Dr. Hadházi Éva pszichológus, egyetemi docens elsősorban gyermeket tervező, várandós anyákat, párokat kísér, segítve, hogy elakadásaikon túljutva, minél harmonikusabb kapcsolatot tudjanak kialakítani magzatukkal, kis­babájukkal és egymással ebben az érzékeny időszakban. Vele beszélgettünk. – Milyen problémák adódhatnak egy kapcsolatban? – Nagyon változatos és gazdag a párkapcsolatokban adódó problémák tárháza. Az, hogy egy normatív/paranormatív krízist hogyan tud megoldani egy pár, család, nagyban függ az adott rendszer erőforrásaitól. Ha a párkapcsolatoknál maradunk, akkor a kapcsolat terhelhetősége határozza meg, hogy mit bír ki. Manapság a házastársi kapcsolatok érzelmi alapon szerveződnek, legalábbis a mi kultúránkban, nem gazdasági és egyéb szükségszerűségből. A házasság egy komplementer kapcsolat férfi és nő között, mely családi életközösséget, érzelmi, vagyoni és nemi közösséget hoz létre, jogilag elismert és védett. Magyarországon a házasságkötések száma az 1970-es évek közepétől jelentősen csökkent, 1990 és 2010 között 46 százalékkal esett vissza, 66 405-ről 35 520-ra (2010-ben érte el mélypontját), azóta felfelé ível, 2014-ben már csaknem 39 ezerre emelkedett. Ez azért is örvendetes, mert egyre több vizsgálat bizonyítja, hogy a házasság egészségvédő faktor, a házasságban élők boldogabbnak érzik magukat, elégedettebbek a párkapcsolatukkal. Ugyanakkor a házasság mellett igen elterjedtek az élettársi kapcsolatok, amelyek szintén kölcsönös vonzalmon alapulnak, ám a pár között létrejövő megállapodás, kapcsolati szerződés alapvetően befolyásolhatja a későbbi együttélést, a kapcsolat fenntartására, működésére fordított munkát, energiát. – Milyen egy jó párkapcsolat? – A nemzetközi szakirodalom azt a párkapcsolatot tekinti optimálisnak, ami a kölcsönösen megtapasztalt és reciprok módon kifejezésre juttatott romantikus érzelmeken (szerelmen) alapul. A hosszú távú elköteleződésnél, mint amilyen a házasság is, a pár tagjai őszinte vonzódást éreznek egymás iránt, kapcsolatukat a bizalom, empátia, egymás értékelése és közös problémamegoldás jellemzi. Ugyanakkor az, hogy ki mennyire érzi biztonságban magát a kapcsolatában, az azon múlik, hogy milyennek észleli a társát. A párkapcsolati kötődés kialakulásához idő kell, legalább másfél, két év, mire a származási családról, a szülőkről áttevődik a kötődés a párra. Ha nincs meg a bizalom, szeretet, hiányzik az intimitás a kapcsolatból, akkor gyakorlatilag bármi problémává válhat. A kapcsolattal való elégedettséget az határozza meg, hogy az illető szubjektív észlelése, megélése milyen a párjáról, nem a partner tényleges, objektív viselkedése. Ez érthető, hiszen a felek szükségletei nagyon egyéni mintázatot követnek, így a kielégítésük csak személyre szabottan lehetséges. Például: van, akinek a szeretet jele az, ha társa aprólékosan elmesélteti, hogy milyen volt a napja, mi történt vele, míg van, aki úgy érzi, hogy ez az érdeklődés neki sok, párja kontrollálni akarja őt. Nagyon sok párkapcsolati elvárást, vágyat a származási családunkban építünk be, itt találkozunk azokkal a mintákkal, hogy hogyan kell viselkednie egy férjnek, feleségnek, apának, anyának. Ezeknek a mintáknak jó része tudatos, egy része nem, ám komoly hatást gyakorolnak a kapcsolati működésünkre. Ha elégedettek vagyunk a tapasztalatainkkal, akkor szeretnénk meghonosítani a párkapcsolatunkban, ha nem, akkor gyakran „ellen­választunk”, az ellenkezőjét tesszük annak, amit a származási családban megéltünk. Természetesen olyan is van, amikor bár elhatároztuk, hogy mi máshogy fogunk viselkedni, az adott helyzetben mégis azt tesszük, amit el szerettünk volna kerülni. Hogy mit tudnak a jól működő