Noha még csak 2016-ot írunk, a 2020 utáni időszakról beszélni mégsem korai, sőt, ellenkezőleg: ha változtatni akarunk a formálódó új Közös Agrárpolitika (KAP) számunkra hátrányos tervein, elképzelésein, a szövetségkeresési munkát máris komolyan el kellene kezdeni. A székelyföldihez hasonló kisgazdaságok számára ugyanis a 2020 utáni támogatási rendszer alaposan beteheti az ajtót – hívja fel a figyelmet lapunknak adott interjújában dr. Csák László vidékfejlesztési szakember, a csíkszeredai Planificatio cégvezetője. [caption id="attachment_38081" align="aligncenter" width="3456"] Fotó: Domján Levente[/caption] – Nemrég tért haza arról az uniós vidékfejlesztési konferenciáról, ahol a formálódó új Közös Agrárpolitika irányelveit Phil Hogan, az Európai Bizottság agrárbiztosa ismertette. Hogy néz ki, 2020 után milyen lesz az uniós agrár- és vidékfejlesztési politika? Valóban csak az innovációra fogékony és nagy birtokméretű gazdaságok lesznek a támogatások főkedvezményezettjei? – Ha az európai politikában marad a jelenlegi irány, akkor a vidéki területek elnéptelenedése miatt is – hiszen egyre kevesebb szavazó él majd ezeken a területeken – a vidékpolitika és a hozzá kapcsolódó szakpolitika térvesztettebb lesz. Ugyanakkor mivel óriási érdek fűződik ahhoz, hogy a technológiákat el lehessen adni, a mezőgazdaság tőkeigényét továbbra is biztosítják. Ám a jelenlegi szemlélettel ellentétben, a beruházások finanszírozását a vissza nem térítendő támogatások helyett a visszatérítendő támogatások irányába mozdítanák el. Az ugyanis sokkal kevesebbe kerülne. Ha ugyanis Brüsszelből az uniós támogatásokat – garancialevelek kibocsátásával – garanciavállalásnak tekintik valamilyen finanszírozási alaphoz való hozzájárulással, akkor az kevesebbe kerül, hamar visszatérül és könnyen újra befektethetővé válik, főleg hogy az uniós segítség – ismétlem – visszatérítendő támogatásokra vonatkozik. Ugyanakkor nagy lehetőségekhez juttatják a nagyobb gazdaságokat. Ha a kkv-s, azaz a kis- és középvállalkozásos rendszert nézzük, akkor a következő, 2020 utáni időszakban akár a 250 főt foglalkoztató nagygazdaságok is juthatnak vidékfejlesztési visszatérítendő támogatásokhoz. Én azt gondolom, hogy ez olyan változás az európai vidékpolitikában, amire egyelőre nem felkészülnünk kellene, hanem foggal-körömmel küzdeni ellene. – Hogyan? – El kell érnünk, hogy a vidékfejlesztési politikának maradjanak meg a hagyományos pillérei, ezen belül a területalapú és az állattenyésztési támogatások és a környezeti szempontok. Csakhogy ezek az uniós politika alakítói számára egyre kevésbé fontosak. Céljaink eléréséhez szövetségeseket kell keresnünk, mert a másik oldalnak is megvannak a maguk támogatói. Az új mezőgazdasági technológiákat forgalmazó cégek egyértelműen azt szeretnék, hogy a támogatási forrásokból a farmok egyre több új eszközt és technológiát vásároljanak. Meg kell nézni, hogy ebben a rendszerben a kisgazdaságok, a mikrovállalkozások, illetve a saját szükségletre termelő, vagy félig önellátó gazdaságok hol kaphatják meg a helyüket. Eddig az életminőségi lemaradást és a tőkehiányt azzal kompenzálták, hogy volt területalapú támogatás, fiatalgazda-támogatás, a 141-es intézkedésen keresztül félig önellátó gazdaságoknak szóló felzárkóztatási támogatás. Pár ezer eurót, pár tízezer eurót juttattak ennek a rétegnek is, amit a kisgazdák életminőségre vagy gépekre, technológiai fejlesztésekre tudtak elkölteni. Jelen