erős felhőzet
kevés felhő
Benzin helyett petróleumlámpát!
A magyarországi atyafi így büszkélkedik a németországi honatyának: Képzelje, uram, olyan rádióm van, hogy bármennyire is zavarják, be tudom fogni a Szabad Európa Rádiót. Mire a német honatya azt mondja: Az semmi, nekem olyan rádióm van, hogy a világ összes rádióját be tudom fogni. A székely bácsi hallva ezt a beszélgetést, egyszer csak megszólal: Uraim, ez mind semmi! Nekem van egy petróleumlámpám, este lefekvés előtt kifújom, és azt fogok, amit akarok.
Ez a (fanyar) vicc jut eszembe arról, ami zajlik körülöttünk, és arról, ahogyan kisebb közösségünk értelmezi és „(szak)érti” a dolgokat. No, valahol ott kezdeném, hogy nekem is van rádióm és nem csak az autóban. A legkedvesebb hangadóm a nagyapámtól örökölt elektroncsöves Istria, amely már nem úgy szól, mint régen. Apropó! Ha valaki tudja, hogy megyénk melyik sarkában tudnának új életet lehelni bele, annak a köszönöm szépen mellé adok egy láda sört. Habár lehet, hogy most egy kanna benzin kecsegtetőbb lenne.
Szóval, kiegyezünk! Aztán van másik két rádióm is. Az egyiket naponta bekapcsolom, gyakran onnan tájékozódom, ráadásul a hétköznapi ügyes-bajos munka közben nem időrabló társaság. Szeretem a rádiót, sőt a rádiós riportokat, tudósításokat is elkészíteni! De amiket hallani mostanság a rádióból (és nem csak onnan), azok nem tetszenek. Fontos, ezért nem a közvetítő a hibás! Vagyis nem az, aki korrekt és szenzációhajhászás nélkül szól a hétköznapokról. Tudjuk, Ukrajnában dúl a háború, emberek (a bütübb székelyek ilyenkor azt mondják: asszonyok és gyermekek) ezrei menekülnek, egyik sikertelen béketárgyalás a másikba fullad, aztán időnként hallunk arról is álhíreket, hogy hazánkban is általános mozgósítást terveznek, de mind hajtogatják azt is, hogy továbbra is emelkednek az energia- és üzemanyagárak.
Közben az idézőjeles nagyok megszüntették a járvány miatt két éve bevezetett vészhelyzetet, ingyenes egészségügyi ellátást biztosítanak a menekülteknek, és értesültünk arról is, hogy megválasztották Magyarország első női államelnökét. És csak így ömlik ránk naponta az információáradat. Némelyik hír nyomokban a tragikomédia elemeit tartalmazza. Ha a béketárgyalásokat tekintjük, és csak a leghitelesebb biztonságpolitikai szakértők elemzéseivel támasztjuk alá a látottakat, világosan észlelhető egyfajta tökéletlenség, nemtörődömség. Az általános mozgósításról szóló álhíreknél is fellelhető a tragikomikum.
Láthatjuk, a „szakik” megoldják, elemzik a dolgokat és leírják (a magyar nyelvű hírportálok kommentszekcióiban) magának a császárnak, azaz Johannisnak, hogy az ő férjét, illetve fiát nem hívhatják be katonának. Az üzemanyagárak drasztikus emelkedéséről szóló hírek is sokunkat megvezettek. Korán kaptam a fülest az állítólagos drágításról, mégsem volt időm tankolni. Sebaj! Újabb tragikomédia!
Az már szinte mindent elárul az alkalmatlanságukról, hogy két fejesünk szerdán a vészhelyzet utáni járványügyi szabályokról két különböző dolgot mondott. Aztán jött a hír a menekülteknek szóló ingyenes egészségügyi ellátásról. Hadd ne mondjam, jót kacagtam. Nem azon, hogy szerencsétlenek ebbe a helyzetbe kerültek, és nem is sajnálom tőlük az egészségügyi szolgáltatásainkat. Sőt, ahol tudunk, ott segítsünk!
De kérdem én, hogy amíg az egészségügyi rendszerünk ilyen lerobbant állapotban van, amíg egyes orvosaink (tisztelet a kivételnek, és hála Istennek, hogy sokan vannak a lelkiismeretesek is) akkora zsebű köpenyekben járnak, mint a dédnagyanyám szőtte hatvékás csihányzsákok (mert ugye, vidéken így mondják), és ha nem tömöd tele azokat, rád sem néznek, vagy úgy üvöltenek, mint az ajnádi bika a Csere-tetőn, addig miként fogadják a menekülteket, illetve miből biztosítják például a horribilis összegű laborvizsgálatokat? Ugyancsak tragikomédia! Ahogyan az is, hogy közösségeink facebookos, vonatos, kontyos és kocsmás szakértői elemzik a történteket és mondják a tutit. Ezzel is hozzájárulnak az álhírek terjesztéséhez és egymás megfélemlítéséhez. Vajon erre volna szükségünk? Úgy szeretném, ha mindenkinek lenne egy petróleumlámpája (tudom-tudom, nem olcsó fenntartani, ahogyan azt a kocsit sem, amelyet apuci vigaszként vett a kicsi fiának, miután eltekergett négy évet az életéből és nagy meglepetésére nem sikerült az érettségije), és azt foghatna, amit akar. Elsősorban a száját! S milyen jó lenne az is, ha valakiben mégis megszólalna a szakértői én, akkor használná a Szókratész-féle szűrőket. „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?”
Biró István
-min.jpg)
