Egy korábbi interjúban szó esett arról, hogy a székelyföldi térségben a család és a helyi közösség a társadalom működésének két alapvető pillére. Miért, milyen módon fontos a lokalitás, a helyi léptékű társadalmi szerkezet? Erről kérdeztük dr. Biró A. Zoltán professzort, társadalomkutatót. – A saját hely, a lokális világ minden korban, minden társadalomban fontos. Érdekes módon most éppen annak vagyunk a tanúi, hogy a globális folyamatok, a globális kihívások ellenhatásaként újra felértékelődik a saját hely, a lokális világ, illetve maga a vidéki környezet. A székelyföldi térségben azonban a lokalitásnak, a lokális társadalmi szerveződésnek sajátos társadalomtörténeti előzményei is vannak, azt is mondhatjuk, hogy a helyi társadalom szerepe fontosabb, mint sok más helyen. A székelyföldi communitas egykori szerveződéséről és működéséről neves történészeink sok fontos és hasznos dolgot leírtak már, ezek közismertek. Társadalomkutatóként arra próbálunk figyelni, hogy ez a társadalomtörténeti hagyomány milyen formában él tovább, illetve miként változik napjainkban, milyen szerepe van az emberek és a települések életének alakulásában. – Az 1989-es hazai rendszerváltással ezen a téren új helyzet alakult ki… – Igen, de azért érdemes hangsúlyozni, hogy a mai helyzet megértésének kulcsát az 1989 előtti időszakban kereshetjük. Közismert, hogy a szocializmus fejlesztési modellje mindenáron és minden területen változtatni akart, nem kímélte a településeket sem. Új társadalmi környezetet akart teremteni az emberek számára. A korábbi lokális társadalmi szerkezeteket a városok esetében teljesen átalakította. A falvak esetében pedig a mellőzés, a felszámolás volt a trend. Kisebbségi világban és falusi vonatkozásban még drasztikusabb változások voltak. Megszüntették a lokális vagyonközösségeket, a közösségi együttműködési formákat és szervezeteket, megváltoztatták az életvitel formáját, tiltották a helyi ünnepi-szimbolikus eseményeket, valamint a jelképek használatát, végül pedig még a települések magyar nevét sem lehetett hivatalosan használni. A lokális társadalom működésének sok összetevője az 1989-es változásig részben „föld alá szorult”, részben felfüggesztődött. – Mit jelentett a lokális világok szintjén a „felszabadulás”? – Mindenekelőtt azt a lehetőséget – és jogot is – jelentette, hogy vissza lehetett állítani a helyi társadalom szerkezetében és működésében mindazt, amit az 1989 előtti rendszer megszüntetett vagy amit működésében korlátozott. El is indult gyakorlatilag minden székelyföldi településen egy úgynevezett „rehabilitációs folyamat”, amelynek sok példáját ismerjük: a településhez kapcsolódó névadás és jelképhasználat, emlékművek állítása, saját ünnepek szervezése, közösségi vagyonszerkezetek visszaállítása, egyesületek alapítása, helytörténeti monográfiák készítése és még egyéb. Mindezek a helyi közösségi identitást, az adott településsel való azonosulási folyamatot nem csupán visszaállítják, hanem bővítik, építik is. A helyi identitást építő folyamat minden településen másként és másként alakult, az adott település múltjától, adottságaitól, illetve a helyben élők igényeiről és kompetenciáitól függően. És ma sem zárult le. – Ez a folyamat a nemzeti identitás kifejezése is… – Sok esetben igen, más esetekben csak a helyi identitás erősítéséről van szó. A március 15-én szervezett helyi ünnep egyszerre teszi lehetővé a nemzeti identitással való azonosulás és a helyi identitás erősítését. A kettő nem zárja ki egymást, egyszerre több identitásszerkezethez tudunk tartozni/kapcsolódni, különösen akkor, ha azok léptéke/mérete különböző. Ugyanaz a név, esemény, szobor a helyi és a nemzeti identitást is hordozhatja, azonban helyi léptékben nyilván többségben vannak a helyi közösséghez való tartozást kifejező összetevők. Mintegy másfél évtizede felpörgött a székelyföldi identitás erősítése, alakítása is, ugyanakkor a régi táj alapú identitásszerkezetek („gyergyóiság”, „fel­sőháromszékiség”, „udvarhelyiség” stb.) is tovább élnek. Mindettől függetlenül a helyi identitásokkal való törődés tovább zajlik. A nemzeti, a regionális és a helyi identitás egymástól eltérő szinteket jelent, párhuzamosan működhetnek, nem akadályozzák egymást. – Mit mondanak a kutatási eredmények, miben, miért fontos számunkra a lokalitás? – Két jelenséget, inkább azt lehetne mondani, hogy két folyamatot mindenképpen