párok? Kutatások szerint a társuk pozitív viselkedését nem a helyzetnek, körülményeknek tulajdonítják, hanem inkább természetes tulajdonságnak, jellemzőnek tartják (Ő egy aranyos, kedves ember!). A párok közötti interakciókban a pozitív/negatív megnyilvánulások aránya a boldog pároknál 5:1, azaz minden öt jó, pozitív megnyilvánulásra csak egy rossz jut. Amikor valamiben nem értenek egyet, akkor az adott problémára fókuszálnak, és nem globálisan kritizálják, szidják a partnert, s ez az attitűd egy általános tiszteletet tükröz a másik iránt. Ha megbántják egymást, akkor a kapcsolati sebeket gyorsan begyógyítják, nem engednek meg hosszan tartó nem kommunikálunk, duzzogunk, húzzuk az időt játszmákat. Előfordul, hogy úgy oldják meg a konfliktusokat, hogy abban állapodnak meg, hogy a vitás kérdésben nem értenek egyet, különböznek. Hogy ez mégis működhet, annak a záloga magának a különbözőségről szóló megállapodásnak a létrejötte, ami egy általános elfogadó attitűdöt tükröz. Az egyéni intimitás- és erőszükségleteiket adekvát módon képesek kielégíteni egymásnak és nyitottak az egyezkedésre, amennyiben úgy érzik, hogy alakítani kell a kapcsolaton. – Napjainkban elég gyakoriak a válások, egyik percről a másikra szűnnek meg kapcsolatok, anélkül, hogy átbeszélnék a problémákat. Mivel lehet meggyőzni a házastársakat, hogy mégis érdemes együtt folytatni? – Az 1900-as évek elején ezer körüli házasságot bontottak fel a bíróságok évente Magyarországon, a II. világháborút követően indult el egy emelkedés a válások számát illetően, az 1960-as évektől stabilan húszezer fölött volt, 1987-ben volt a legmagasabb a válásszám, majdnem elérte a harmincezret. Ezt követően 24-25 ezerre csökkent és évekig e körül stabilizálódott, 2014-ben először húszezer alá csökkent, és így is maradt, 2015 kivételével. Az 1990-es évek óta a válást 70 százalékban a nők, 30 százalékban a férfiak kezdeményezik, az utóbbi időben azonban aktívabbak lettek a férjek. 2009-es KSH-tanulmány szerint a válás személyes okai között a nők leggyakrabban az érzelmi elhidegülést említik, ezt követi az alkoholizmus, majd a hűtlenség és a társ új kapcsolata. A férfiaknál az alkoholizmus kivételével ugyanezek az okok szerepelnek az első három helyen, és a negyedik helyen megjelenik a munkával való túlterheltség. Mint láthatjuk, az érzelmi szükségletek kielégítetlensége vezető válóok mindkét nemnél. Az új kapcsolat, a megcsalás, hűtlenség sokszor „megoldás” próbál lenni a kapcsolati problémákra. Amit nem kapunk meg a kapcsolatban, azt kívülről próbáljuk pótolni. Ha egy pár a problémák megoldására vállalkozik, akkor lehetősége lesz arra, hogy szakmai segítséggel – például Érzelmekre Fókuszáló Terápiában – fel tudja ismerni és meg tudja szüntetni azokat a negatív, gyakran ismétlődő interakciókat (a társ kritizálása, hibáztatása, indulatos minősítgetése stb.), melyek az eltávolodáshoz vezetnek. Képesek lesznek szabályozni az elhagyástól, illetve elutasítástól való félelmeiket és ki tudják fejezni úgy a közelség iránti igényeiket, hogy arra a társuk pozitívan tudjon reagálni. – Mivel keresik fel a leggyakrabban? – Munkám során leggyakrabban olyan anyák, apák és párok keresnek meg, akik a szülővé válás időszakában vannak. Ez egy nagyon jelentős és rendkívül érzékeny időszak, mindannyiunk életében. A családi fejlődési ciklusokból az első, a párrá válás időszaka, ezt követi „a kettőből három”, azaz az első gyermek születésének normatív krízise. A várandósság rengeteg változást implikáló folyamat, de ha a párrá válás nem tudott lezárulni és egybecsúszik az első gyermek érkezésével, komoly terhet ró a párra. Ez esetben úgy kell egy kisbaba gondozását ellátniuk, szülői