Tizenhét aláírt törvénytervezet-kezdeményezés, 10 törvénymódosító javaslat, 30 tévészereplés, 72 megyei rendezvényen és 5 nemzetközi eseményen való részvétel, több mint 6500 Facebook-követő – számokban így írható le a fiatal szenátor tavalyi munkája. Antal Lóránt egyik legfontosabb céljának tekinti az udvarhelyszéki települések csatlakoztatását a földgázhálózathoz.

Fotó: Csedő Attila

– Készít számvetést év végén? – Mindig készítek számvetést, és próbálom meghatározni, hogy a következő évet milyen tevékenységekkel töltsem ki, és esetleg mi maradt el a múlt évről. Idén újra kampányévben vagyunk, ami nagyon érződik a parlamenti működés intenzitásán, ugyanakkor sok esetben inkább populista ügyek kapnak teret, ahelyett, hogy konkrétabb, fejlesztéseket előirányzó témákkal foglalkoznának a testületek. Ami a legfontosabb cél 2020-ra: a mi munkánkon keresztül Udvarhelyszék kapja vissza azt a pozícióját, ami kijár neki, hiszen ez az egyik legnagyobb térsége a megyének, itt a legpezsgőbb a gazdasági élet. Azt is kívánom, hogy a választásokon jól szerepeljünk, ugyanakkor a földgázhálózat bővítését tartom nagyon fontosnak. Már csak azért is, mert a gazdasági fejlődésnek az egyik alapvető feltétele, hogy legyen elérhető mindenki számára ez a közszolgáltatás is. Jelenleg Udvarhelyszék 122 települése közül 97 még mindig nélkülözi a földgázt. A villamos energia és földgáz rendszerét szabályozó törvényt 2018-ban fogadtuk el, de a tavaly még módosítottunk rajta. Így került bele az a rész, hogy a főgerincvezetéktől legtöbb 22 kilométerre levő turisztikai érdekeltségű településekre kötelező legyen bevezetni a gázt. Ennek eredményeképp a legközelebbi csomóponttól 21 kilométerre elhelyezkedő Borszék is haszonélvezője lesz a programnak. – Milyen mérleggel zárta a múlt esztendőt? – Intenzív év volt a 2019-es, több meghatározó eseménnyel, olyanokkal, mint az EP-választások, az Úz-völgyi atrocitások, kormányválság, államelnök-választás, kormányváltás, és a premiernek számító, időre elkészített országos költségvetés. Összességében úgy értékelem, hogy sikerült hatékony együttműködést létrehoznunk a szenátori iroda és az udvarhelyszéki elöljárók között. Mindez vitathatatlan eredményeket hozott a térségnek, ugyanakkor számtalan állampolgári megkeresésnek is eleget tettem. Ha feladatot „akasztottak a nyakamba”, addig mentem, amíg sikerült azt megoldani. Ha pedig nem, akkor – talán eltérően az eddigi gyakorlattól – felvállaltam, hogy nem sikerült. Turisztikai fejlesztéseket elősegítő jogszabályon, az ásványvizek kitermelését szabályozó törvényen dolgoztam még az elmúlt évben, illetve egy fogyasztóvédelmi törvénycsomagon, amely a bankszektor hitelezési rendszerét szabályozná. A felsorolt törvénykezdeményezéseket a szenátus már megszavazta, a labda a képviselőház térfelén van. – Elégedetlenség, kudarcok? – Számos hasznos törvénykezdeményezés születik, de a sajátos hazai berendezkedés, a kétkamarás parlament, a feladatkörök összemosódása miatt gyakran elakadnak a jó dolgok. Például ha a szenátusban végigviszel egy tervezetet, meggyőzöl mindenkit, hogy támogassa, megszavazzuk, és átmegy a képviselőházba, amelyik mondjuk épp a döntőház, ott pedig ülnek rajta, tovább módosítják, és el is kaszálhatják, vagy ha