Válságidőszakát éli a hazai tejipar: a tejfeldolgozók túlélésük érdekében nyugat-európai versenytársaikkal lefelé licitáló árversenyt vívnak, termékértékesítési gondjaik miatt pedig a nyersanyag-felvásárlási árakat is a mélybe nyomták. A 60-70-80 banis tejáraknak főként a kistermelők isszák meg a levét, miközben a nagytermelőknek fizetett 1 lejes ár is csupán az önköltség fedezésére elég. Az okok ugyan mások, a mai helyzet azonban kísértetiesen hasonlít ahhoz, mint amiben öt esztendővel ezelőtt – a székelykeresztúri tejüzem bezárása után – az udvarhelyszéki tejtermők találták magukat. A szövetkezetüket 2010-ben is a gazdasági kényszer hívta életre, saját tulajdonba vett tejgyáruk példája pedig akkor országos szinten is elsőnek számított. Helyzetük most sem rózsás, minden gondjuk most sem oldódott meg, de a tejért – a tulajdonukban levő tejüzemtől – 10 százalékos termékkompenzáció mellett most is 1,10 lejes alapárat kapnak. Mire jó a szövetkezet, mire elég az összefogás? A kérdéseket Bálint Sándornak, a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnökének szegeztük. [caption id="attachment_7117" align="aligncenter" width="620"] Bálint Sándor szövetkezetelnök. Az előítéleteket kell leépíteni[/caption] [dropcap]Ö[/dropcap]t évvel ezelőtt, 2010 áprilisában zárta be kapuit – akkor még a csíkszeredai tejipari vállalat tulajdonában levő – székelykeresztúri tejüzem, bevételi forrás nélkül hagyva, és ezzel komoly bajba sodorva a környéken a feldolgozónak szállító tejtermelő gazdákat. Megoldási lehetőségként a bezárt tejüzem átvétele is szóba került, mely célt megvalósulásában a tejtermelő magánszemélyek, szarvasmarha-tenyésztő egyesületek, közbirtokosságok, a megyei tanács és a helyi önkormányzatok erkölcsi és anyagi támogatása segítette, sőt adományával még a magyar vidékfejlesztési minisztérium is felkarolt. 2010 nyarától a mezőgazdasági szövetkezet előkészítése is kettőzött erővel zajlott, a szövetkezet végül 2011 februárjában alakult, a gazdatulajdonba több százezer eurós áron került tejüzemben pedig – az újrainduláshoz szükséges épületátalakítások és a közel félmillió euró értékű modernizációs beruházás után – 2012 decemberétől kezdődhetett a napi szintű termelés. Az időközben bejárt út azonban korántsem volt zökkenőmentes: sőt az üzemet, működésének első éve után azonnali, válságkezelő beavatkozásokkal a csőd széléről kellett megmenteni. Bálint Sándor, a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke állítja: belevágni a küszködés ellenére is megérte. Gazdasági szükségből kényszerített összefogás A szakember nem titkolja: öt éve, ha a vajgyár 2010-es bezárását követően a környékbeli tejtermelők nem kerülnek kényszerhelyzetbe, a szövetkezet nagy valószínűséggel ma nem létezne, ugyanígy a székelykeresztúri tejüzem sem gazdatulajdonban működne. A tejszövetkezet elnöke állítja: krízishelyzet nélkül a keresztúri tejüzem felvásárlásához és a közel 400 családot, számos közbirtokosságot, gazdaegyesületet integráló gazdaszövetkezet létrehozásához sem teremtődtek volna meg az összefogás feltételei. A mai igények és a szövetkezeti gondolkodással elért eredmények ugyanis öt évvel ezelőtt még korántsem voltak természetesek. Azóta viszont bizonyítást nyert, a szövetkezésnek Székelyföldön is jövője van: a gazdák pedig megtapasztalták, együtt erősebbek