ezen belül a pedig a romániai magyar közoktatásnak. Ezután megvizsgálhatjuk, hogy melyek azok a készségcsoportok, amelyekre szükségük van a diákjainknak, majd ebből lehet levonni nagyon fontos következtetéseket. – Szolgálhatja a házi feladatok és a tananyag könnyebb kezelhetőségét az after schoolok kiterjesztése? – Az after school olyan lehetőség, amelyet helyzetekhez igazítanak. Ahol felzárkóztatásra van szükség, ott arra használják. Máshol egyszerűen arra, hogy a gyermek ne legyen egyedül, amíg a szülő dolgozik: ebédeljen és foglalkozzon hasznos dolgokkal. Van, ahol az iskola utáni iskolában játszanak a gyermekek. Mellékesen: az ókorban a játszás és a tanulás rokon fogalmak voltak. A tanulás játékot, a játék tanulást jelentett sok ókori filozófus, de még Rotterdami Erasmus szerint is. Úgy gondolom, hogy a házi feladatok szükségessége, kötelezettsége megszűnik, miután úgy rendezzük át a tananyagot, hogy az a gyermek érdekét és érdeklődését szolgálja. Magyarán: nem információt adok, hanem segítek eligazodni az információban. – A játékos tanulás tehát helyettesítheti a házi feladatot? – Ha a tananyag nem túlterhelő, akkor az óraszámokat is úgy tudom rendezni, hogy az adott tanárnak a begyakorlásra is jusson ideje. Mondjuk heti három-négy órából kettő új lecke felvételével, a többi pedig begyakorlással telhet el. És akkor a begyakorlás lehet kiscsoportos, nagycsoportos, differenciált csoportos, interaktív, kevésbé interaktív, felhasználhat modern multimédia-eszközöket és klasszikus eszközöket, társasjátékokat, mindent, ami a begyakorlást elősegíti. Társadalmunk úgy alakul, hogy a gyermekeket két csoportba sorolhatjuk: egyes gyermekek mellett folyamatosan ott vannak a szülők és vele tanulnak, mások viszont nem kapnak otthon semmilyen támogatást. A második csoport egyre népesebb. Ők tehát csak az iskolában találkoznak a tanulással, és számukra a házi feladat teljesen fölösleges. Éppen ezért az iskolai reformnak kellő időt kell biztosítania a begyakorlásra, ilyen formában pedig kevésbé lenne fontos az otthoni feladat. – Visszatérve a játék és a tanulás „rokonságára”: jelenleg – főként a Székelyföldön – fényévekre áll a játék a tanulástól, ha a román nyelv oktatásáról van szó. Hogyan lehet ezen javítani? – Teljesen új szemléletmód kell. A reform szakmai támogatói abból indulnak ki, hogy „nem anyanyelvi szintű” minőségben kell oktatni a román nyelvet. Bár funkcionálisan a székely gyermekek számára idegen nyelvnek minősül, hivatalos közegben ezzel csak úgy lehet előrelépni, ha a „nem anyanyelvi szintű” kifejezést használjuk. Egyvalamiről azonban gyakran megfeledkeznek azok a szakemberek is, akik a reformot követelik: az idegennyelv-oktatás funkciója a szituációs játék. Az idegen nyelv és a nem anyanyelvi nyelv akkor virágzik és marad meg a tanuló fejében, ha szituációs játékok tömkelegével töltöm ki az órát. A játéknak fantasztikus lehetőségei vannak. Lehet játszani románul, angolul, németül. Jómagam sokat foglalkozom mostanában élménypedagógiával, és az angolt úgy tanítom, hogy olykor különböző szituációs játékokat játszunk az udvaron. Ugyanaz a tananyag, amit az osztályban oktatunk, csak éppen az udvaron játszunk. Ez a fajta megközelítés jelenthet áttörést a román nyelv és irodalom oktatásában is. – Vagyis a pedagógiai módszerben is gyökeres változtatásokat kell eszközölni? – Nemcsak tananyagi követelményeket kell reformálni, hanem a pedagógiai szemléletmódot is. Az a tanár, aki 10-15 éve oktatja a mostani rendszerben a román nyelvet, annak jelentősen kell befolyásolni a szakmai mentalitását, hogy váltani tudjon. Ahogy az RMDSZ is fogalmaz: a törvényi lehetőség adott a nem anyanyelvi szintű oktatáshoz. A feladat tehát az, hogy a fentiek szellemében hangsúlyt fektessünk a humánerőforrás fejlesztésére. A helyzet nem tragikus, ezen a fejlett országoknak is át kellett esniük. – Székelyföldön vannak erre jó példák? – Mindig nagyon fontos az az ember, aki