szerepet, felelősséget gyakorolniuk, hogy még a kapcsolati biztonságuk is igen törékeny, mivel nincs kialakulva a párkapcsolati kötődés, a közös normák, melyek stabilitást adhatnának. A párrá válás időszakában nagyon fontos feladat, hogy felismerjük a saját és megismerjük a párunk szükségleteit, vágyait, hogy megosszuk egymással és ki tudjuk alakítani azt a közös szokás- és szabályrendszert, ami mindkettőnk számára kielégítő, biztonságot adó. Ezek a szabályok szükségesek, de nem szabad mereven ragaszkodnunk hozzájuk, hiszen a változó élethelyzetek hatására, rugalmasan kell tudnunk megváltoztatni őket. Például amíg nincs gyermek a kapcsolatban, addig sokféle elfoglaltságunk, hobbink lehet, ám ha gyermekünk születik, akkor önként vállalt lemondásra lesz szükség mindkettőnk részéről, ahhoz, hogy a családi egyensúly megmaradjon. Nem szerencsés, ha az anya minden idejét a gyermekkel tölti, lemond minden saját elfoglaltságról, mondván, hogy neki ez a dolga, ha már úgyis otthon van a kicsivel. Úgy érzi, hogy mentesítenie kell az apát a gyermekkel való „bajlódástól”, míg az apának természetes, hogy eljárjon kikapcsolódni, hiszen sokat dolgozik, ő tartja el a családot. Az apa–gyermek kapcsolat elmélyüléséhez az apának és a gyermeknek is egyaránt fontos, hogy kettesben időt töltsenek, az anya „felügyelete” nélkül, az anyának is szüksége van a kikapcsolódásra, hogy utána újult erővel tudjon odaszentelődni a gyermekének. Sőt ahhoz, hogy a párkapcsolat ne merüljön ki, meg kell teremteni a lehetőséget a kettesben töltött időre, hisz az is bebizonyosodott, hogy a szülők párkapcsolatának harmóniája és a gyermekükről való gondoskodásuk minősége összefügg. – Hogyan segíthet mindebben egy terapeuta? – A pár- és családterapeuták rendszerszemléletű megközelítést al­kalmaznak, a párt és a családot tekintik annak az egységnek, ahol a problémák keletkeznek és ahol a beavatkozásra szükség van. A terapeuta figyelmének központjában a család és alrendszerei, a pár, valamint az egyén jelentős családi kapcsolatrendszere áll. Alapfeltevése, hogy a rendszer minden tagjának megvan a saját szerepe a probléma kialakulásában, fenntartásában, nem hibást keres, a közös felelősséget hangsúlyozva mutat rá a változás lehetőségeire. Pozitív átkeretezéssel segít felismerni a helyzet jó oldalait és jövőre irányuló attitűddel közvetít, elősegíti a problémák megoldását. A terápia a családi kapcsolatokban igyekszik változást létrehozni az élmények átélésének és feldolgozásának módjában, a magatartásban, interakció és kommunikáció révén. A terapeuta meglehetősen aktív a folyamatok kezelésében, a családot, párt egyenrangú partnerként kezeli, elismeri, hogy a saját problémájának ő a legjobb szakértője. A kapcsolati igazságosságra helyezi a hangsúlyt, a nemi és családi szerepek demokratikus felfogása jellemzi, a kölcsönös reflektivitást használja, mint erőforrást és fejlődési potenciált. – Mikor sikeres a terápia? – Ha a résztvevők annak értékelik. Mindenkinek mást jelenthet a siker, mert mást várnak el. Vannak, akik azért jönnek, mert meg szeretnék oldani a problémáikat, szeretnék megmenteni a kapcsolatot, így motiváltak, felelősséget éreznek a kapcsolatért, közösen dolgoznak, aktívan szerepet vállalnak a változásban. Ahol az egyik fél már nem szeretne benne maradni a kapcsolatban, abban az esetben ő akkor elégedett, ha a terápián a párja szembesül az érzéseivel és el tudja fogadni, hogy a közös életük lezárul. Vannak, akik abban kérnek segítséget, hogy „legalább szépen váljunk el”. Az mindenképpen kiemelendő, hogy akkor lehet sikeres egy terápia, ha a résztvevők meg tudnak bízni a terapeutában és képesek a felelősségvállalásra.

Nagyálmos Ildikó