lettek. – Könnyű volt abban a percben kipattantani a szikrát, de őszintén azt gondolom, hogy a krízis nélkül mindez nem sikerült volna. Egyéni ötletekből, csak úgy, hogy a gazdák összefogjanak, a szövetkezet nem jött volna létre. Sokkal kényelmesebb volt a gazdáknak, hogy jött valaki a tejért és kifizette érte a pénzt, mintsem azon gondolkozni, hogy mi lesz azzal a tejjel, a tejből készített termékkel, hogyan fordul vissza mindez a működési költségekre, gépekre, fejlesztésekre, tejpénzre. Ezek a kérdések csak azután kezdték érdekelni a termelőket is, hogy a környéken – a keresztúri üzem bezárása után – monopolhelyzetben maradt tejfeldolgozó a tej árára és felvásárlására olyan feltételeket szabott, amilyent csak akart. Ha akarta, elvitte, ha nem akarta, nem vitte el a tejet: önkényes döntéseket hozott. A gazdák is látták, hogy teljesen egyoldalúvá váltak a tárgyalások, és ez – a mai helyzethez hasonlóan – nagyon sokakat elkeserített – emlékeztetett a Székelykeresztúr környékén, illetve a Nyikómentén uralkodó korabeli állapotokra Bálint Sándor. Mint megjegyzi: a gazdáknak ugyanakkor nem voltak jó tapasztalatai a keresztúri üzem előző, 2010 előtti tulajdonosával sem: részükről szintén visszaéléseket tapasztaltak. A keresztúri létesítmény bezárása mellett így ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a tejtermelők úgy érezzék: lépniük kell, a helyzet így nem tartható tovább. Ez a lépés pedig a székelykeresztúri tejüzem felvásárlási szándékával a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet létrehozása lett.   „Induljon el, lássuk, merre alakul” De korábbi rossz tapasztalatok miatt a szövetkezeti összefogásról korántsem volt könnyű meggyőzni a termelőket. – Az az igazság, hogy nem teljesen bíztak benne, de hozták a tejet, mert tisztességes árat kaptak. Féltek az újtól, de a sok bizalmatlan embert szép lassan meg lehetett győzni. Olyanok is voltak, akik hangoztatták: előbb induljon el, lássák, merre alakul, aztán majd ők is odaállnak. Most már – különösen, ha a mai 1,1 lejes alaptejárat tartani tudjuk – bőven lenne jelentkező, nem is győznénk a tejet elszállítani. Ilyen szempontból nehéz volt, de kitartó munkával összejött – fejtette ki Bálint Sándor. Azt persze a szövetkezet elnöke sem titkolja, hogy a pénz, a piacinál kicsivel magasabban fizetett tejár még most is fontos motivációs erőt jelent a szövetkezetbe társult gazdálkodóknak, ám az aktuális tejfelvásárlási árakat illető rövid távú célok mellett immár a közép- és hosszú távú megfontolások – a biztonság, a kiszámíthatóság és az ebből adódó tervezhetőség szempontjai – is egyre többet nyomnak a latban. Kérdésemre, hogy a tejtermelők mennyire vallják magukénak a keresztúri tejüzemet, és mennyire érzik másnak a többi térségbeli tejfeldolgozótól, Bálint Sándor úgy véli: a tejtermelők az egyszerű beszállítói, nyersanyag-termelői és a felelősségtudattal is járó tulajdonosi magatartás között nagyjából félúton járnak. – Éppen csak átbillent a mérleg arra a részre, amikor már a gazdák a szövetkezeti tagságon keresztül az üzem tulajdonosainak is érzik magukat és büszkék is rá. Érzik, jövő van benne. A pénzmotiváltság még erős, nagyon könnyen hajlanak a magasabb tejárat fizetők irányába. Ez nem gond, mert történetesen a térségben most mi fizetjük a legnagyobb tejárat. Azt viszont, hogy milyen erős