Báránybátorság
Előszeretettel titulálunk minden olyan embert hősnek, aki félelmet nem ismerve állja meg a helyét rizikós szituációkban is. Legyen szó fegyveres rablásról, ahol gondolkodás nélkül golyó elé ugranak az egymást védő szerelmesek, vagy csak egy családi perpatvarról, ahol az újdonsült férj ellent mer mondani házsártos anyósának, bátorságról beszélünk.
Egyértelműen vannak fokozatok, amelyek megmutatják, hogy ki mennyire vakmerő, illetve félelmet nem ismerő, de ez is vitatott kérdés, hiszen sokan felcserélnék az anyóssal folytatott veszekedést bármilyen bankrablás helyszínére.
No de mi van akkor, ha valaki ténylegesen a halál árnyékában piknikezik? Elég morbid képnek tűnhet, de nem áll messze az igazságtól. A hétvégén ugyanis Tusnádfürőn jártam, amelynek határában különös fehér foltokra lettem figyelmes, és alig hittem a szememnek, amikor megpillantottam azt a több tucat bárányt, illetve juhot, amik nyugodtan legelésztek az erdő tövében.
Az elmúlt hónapok medvehadjáratára visszagondolva már láttam lelki szemeim előtt, ahogyan a barna maci leadja a vacsorarendelést, és svédasztalszerűen sétálnak hozzá a báránykák. Hát minden bizonnyal acélidegzetük van ezeknek az állatoknak, mert én helyettük is bepánikoltam, és az azonnali továbbhaladást sürgettem.
Mindenesetre átértékelődött bennem a bátorságról alkotott elképzelés, mert annyi bizonyos, hogy nem Superman vagy Batman hősiességével fogok majd példázódni a leendő gyerekeimnek, ha majd sírva jönnek haza egy-egy óvodai balhé után.
– Bezzeg a tusnádi juhok nem bömböltek, hanem büszkén sétáltak a fenyegetés árnyékában! Így majd megtanulják, hol kezdődik a hősiesség.
Keresztes Bea