érdemes kiemelni. Az egyik jelenség: folyamatosan tapasztalható, sőt sok helyen erősödik is a falusi települések önállóságra való törekvése. A helyi identitást hordozó elemek – ünnepek, jelképek, események stb. – egyfelől kifejezik, prezentálják a helyi önállóságot, másfelől pedig időszakosan meg is erősítik, gazdagítják azt. Ezt a szakemberek, főként akik fejlesztéspolitikával foglalkoznak, hátránynak, korlátnak tekintik, nem nagyon vesznek tudomást arról, hogy a települések esetében ez a törekvés, ez a folyamat az egyik legfontosabb helyi érték, hasznosítható helyi adottság. Természetesen az erős helyi identitástudat megnehezítheti például a települések közti együttműködési javaslatok elfogadtatást, de a probléma nem az erős helyi identitással van, hanem a szakértelemmel, amely nem találja meg az egyeztetés módját. A másik nagyon fontosnak mutatkozó jelenség: a helyi közösségi tudás szerepe megmaradt és tovább erősödik. Sok olyan falusi település van Európában, ahol az ott lakók azt sem tudják, hogy kicsoda a szomszéd. Ehhez képest a mi térségünkben azt is tudják, hogy a szomszédnak milyen az anyagi helyzete, a családi élete, hol tanul a gyereke, milyen a viszonya a rokonságával stb. És nemcsak a szomszéd tudja, hanem az egész falu. Az ott lakókra vonatkozó ismeretek benne vannak a helyi közösségi tudásban. A közösségi tudás a helyi identitás legfontosabb közege/terepe. Érdekes módon sok példa van arra, hogy a közösségi média is szerepet vállal (elsősorban helyi Facebook-csoportok révén) a közösségi tudás fenntartásában. A közösségi tudással kapcsolatban is gyakran hallani negatív véleményeket, miközben ezen a szinten (is) termelődik a helyi közösség koherenciája, ugyanakkor belső fejlesztési erőforrásként is hasznosítható. – Korában szóba került, hogy a helyi identitás is változik, alakul. Ez azt jelenti, hogy egyes települések sorsa is eltérően alakulhat? – Ez az a téma, amiről szinte szó sem esik, holott a települések sorsa sok esetben nem beruházásokon, a sokat emlegetett nagy értékű pénzlehívásokon dől el, hanem azon, hogy a helyi közösségi identitás sorsa – tartalma, összetétele, cselekvésvezérlő szerepe – hogyan alakul. A helyi identitás is egy társadalmi szerkezet, egy társadalmi „termék”, amelyet az ott élők cselekedetei, magatartásai, viselkedési és kommunikációs módozatai hoztak létre és tartanak fenn. Nem örök időktől fogva van, és ahogyan létrejött, úgy le is tud bomlani. Ma a székelyföldi falusi települések egymástól nagyon eltérő helyzetben vannak, ha a helyi identitás összetettségét és működését, a helyi világgal való lakossági azonosulás mintázatait nézzük. Nyilván a községközpontok vagy a nagyobb népességszámú települések előnyben vannak, mert több eszköz és több helyi forrás – szervezeti keret, tudás, igénybe vehető társadalmi energia stb. – áll rendelkezésükre, ezeket jó esetben használhatják a helyi identitás erősítése érdekében. De a nagy települések is lényeges mértékben különböznek abban a tekintetben, hogy foglalkoznak-e ezzel vagy sem. A „közösségfejlesztés” szemlélete és módszertana – ami ezt a folyamatot támogatná – egyelőre idegen. A közepes és kisebb települések helyzete – különösen, ha félreeső vidéken vannak – sokkal kedvezőtlenebb. A lokális identitás erőssége, működképessége szerinti differenciálódás napjainkban az egyik legfontosabb székelyföldi társadalmi tagolódási folyamat. Az egyes települések egymástól eltérő utakon járnak. Vannak nagyon zárt, csak önmagukra figyelő modellek, vannak rugalmasabb változatok. Vannak erős, stabil identitásszerkezetek és vannak már csak néhány alkotóelemet tartalmazó konstrukciók. Számolni kell azzal, hogy a lokális identitás mai működési módjába bele van kódolva a település jövője. – Ez azt is jelentheti, hogy nem egyszerű feladat ezen változtatni? – A helyi identitás és a helyi fejlesztés kapcsolata bonyolultabb téma, erről külön érdemes beszélni. Ma ezek a mi térségünkben nem kapcsolódnak össze sem a szemlélet, sem a gyakorlat szintjén. A helyi identitások alakulása, tudatos erősítése még a nagy települések esetében is esetleges, spontán, alkalmi, kampány jellegű akciókból áll, nem pedig átgondolt, megtervezett programszerű folyamat. Talán ha a beruházás központú szemlélet mellett a közösségfejlesztés gyakorlata is teret nyer, akkor elindulhatnak változási folyamatok ezen a téren.

Sarány István