a kötődésük, úgy gondolom, azon is lemérhető, hogy a tejpénzhány százalékát viszik haza termék formájában. És nem kellett túl nagy harcot vívni, hogy ezt elfogadják, hisz a tejtermékeket a boltokból a család szükségletére úgyis megveszik. Így viszont saját készítésűt fogyasztanak, és még olcsóbban is, mint ahogy az a termék az üzletbe kerülne. A termék-ellensúlyozás eddig 10 százalék volt, de a kistermelők esetében a kompenzálást a nyári időszakban 20 százalékra próbálnánk növelni. Ez is szükséges ahhoz, hogy a tejfelvásárlási árakat a tejpiaci nehézségek ellenére is a jelenlegi – mennyiség és minőség függvényében kalkulált – 1,10-1,15 lejes szinten tartani tudjuk. Úgy hiszem ezt a kistermelők is értékelik, hisz a tejért számukra nem 80-83 banit fizetünk, mint ahogy azt más feldolgozók teszik – hangsúlyozta Bálint. Hozzátette, a szövetkezethez, a kooperációhoz és a szövetkezeti gondolkodáshoz való hozzáállás pozitív irányú változását a január–március között szervezett gazdatalálkozókon, illetve a térségi települések diákjainak, papjainak, tanítóinak, tejtermelőinek a keresztúri üzemben tett látogatásai alkalmával is megtapasztalták. – Úgy vettem észre, hogy a gyárlátogatásokra örömmel jöttek az emberek és büszkék voltak, hogy a látottakhoz nekik is közük van. Érezték, közösen tényleg jobban lehet boldogulni – jegyezte meg a mezőgazdasági szövetkezet vezetője. Jó irány, fordított szekérrúd Arra, hogy a székelykeresztúri gazdakezdeményezést mennyire lehet vízválasztónak – siker esetén példának és ösztönzőnek, kudarc esetén viszont más, elindult szövetkezeti kezdeményezések visszafordítójának – tekinteni, Bálint Sándor nem mert egyértelmű választ adni, azt viszont tudja: más vállalkozásokéhoz képest a szövetkezet teljesítményét nagyobb figyelem és magasabb elvárás övezi. Főleg, hogy 2013 őszére, a gazdatulajdonba került keresztúri tejüzem termelésindításának első esztendejében pénzügyileg nagyon megremegett a léc. A szövetkezeti tagok által befizetett hozzájárulást – a tejüzem épületének megvásárlásához és felújításához, illetve az üzem modernizálásához és az új technológiai beruházások finanszírozásához – 4 millió lejes, azaz a vagyonállomány közel kétharmadát kitevő bankkölcsönnel kellett megpótolni. – Az biztos, ha a keresztúri modell megbukik, a jövőben kétszer olyan nehéz lesz rávenni az embereket a szövetkezésre. Ellenben ha most ez élhető lesz, akkor olyan példává válik, amelyre hivatkozni lehet – szögezte le Bálint Sándor. Nem titkolta, a hitelteher most is erőteljesen meghatározza a szövetkezet pénzügyi eredményeit, ennek ellenére a tejfeldolgozó a 2013-as 1,5 millió lejes veszteség után 2014-es üzleti évét már 55 ezer lejes profittal zárta, míg idénre – a beruházásokra szánt 1 millió lej mellett – 240 ezer lejes nyereségre számítanak. Az eladásokat növelni tudták, jelenleg pedig a keresztúri tejtermékek külföldi értékesítésére is lehetőséget teremtő ovális bélyegző megszerzése van folyamatban. Meggyűlölt szövetkezés Hogy a magától adódó előnyök ellenére mégis miért nehéz társulásra, adott célok érdekében szövetkezésre bírni a székelyföldi gazdálkodókat, Bálint Sándor a gyenge kooperációhajlam okait részben a kommunista rendszer ideje alatt megélt rossz tapasztalatokkal, emiatt az 1990 utáni új helyzetben is tovább élő merev elutasítással magyarázza. Más részről viszont a közösségi gondolkodás fejlődésének a közösségi élet elsorvadása, kiüresedése sem tett jót. – Én az egész pályafutásomat a szövetkezeti rendszerben töltöttem. 