mégsem, majd megtámadják valakik az alkotmánybíróságon. És egy törvény előkészítése gyakran akár egy évbe is telik… Pedig van ugye egy érvényes referendumunk, eldöntöttük anno, hogy csak 300 fős parlamentre van szükség. El kéne döntenie végre az országnak, hogy mit akar! Amennyiben a kétházas parlament mellett döntünk, akkor próbáljuk konkrétan meghatározni a szenátus és a képviselőház feladatköreit. – Szégyenletes évkezdés – írta az év elején a helységnévtáblák magyar feliratainak lefestése kapcsán. Fiatal politikusként hogyan látja, hogyan lehet ez ellen eredményesen küzdeni? Mit nem csinált jól az RMDSZ az elmúlt 30 évben, mit kéne másképp? – Az az alapvető gond, hogy jön egy ember, megcsinálja, amit tett, és ebből lesz egy interetnikus probléma. Jogosan. Mert addig, amíg egy közösségnek a saját anyanyelvén kiírt mondatát lefesti valaki, jogosan érezheti sértve magát. Nem akarok belemenni például az oktatásba, ahol szerintem bizonyos kérdéseket lehet, hogy másképp kéne kezelni, akár a többség, de a kisebbség oldalán is, ami a közelítést illeti a „felek” között. Általánosítani sem szabad. Mert jól látható az is, hogy mennyire megnövekedett a turizmus, és az utóbbi időszakban egyre több román turista látogat például Székelyföldre. Ne legyünk farizeusok, ez jó nekünk is, mert idejönnek, pénzt hoznak, és gyakran hallani, hogy a román turista jobb vendég, mint akár a más országokból érkező utazó. És ezek a román turisták közösségi oldalaikon, blogjaikban közzéteszik, hogy milyen jó ide járni. Az RMDSZ ezt a jelenséget azon keresztül tudja befolyásolni, hogy megköveteli a meglévő törvények betartását. Az év eleji esetben például nagyon hatékonyan jártak el az illetékes hatóságok, én magam is folyamatosan tartottam a kapcsolatot a belügyminiszterrel, Marcel Velával. Ugyanakkor az elmúlt egy évben nagyon beindult az a folyamat, hogy RMDSZ-es politikusok jelentek meg elég gyakran a román médiában (egyikük épp Antal Lóránt – szerk. megj.). Ennek pozitív hatása van, nem feltétlenül és közvetlenül az erdélyi magyarok irányába, bár láthatják ők is, hogy vannak emberek, akik megfelelő románsággal el tudják mondani a véleményüket, hanem a többség felé: ezek a tisztségviselők is tudnak mondani jó dolgokat, nem esznek meg senkit, ők is próbálnak valamilyen álláspontot képviselni. Ezt a vonalat véleményem szerint folytatni kell. A tisztánlátás érdekében fontos hangsúlyozni, hogy azért sok minden megváltozott a román–magyar együttélés tekintetében az elmúlt 30 esztendőben. Aki ma azt mondja, hogy a románok ugyanúgy viszonyulnak hozzánk, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, szerintem téved. Ezzel együtt tény, hogy a kisebbségvédelem egy olyan terület, ahol soha nem szabad hátradőlni, mindig jelezni kell, ha történik valami. A felsoroltak mellett még azt tudjuk tenni, hogy érvényesítjük szavazatainkkal azt, hogy az érdekképviseletben hiszünk. Mert ha megszűnik az érdekképviselet, akkor az azt jelenti, hogy ez a közösség feladta. – Gyakran vesz részt udvar­helyszéki eseményeken. Hogyan látja, melyek az itt élő ember legnagyobb gondjai, amelyek megoldásra várnak? – Sok probléma közhelyes, már nem is valós probléma, csak szeretünk beszélni róluk. Én mindig viszonyítok. Itt van a