Egy éve dolgozik szakorvosként a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház belgyógyászati osztályán, rezidens orvosként azonban már ügyeletezett itt, mondhatni bedolgozta magát az osztályra. Úgy érzi, a helyén van, és bár pályakezdéskor a külföldi munkalehetőség is szóba került, feleségével együtt a hazajövetelt választotta. Dr. Fogarasi Zoltán belgyógyásszal beszélgettünk hivatástudatról, munkáról, belgyógyászatról. – Azt mesélték önről, hogy az első csíkszeredai ügyelete előtt eltörte a lábát, de előbb teljesítette az ügyeletet és csak aztán engedte begipszeltetni a törést… – Nem pontosan így történt... Egy héttel az első itteni ügyeletem előtt törtem el a lábam. Kiszálltam az autóból, egy kövön kifordult a bokám és el is törött. A sürgősségen be akarták mindenképp gipszelni, de mondtam, hogy ez most nem megoldható, mert egy hét múlva kell menjek Csíkba, az első ügyeletembe. Utólag úgy tűnik, hogy jobb lett volna, ha akkor felkerül a gipsz, hisz azóta is fáj a bokám. – Nagyfokú elhivatottságról árulkodik ez a történet számomra… – Természetesen van bennem elhivatottság a munkám iránt, de úgy gondolom, hogy ami akkor történt, inkább annak tudható be, hogy ez volt az első ügyeletem, és meg akartam felelni az elvárásoknak. Negyedéves rezidensként már ügyeleteztem Csíkszeredában, hétvégenként és hétfőnként tudtam itt lenni. Marosvásárhelyen a rezidensvezetőm megértette, hogy én idővel szeretnék hazajönni Csíkszeredába, és teljes mellszéllességgel támogatta azt, hogy egy-egy délelőttöt hiányozzak Vásárhelyről, hisz ezek az ügyeletek jó lehetőséget biztosítottak ahhoz, hogy úgymond megvessem a lábam a kórházban. – Mióta dolgozik Csíkszeredában szakorvosként? – 2019. január elsejétől. Amikor szakorvosként jöhettem, akkor más ismerős volt itt a terep. Ötödéves rezidensként bevizsgáztam ide a belgyógyászati osztályra, és ötödév közepén már hazaköltöztünk, ötödéves rezidensként már itt dolgoztam dr. László Zsuzsanna osztályvezető főorvos felügyelete alatt. – Hogy telt az elmúlt egy év? – Voltak nehéz pillanatok, de sikerült mindent átvészelni. Szeretem a munkámat, nem változtatnék semmit rajta. – Említette, hogy hazajött... Csíkszeredai születésű? – Én is, a feleségem is itt születtünk, és most mindketten itt dolgozunk a kórházban, én a belgyógyászaton, a feleségem a gyógyszertárban. Itt van mindkettőnk családja, megvan a baráti háttér, és az évfolyamtársak közül is sokan vagyunk itt: az évfolyamról Csíkszeredában vagyunk a legtöbben. Sikerült szolgálati lakást is kapni. – Most akkor minden sínen van, úgymond? – Igen, szakmailag és a családi életben is. – Felmerült a külföldi munkavállalás lehetősége önben valaha? – Sokan mentek külföldre az évfolyamunkról, és egy időben nekem is tervben volt: az egyetem elvégzése után adódott egy olyan lehetőség, hogy választhattam volna Németországban szakterületet, illetve várost, ahová mehetek dolgozni. A feleségem viszont akkoriban még fogtechnikával foglalkozott, és neki nem volt munkalehetőség, így úgy döntöttünk, mindketten próbáljuk meg az eredeti szakmánkban, itthon. Ő végül szakmát váltott, de nem bántuk meg azt a döntést, hogy itthon maradtunk. – Milyen tervei vannak? – Tervező típus vagyok, de azonkívül, hogy például öt év múlva is itthon látom magunkat, nemigen tudok most más hosszú távú tervről beszámolni. Nemrég járt le a szakvizsgám és az ultrahang-képzésem, úgyhogy legalább egy évig most nem terveznék olyat, ami nagyobb és hosszú távú elkötelezettséget jelent. – A belgyógyászat határai meddig terjednek, és mit foglal magába ez az orvosi ágazat? – A belgyógyászatról vált le több más szakterület, például a kardiológia, nefrológia, diabetológia. Sokszor a betegek úgy jönnek be, hogy nem tudják pontosan megmondani, milyen panaszaik vannak, csak hogy itt fáj vagy ott fáj, kicsit nehezebben megy a légzés. A mi dolgunk ilyenkor az, hogy megtaláljuk az adott betegséget, és ha arra van szükség, akkor tovább is irányítjuk őket más szakorvo­sokhoz. A belgyógyászat egy nagy gyűjtőfogalom, diagnosztizáljuk a betegeket, esetenként más szakorvosokhoz is irányítjuk őket, de persze, kezelünk is. A belgyógyászathoz tartoznak a légzőszervi megbetegedések, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a vérképzőszervi problémák diagnózisa, a gyomor-bélrendszer panaszainak a kezelése… széles a szakterület. – Miért ezt választotta? – Mindenképpen belgyógyászatot szerettem volna, azon belül is a kardiológiát. Végül maradtam a belgyógyászat mellett, egyrészt mert ez egy nagyobb szakterület, másrészt pedig azért is, mert itt mi úgymond egészében látjuk a beteget, nemcsak egy adott testrészre, szervre koncentrálunk, hanem teljességében látjuk és kezeljük az embereket. – Közeleg karácsony és az újévi időszak, sok terített asztallal, vendégeskedéssel. Mit tanácsolna az étkezést illetően a következő hetekre? – A karácsonyi ünnepeket megelőző hosszú böjt után az emberek hajlamosak túlzásokba esni, az ünnepi asztalon rendszerint van töltött káposzta, kolbász és egyéb zsíros falatok, amelyeket gyakran túlzott mértékben fogyasztunk. Ilyenkor a szervezet nehezebben tudja feldolgozni a nagy mennyiségű, sokszor túlzottan zsíros ételt, ezért sokan emésztési zavarokkal fordulnak hozzánk, illetve a sürgősségi osztályra. Tanácsom a mértékletesség, főleg azok számára, akiknél már fennáll egy emésztési zavar vagy epebetegségben szenvednek.

R. Kiss Edit