kilátások szerint a jövőben ezek a támogatások jelentősen csökkennek, ugyanakkor a nagybirtokrendszereket, nagygazdaságokat kedvező beruházási feltételekkel támogatják. Ilyen feltételek mellett a kis- és nagyfarmok közötti olló még jobban szétnyílik, és a kisgazdaságok behozhatatlan hátrányba kerülnek. Nincs más lehetőségünk: ennek megakadályozására egyrészt hallatnunk kell a hangunkat a lehető legtöbb hazai és európai döntéshozó fórumban – az Európai Parlamentben, a Régiók Bizottságában, a román kormányban és minisztériumokban –, másrészt pedig olyan szövetségeseket kell találnunk, akiknek szintén érdekük, hogy a kis családi gazdaságok fennmaradjanak. A székelyföldi gazdaszervezeteknek, mezőgazdasági szövetkezeteknek, közbirtokosságoknak és a különböző agrárpiaci szereplőknek a helyi együttműködési formákból európai szintű együttműködőkké kell előlépniük. Meg kell keresniük azokat a szlovák, lengyel, spanyol, francia és olasz gazdaszervezeteket, akik ugyanilyen helyzetben lesznek, mint mi. Ezekhez a szervezetekhez kell csatlakozni. – Ön hogy látja, mennyi idő maradt a szövetségkeresésre? Mikorra kell készen legyen, s ennek tükrében meddig lehet még változtatni a készülő új, 2020 utáni Közös Agrárpolitika számunkra hátrányos pontjain? – A múlt tanulságai alapján nem sok időnk van rá. Látni kell, hogy rendeleti szinten a 2007–2013-as KAP 2005-re lett készen, a 2014-ben kezdődött KAP pedig 2013-ra készült el. Tehát, ha a 2020 utáni agrárpolitikáról beszélünk, akkor 2019-re biztosan kész jogszabállyal szembesülünk, de az, hogy ennek milyen lesz a szakmai tartalma, az már a következő két évben eldől. Tehát, amikor már a rendeletet megszövegezték, tervezetként 2018 végére készen áll, azon változtatni már nagyon nehéz és késői lesz. Ha érdekeinket érvényesíteni akarjuk, akkor még idén és jövőre, 2017-ben minden agrárpolitikusnak, gazdaszervezetnek, szakértőnek hatékonyan kell fellépnie. Ilyen lehetőségünk csak hétévente egyszer van. A jelenlegi agrár- és vidékfejlesztési politikát az 1996-ban elfogadott Corki Nyilatkozat alapján alakították ki. Ekkor hozták létre a második pillért, és még nagyon sok, meghatározó elemet. Idén szeptemberben, a Corki Nyilatkozat huszadik évfordulójára szervezett konferencián elfogadták a második Corki Nyilatkozatot is, de az már nem azt az utat jelöli ki a vidéknek, mint amit az 1996-os, hanem a beruházásösztönzést, a prosperitás, az innováció és a technológiát jelenti ki elsődlegesnek. Ez azt jelenti, hogy az átalakítási munka már elkezdődött. Készen áll az a szakpolitikai dokumentum, amire építkeznek. És a szándék erejét mi sem jelzi jobban, minthogy az új szakpolitikai dokumentumot – amiről most beszélgetünk – a konferencián Phil Hogan, az Európai Bizottság agrár- és vidékfejlesztési ügyekért felelős biztosa olvasta fel. – Kijelenthető tehát, hogyha nem tudunk a dokumentum főirányán változtatni, a székelyföldi gazdaságok a 2020-tól kezdődő hét esztendőben nehezen rúgnak labdába? Úgy is kérdezhetném: hét szűk esztendő elé néznek? – Ha nem lépünk, elsúlytalanodnak a jelenlegi támogatási formák. A direkt területalapú támogatást persze számos ország igyekezne fenntartani, mert ennek teljes megszüntetését politikai-népszerűtlenségi megfontolásokból sem engedhetik meg maguknak. De a jelenlegi magas szinten sem akarják megőrizni. Úgy gondolják, hogy a maihoz hasonló közvetlen támogatás csak akkor járjon, ha valamilyen természeti csapás – például