úgy megy be órára, hogy eldöntötte: lesz, ami lesz, másképp tanít. Igen, sokan vannak Székelyföldön, akik másképp tanítják a román nyelvet, a matematikát, bármilyen tantárgyat. És én nem tudok egyetlen olyan esetről sem, hogy kirúgták volna az ilyen pedagógusokat. Sőt, ha a tanfelügyelőségtől valamiért esetleg nem részesültek elismerésben, de jó gyakorlatként szakmai fórumokon méltatták a munkájukat. A szakmai szándék az – és ezt az RMDSZ is felkarolta –, hogy ezeket az elszigetelt kezdeményezéseket felmutassuk, mert így válhat általánossá ez a mentalitás. – Az érdekképviselet egyébként olyan kezdeményezéseket is felkarolt, mint az úszás-korcsolya program bővítése vagy a néptánc iskolai oktatása. Az iskolai programban hol lehet helyet szorítani mindezeknek? – Sajnos a korábbi reformok és főként a pénzhiány megnehezítették az iskolán kívüli tevékenységeket. Eltörölték az iskolai körök fizethetőségét, ugyanakkor a leépítések következtében nagyon sok választható tantárgy ellehetetlenedett. Ellenben megjelentek az after schoolok, és megjelentek olyan helyi kezdeményezések is, mint például Csíkszeredában az úszás- és korcsolyaoktatás, vagy újabban a filmes oktatás. Ezekhez hasonlóan kiváló kezdeményezésnek tartom a néptáncoktatást is. Ép testben ép lélek. A gyermekeket egészséges életmódra neveljük a térségükre jellemző sportágban, olyan információkat és készségeket sajátítanak el, amelyek fontosak a saját környezetükben. A lélek felé haladva pedig zene- és filmművészeti kultúrával gazdagodnak, és így jutunk el a néptánchoz is. A hagyományaink észrevétlenül is bennünk léteznek, és ha figyelünk rájuk, azzal hangsúlyt fektetünk az önazonosságra. Mindezek részei annak, amit helyi curriculumnak nevezünk. Ha a reform úgy alakulna, ahogy a szakma és az RMDSZ is szeretné, akkor a tananyag és a gyermekek oktatási-nevelési igényeinek összehangolásával elégséges lenne leszűkíteni az iskolai programot 9 és 14 óra közé. Ehhez viszont lehetőségeket kell biztosítani az iskoláknak… Például arra, hogy reggelre programjukba foglalják az úszást és korcsolyázást, délre a mozit, és az órák folytatásában a néptáncot. – Súlyos arcul csapása volt az erdélyi magyar oktatásnak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium esete. Hogyan készülhetünk fel hasonló támadások ellen? – Az igazságszolgáltatás szubjektív szempontból közelíti meg ezt az esetet. A törvény alapján a helyi önkormányzat tanácsi határozattal kezdeményezi a helyi iskolahálózatok felépítését. Ez így történt Marosvásárhelyen is. A helyi tanácsi határozatok törvényességét oktatásjogi szempontból jóváhagyhatja a tanfelügyelőség, majd a teljes megye iskolahálózatát felterjesztik a tanügyminisztérium elé újabb jóváhagyásra. Ez a teljes folyamat végbement a katolikus iskola esetében, és nem történt semmi törvénytelen. A szakma azt mondta, hogy jogszerű, az igazságszolgáltatás mégsem így kezelte. Úgy lehet felkészülni hasonlókra, hogy tisztában kell lennünk az állampolgári és az oktatási jogainkkal is. A szülők a tanár és a diák mellett fontos alkotóelemei az iskolai közösségnek, velük együtt lesz háromlábú ez a szék. Az a tanintézmény, amely az oktatási jogokkal tisztában levő szülőket is maga mögött tudja, az erős közösséget épít. Sok kis erős közösség nagy, még erősebb közösséget alkot. És csak így tudjuk elérni, hogy a hazai – vagy ha az nem elég, akkor az európai – igazságszolgáltatásban érvényt szerezzünk a jogainknak. Vannak iskoláink, amelyek kikezdhetők a szubjektív logika alapján, de előbb-utóbb az igazságszolgáltatásnak rendet kell tennie, mi pedig erős közösségként képesek leszünk megvédeni a templomot és az iskolát. – Diákok, tanárok, szülők, egyházak és politikai pártok soklábú széket alkottak Marosvásárhelyen. Elég lesz ez ahhoz, hogy Vásárhelyen kivívjuk az igazunkat? – Békés, de következetes, határozott és közösségi méretű megnyilvánulások hegyeket is megmozgatnak. Kovács Hont Imre