Fanni, azaz András Franciska mintegy két éve készít személyre szabott párnákat a saját szobája falai között. A varrógépe és kiscicája társaságában napokig képes kizárni a világot, elmondása szerint szorgalmának köszönheti eddigi sikereit. A csíkszeredai lányt otthonában kerestük fel, ahol készségesen mesélt álmairól és szenvedélye kialakulásának történetéről. Nem meglepő, hogy nemcsak varr, de rajzol is, a tehetséges lány már több komoly elismerésben részesült: a Temesvári Képzőművészeti Egyetemre felvételi nélkül jutott be, majd első díjat nyert az ott meghirdetett, varrással kapcsolatos versenyen. Fanni már hazaköltözött, és közölte: családja, különösen édesanyja támogatása jelenti számára a legfőbb erőforrást, és reméli, hogy különlegesen párnáival sokaknak örömet tud szerezni. [caption id="attachment_61286" align="aligncenter" width="2600"] Fotó: László F. Csaba[/caption] – Mióta foglalkozol varrással? – Nyolcéves koromban kaptam egy játék varrógépet, aminek a segítségével próbáltam kibontakozni. Akkoriban értek kisebb-nagyobb kudarcok, nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, és volt, hogy elment a kedvem az egésztől. A Nagy István Művészeti Szakközépiskolában voltam középiskolás, ahol tizenegyedik osztályban kell szakot választani, ekkor én a textil profil mellett döntöttem. Akkor kezdtem el ténylegesen a varrásra koncentrálni. Megrendeléseim körülbelül két éve vannak, főleg párnákat varrok, de alvómaszkokat és szatyrokat is készítek. – Miért éppen párnák? – Hát, igazából azért, mert számomra ez a legkönnyebb feladat. Nem emészti fel sok időmet, habár az első párnámat egy teljes napig varrtam. Mostanra már 1-2 óra alatt elkészítem az aktuális rendelést. Igazából az előkészítés időigényes számomra, mert a formákat kivágni, és kivasalni nem egyszerű feladat, szóval eléggé komplex, amíg egy párna elkészül. – A varrás számodra önkifejezés is egyben. Mit ad hozzá a személyiségedhez, mit jelent neked? – Az elején nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a varrásnak, elkészítettem bizonyos dolgokat, de nem vettem annyira komolyan, nem volt szerves része az életemnek. Most azt tudom mondani, hogy ez éltet. Reggel felkelek, elkezdek varrni, és csak este hagyom abba, egyszerűen nem bírok ki több időt e nélkül. Nehéz lazítanom, mert amikor éppen mással foglalkozom, esetleg szabadidőm van, fejben akkor is varrok – Van kedvenc témád, amivel a leginkább szeretsz foglalkozni? – Hát, azt szoktam mondani, rendelésre bármit megvarrok, mert bennem van a „csakazértis” szellem. De nagyon macskamániás vagyok, illetve a királylányok ábrázolását is nagyon szeretem. – Az alkotáshoz alapanyag is kell. Honnan szerzed be a varráshoz szükséges szövetet? – Budapestről. Általában félévente egyszer odautazom, és akkor feltankolok mindenből, amire szükségem van. De ha valami elfogy, akkor itthoni textilüzletből is tudom pótolni a hiányt. Mivel édesanyám is varrással foglalkozik, a lakásban rengeteg felhasználható anyag van, így ha öt évig nem vásárolnék, akkor sem fogynék ki belőle. – Saját kedvtelésből varrsz… Milyen gyakran keresnek meg különböző rendelésekkel? – Hát ez változó. Az ünnepek alatt sokan szeretnének egyedi ajándékot adni a szeretteiknek, ezért hozzám fordulnak, és megkérnek, hogy varrjam meg az elképzeléseiket. A rekordrendelésem eddig egyetlen személyhez kapcsolódik, aki idén karácsonyra tizenegy párnát kért tőlem. Szeretem, amikor hagyják, hogy kibontakozzak, és nekem is van beleszólásom a munkám végső formájába, de a pontos elvárásokat is teljesítem. – Mennyire támogat a családod, a barátaid az álmaid követésében? – Édesanyám jelenti számomra az elsődleges inspirációt. Tőle tanultam a legtöbbet, és nagyon mellettem áll az elképzeléseim megvalósítása során. A barátaim is támogatnak, különösen most, amikor egyre többen ismerik el a munkáimat. Nagyon jó érzés.   – Számodra mi jelent nehézséget, kihívást? – A fiúk. Na jó, ezt szakmailag értem. Még tanulom a férfiak ábrázolását, nem megy olyan könnyen a tervezés, ha a karakter, amit meg kell varrnom, nem lány. Régen a rózsaszín mintákkal voltam gondban, mert én sosem voltam lányos, és idegenkedtem ettől az árnyalattól, mostanra annyira megszerettem, hogy néha túlzásba is viszem a használatát. Emellett néha becsúszik egy-két baki, van, hogy összetévesztem a rendeléseket, és akkor nagy a kavarodás, emiatt elkezdtem lejegyezni az elképzeléseket, és próbálom minimalizálni a tévesen elkészített párnák számát. Emellett portrés párnákat is gyártok, de ebben az esetben elég nehéz a dolgom, hiszen jogos elvárás a pontos, arcközpontú varrás. – Milyen típusú varrógépet használsz? – Jelenleg Janome márkájúval dolgozom, de az évek során eléggé gyilkoltam a varrógépeket. Az elején úgy éreztem, hogy rengeteg energiám van, és bármit képes vagyok megvarrni, aztán ahogy telt az idő, kezdtem elfáradni, és néha úgy érzem, senkinek nem varrok, még a barátoknak sem. Idén karácsonyra már nem vállalok megrendeléseket, mert nem szeretnék december 23-án is a varrógép fölé görnyedni. A már elkészült párnák közül persze lehet válogatni, de új kívánságokat nem tudok teljesíteni. – Hol találhatnak meg azok, akik szívesen megnéznék a munkáidat? – Hát régebben jártam vásárokra, de mostanra már nem jellemző. Főleg a Facebook-on vagyok jelen, az ottani oldalamra feltöltök minden rendelést, elkészített párnát. Nem tudom megmondani, hogy pontosan hány párnát varrtam eddig, egyszer megpróbáltam összegezni, de aztán feladtam a számolgatást. Játékokat is készítek néha, említettem a szatyrokat, de azokat nehezebb személyre szabni. Egyébként már kiskoromban is gyakran jártam kézműves-foglalkozásokra, és lassan kialakult bennem a művészetek iránti szenvedély. Azt hiszem, a szorgalmamnak köszönhetem eddigi sikereimet, képes vagyok órákig bíbelődni egy-egy figura megvarrásával, de az emberekhez sajnos kevesebb türelemmel rendelkezem. Valamit valamiért. – Temesváron jártál egyetemre, de mégis hazajöttél Csíkszeredába. Miért? – Hát a következő tíz évben nagyon szeretnék egy saját boltot elindítani, mondjuk a Petőfi utca közepén, és nagyon régi vágyam egy varrógépmúzeum létrehozása is. Mindezt én itthon képzelem el, habár nagyon szerettem a Temesvári Képzőművészeti Egyetem textil–dizájn szakára járni, és a város is a szívemhez nőtt, mégis úgy éreztem, hogy elég volt. Haza akartam jönni. Nem bántam meg. Keresztes Bea