jövedelem például. Ha a másfél évtizeddel ezelőttihez viszonyítjuk, akkor igazunk van-e, ha azt mondjuk, hogy ma rosszabbul élünk? Ha azt nézzük, hogy 15 évvel ezelőtt például Alsósófalván makadámúton jártunk, akkor igazunk van-e, ha azt mondjuk, hogy Székelyföldön nem történt semmi? Ha azt nézzük, hogy Korondon ma már az erdőbe is aszfaltúton megyünk, akkor igazunk van-e, ha azt mondjuk, hogy itt mindent eladtak? Nincs igazunk. Az udvarhelyszéki embereknek azért vannak valós problémáik is, például, hogy nincsen gázhálózat, vagy az, hogy a térséget hogyan kötjük össze más régiókkal, hogy mennyire leszünk közel a majdani autópályákhoz, milyen minőségű utakon járunk. Úgy gondolom, hogy megyei szinten ezeket a kérdéseket prioritásként kezelték az utóbbi időszakban. – Milyen mértékű költségvetési támogatásra számíthat idén Udvarhelyszék? Van-e esély nagyobb volumenű állami beruházásra a térségben? Évek óta álmodoznak például az udvarhelyiek egy elkerülőút megépítéséről... – Óriási dolog, ami az év végén történt: a központi költségvetésből 10 millió lejt utalnak a székelyudvarhelyi kórháznak. Ilyen még a „nagy öregek” idején sem volt. Egyébként igaza van, az elkerülő út is egy nagy probléma. Egy olyan dolog, amit mindig fel lehet politikai célokra használni, és nem feltétlenül tájékoztatják korrekt módon a lakosságot. Tény, hogy az elmúlt időszakban lehetett volna más útra is terelni a terelőút problémáját… Viszont, ha megnézzük azt, hogy még megyei szinteken sem megoldott az elkerülő utak építése, az objektivitás jegyében ki kell mondani: pontosan azért nem, mert óriási beruházásokról van szó, és Romániában nem volt ezzel kapcsolatos stratégiai döntés. Aki erősebb vagy szerencsésebb volt, vagy „beleesett” egy uniós programba, mint például Brassó vagy Szeben, amelynek az autópálya nyomvonalán van a terelőútja, ott megoldást nyert az ügy. Számunkra természetesen kiemelt fontosságú ez a kérdés. De még terve sincs az elkerülő útnak, a tervezés közel 8 millió lejes költség. Azon dolgozunk, hogy központi költségvetésből, a közlekedési minisztériumtól szerezzünk először is erre pénzt, majd a tervek alapján láthatjuk, hogy mennyi pénzbe kerülne a beruházás. Második lépésként, politikai alku révén lehetne megoldani az elkerülő út megépítését. Mindehhez viszont az is szükséges, hogy a felek megértsék, ez Udvarhelyszék és az udvarhelyi lakosok érdeke, és nem a politikumé. Egy ilyen nagy tervhez az is kell, hogy el tudjuk hinni egymásról – különböző politikai csoportosulások –, hogy nem csak lózung, amikor közösségi érdekről beszélünk. És van még egy fontos alapszabály: ha egy román intézményhez, legyen az minisztérium, ügynökség, bármi, egy ügy kapcsán 15 ember külön-külön fog kopogtatni, akkor az soha nem nyer megoldást. – Melyik feladat élvez elsőbbséget az idén? – Prioritásként kell kezeljük a gázszolgáltatás ügyében elkezdett Fejlesztési Társulás megerősítését, egységes stratégiát kell kidolgoznunk a hálózati bővítéseket illetően. Mindez növeli alkupozíciónkat a gázszolgáltatókkal szemben. – Politikusként hogyan tovább? – Folytatnám a munkát. Ha az Udvarhelyszéki RMDSZ megerősít, szenátorként indulok a parlamenti választásokon. Az előrehozott választásokra is készen állunk.

Asztalos Ágnes