1987 óta vagyok szövetkezeti elnök. Három évet Szent­ábrahámon töltöttem, majd a helyi fogyasztási szövetkezetet vezettem. A szövetkezeti hálózatnak mai napig az a legnagyobb baja, hogy a kommunista időben meggyűlöltették az emberekkel. Az 1930-as, 40-es években a Hangya szövetkezetek jól működő, komoly kereskedelmi – felvásárló és értékesítési – szervezetek voltak. Akkor is a konkurenciával szemben, a piacoknak kiszolgáltatott kistermelők, szegényebb rétegekhez tartozók védelme érdekében jöttek létre. Szövetkezeti tagként értékesíthettem a termékemet, hitelhez jutottam, olcsóbban vásárolhattam, év végén még egy kis osztalékot is kaphattam, tehát ezek olyan előnyök voltak, ami a kisgazdaságoknak igenis sokat számítottak. Ezt gyűlöltették meg az emberekkel a kommunizmus idején – különösen a rendszerváltás előtti utolsó esztendőkben – a kötelező beszolgáltatás, a kötelező leszerződés kényszerével. Ha valaki egy kaszagépet akart vásárolni, akkor azt csak úgy tehette meg, ha két disznót leszerződött a szövetkezethez. A fölösleg beadásával – például a tojás esetében – nem is lett volna baj, de mindez olyan árakon történt, amit az elvtársak megszabtak, annak ellenére, hogy a szövetkezeti vagyon végig, még a kommunizmus ideje alatt is a szövetkezeti tagok magántulajdonában maradt. Az akkor kiépített szövetkezeti hálózat alapjai most is megvannak: pénzügyileg ugyan gyenge, de rengeteg épülettel, hasznosítható kereskedelmi felülettel rendelkezik. Ezt egy kis segítséggel, egy kis fejlesztéssel, térségenként újjászervezve most is hasznosítani lehetne. A szövetkezetbe azonban a rendszerváltás után is mindenki csak belerúgott. Nem segítették a polgármesteri hivatalok, nem segítette senki, ellenkezőleg, amit lehetett, elvettek. A szövetkezet pedig a gazdák tudatában rossz emlékként, a kötelező beszolgáltatások végrehajtójaként maradt meg. A fiatalok például most is azt hiszik, hogy a szövetkezet a régi rendszer maradványa, holott ez nem így van. Ez egy ötven éven keresztül átmentett vagyon, aminek viszont rendezését, pontra tételét a rendszerváltást követő huszonöt esztendőben is csak húzzuk-nyúzzuk – mutat rá Bálint Sándor. [caption id="attachment_7118" align="aligncenter" width="620"] Tejeskannák. A Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet tartja a magasabb felvásárlási árat Fotók: Domján Levente[/caption] Közösségi élet nélkül nincs közösségi gondolkodás A régi beidegződések az utóbbi évtizedek alatt sokat változtak, koptak, ám a szövetkezetre, szövetkezésre a gazdák többsége még így is inkább közömbösen, semmint pozitív lehetőségként gondol – hangsúlyozza Bálint. – A fiatalok nem tudnak róla, és nem is érdekli. A 40 éves korosztályhoz tartozók vagy az idősebbek még viszonyulnak valahogy, de a 20-as, 30-as korosztályba tartozó fiatalok nem tudják elképzelni a közös tevékenységeket, ezért nehezebb is szövetkezésre, együttműködésre bírni őket – állítja. Ezt a jelenséget amúgy a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet berkeiben is megtapasztalták. Bálint Sándor azonban a fiatal gazdák távolmaradását nem csupán a gazdasági önállóság vágyával, hanem jóval súlyosabb