Banki bajok
Meggyűlt a bajom mostanában a pénzintézetekkel. Pedig hűséges kliens vagyok, tartozásaimat, hiteltörlesztéseimet mindig pontosan fizetem, sosem kerültem feketelistára. Hagyom, hogy a bank használja a pénzecskémet, megtanultam online követni a számláimat, átutalásokat elvégezni, persze nem ingyen – de hát haladni kell a korral. Ugyebár.
Mégis, ha nekem van valami kérésem, problémám, mintha egy fallal kerülnék szembe. Teljes mélységében megélhettem a „don quijote-i” életérzést, csak szélmalmok helyett gépiesen kedves, műmosolyú banki alkalmazottakkal, rideg, személytelen szabályokkal hadakoztam.
Az egyik eset kiindulópontja az, hogy a bank nem tájékoztatott megfelelően, amikor a lányom nevére létrehoztunk egy folyószámlát, amelynek én is teljes körű meghatalmazottja lettem, hogy ezen keresztül tudjuk segíteni néha egymást a külföldön élő gyerekemmel. Egyforma jogokkal rendelkezünk – mondták akkor. Aztán kiderült, hogy mégsem. Új kártyát kapott a lányom, amit csak és csakis ő vehet fel, aki pár ezer kilométerre él innen, emiatt nem sűrűn látogat haza. Ezt valahogy megoldottuk. Legutóbb viszont adatfrissítést kértek, és amíg az nem történt meg, a bank zárolta a számlát. A frissítéshez ismét csak ő kellett, én csak közjegyzői felhatalmazással jöhettem volna képbe. De felhatalmazást a meghatalmazó jelenléte nélkül nem adnak. Ez egy igazi bürokratikus ördögi kör, és itt már kiborult nálam a bili. Kijelentettem, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy nincs emberséges megoldás egy ilyen pitiáner ügyben. De van – derült ki. Persze nem egyből, hanem fél óra és néhány – részemről elég határozott – kijelentés után. Láss csodát, létezik egy külföldi kliensek számára létrehozott (úgy tűnik, félig-meddig titkos) szám, amelyet felhívva a lányom könnyedén lebonyolíthatta az adatfrissítést.
Legutóbb egy hiteltörlesztés határidejét akartam módosítani, mert 4 nappal hátrább csúszott annak a bérnek a kifizetése, amely a kölcsön alapját képezte. Szóval rajtam kívülálló okok miatt kellett kérnem a változtatást. Amit el is végeznek, ha… ha fizetek 50 eurót. Ezt már aztán nem, háborogtam magamban, és egy darabig a pokolba kívánok minden, egyre kevésbé kliensközpontú bankot. És jobb, ha nem hívnak fel az elégedettségem mértéke után érdeklődni…