aszály – sújtja a termelőket. A tagállamok már tárgyalnak ezekről, még akkor is, ha a célok még nagyon képlékenyek. De épp ezért lenne nagyon fontos, hogy a mi képviselőink is ott legyenek azok között, akik Románia nevében tárgyalnak. Ne csak az legyen, hogy „Așa cere UE” alapon bólogatunk, hanem legyenek ott a tárgyalók között a mi politikusaink, szakértőink is. Olyanok, akik világosan el tudják magyarázni azokat a sajátos szempontokat, amelyek egészen eltérnek a több ezer hektáros romániai nagygazdákétól. Az ő érdekeik ugyanis a miénkhez viszonyítva teljesen mások. – Nagyon érdekes aspektus, amit mond. Ezt értsem úgy, az új KAP-ban tervezett változások nemcsak Brüsszelben, hanem Bukarestben, vagy a Román-alföldön is sokaknak tetszik majd? Az ő szempontjukból az se lenne baj, ha a jelenlegi 800-900 ezer SAPS-támogatásra jogosultból az országban csak 80-100 ezer maradna? – Így van. Általában minden tagállamban a legnagyobb mezőgazdasági lobbierőt a nagybirtokosok képviselői testesítik meg. Számukra egy ilyen támogatási rendszer elvileg megfelelhet. Azok a gazdák viszont, akik szerényebb birtokméretekkel, jövedelmekkel és tőkeellátottsággal rendelkeznek, kevésbé szervezettek, számukra a körvonalazódó változások nagyvalószínűséggel hátrányosak lesznek. Épp ezért kell megkérni a politikusokat, térségbeli szakértőket, hogy képviseljék ezeket az álláspontokat. Ha Brüsszel nagyon elmegy abba az irányba, hogy a farmok mindenhol számítógép-vezérelt termelőegységek legyenek, akkor a vidéktől is ezt várják el. Nyilvánvaló, hogy egy bizonyos gazdasági méret alatt ezek a beruházások a gazdáknak sosem térülnek meg, miközben a mezőgazdaság, a vidék tipikusan olyasmi, ami a fenntarthatóságát nem a szakadatlan növekedéssel tudja megvalósítani. – 2020 után – a támogatási rendszerek terén – hangsúlyosan elválna egymástól a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés? – Egyelőre nem. Legalábbis Brüsszelben nincs ilyen javaslat. Az viszont biztos, hogy már a jelenlegi, 2014–2020-as kialakításánál volt egy olyan kezdeményezés, ami szerint a vidékfejlesztési politika második pillérére – ami Romániában a PNDR-AFIR típusú pillér – önmagában semmi szükség sincs, egyszerűen be kell integrálni a kohéziós politikába, és a regionális fejlesztési programokon keresztül kell kifizetni. Ez is régió, az is régió, ez is kisinfrastruktúra, az is kisinfrastruktúra, ez is vállalkozás, az is vállalkozás, össze kell vonni, sokkal egyszerűbb lesz ezáltal a rendszer. Politika-inerciából ez nem ment át, de ne felejtsük el, hogy volt ilyen kezdeményezés. Ráadásul a 2000–2006-os tervezési időszakban még egy az egyben szerepelt a vidékfejlesztés mint a regionális fejlesztési alap célkitűzésein belüli elem. A vidékfejlesztés a kohéziós országokban – Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Olaszországban – így valósult meg. Ha viszont a vidékfejlesztést jövőben valamihez odacsapják, akkor egészen más érdekek fognak érvényesülni. Jelenleg az van, hogy a politikai döntéshozóknak és a tervezőknek a különböző vidéki érdekek közötti egyensúlyt kell megtalálniuk. Mi lesz, ha majd ugyanazt a tortát szeletelik a nagyvárosoknak és az apró falvaknak? Elég csak megnézni Románia új területrendezési koncepcióját, ami a kétezer léleknél kisebb falvakra brutálisabb jövőképet javasol, mint az 1980-as évek kommunista szisztematizálása. Ezekre a törekvésekre nem ártana hangsúlyosabban figyelni. Domján Levente