társadalmi jelenséggel, a vidéki közösségi élet összeomlásával, fokozatos leépülésével is összefüggésbe hozza. – Az én gyermekkoromban a pap és a tanító is ott lakott a faluban. A jelenlétüknek köszönhetően a faluban aktív közösség élet zajlott. Most a vidéken tanító tanügyi káderek 80 százaléka városról ingázik: 8-ra bejön, megtartja az óráját, rögtön utána pakol, beül a kocsiba és megy haza. Nincs az értelmiség által megszervezett közösségi élet. De a fiatalok is bezárkózottabbak. Nem járnak moziba, nem mennek színháza, inkább otthon maradnak. Nézik a tévét, a kapcsolatot egymással telefonon, illetve az internetes közösségi oldalakon tartják. Magányosan élnek. Mindez a közösséget is nagyon bomlasztja” – érvel. Bálint Sándor állítja, ezek a folyamatok a közösségi gazdasági, társadalmi kezdeményezésekre is rányomják bélyegüket, hangsúlyozván: szövetkezni is csak azokon a településeken, azokban a községekben lehet, ahol élénk közösségi élet folyik. A mezőgazdasági szövetkezethez csatlakozott gazdákkal, illetve a székelykeresztúri tejüzem köré szervezett tevékenységekkel Bálint úgy érzi, mára sikerült áttörni a közömbösség falát, ám a megtorpanás, a visszafejlődés és a visszarendeződés kockázata még most is, évekkel a szövetkezet indulása után is nagy. A gazdáknak jó példák, pozitív élmények kellenek. Ilyen szempontból a tejszövetkezethez gazdaként is csatlakozott lelkészek példamutatását és szövetkezést támogató hozzáállását nagyon fontosnak tartja. Türelmet kérnek A kérdésre, miszerint a tagoknak van-e türelmük kivárni a mezőgazdasági szövetkezet megerősödését, a tejüzem anyagi helyzetének rendeződését, piaci térnyerését, Bálint Sándor igennel válaszol. – Türelmesek a gazdák, de türelmesnek is kell lenniük. Érzik, hogy jó irányba haladnak a dolgok, és azt is látják, hogy a szövetkezet munkatársai nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a tejfeldolgozó talpon tudjon maradni. Hogy a tejgyár működőképes, élhető, fenntartható legyen. Hogy piacot találjanak a termékeknek, hogy folyamatosan fejlesszenek. Nem elég összegyűjteni és feldolgozni a tejet, pénzre, termékskálára, piackutatásra van szükség, ahhoz hogy eladható, árban és minőségben is versenyképes termékeket gyárthassunk. A gazdák türelme akkor fogy, ha a tejpénzt nem tudjuk rendesen, időben fizetni. De az is ingerküszöb, ha csökkenteni kell a tejfelvásárlási árakon. Mint tejtermelő, elmondom őszintén: a gazdának 1 lejes tejár mellett sincs nyeresége, de a literenkénti 70-80, 82-83 banis tejár már csúfolkodás. A szövetkezet ilyen téren is sokat tesz a gazdákért, emellett pedig a helyi termékek vásárlására is ösztönözni tud. Tudom, gazdaként, állattartóként sem könnyű helytállni a jelenlegi helyzetben: sokan ahhoz a ponthoz érkeznek, ahol az abbahagyás, a gazdálkodás feladása, az állomány eladása mellett döntenek. Látom, még az uniós, LEADER-es pályázati forrásokra sikeresen pályázó fiatal gazdák is kétségbe vannak esve. Próbáljuk biztatni őket: előbb-utóbb helyre jönnek a dolgok, nem marad így míg világ a világ – hangsúlyozza a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. Leszögezi: a tejtermelőket érő sokkhatásokat nem könnyű elviselni, ám a nehézségek ellenére a reményt egy pillanatra sem szabad elveszíteni. Domján Levente [gallery link="file" ids="7161,7162,7163,7118,7117"]