Bánja-e székely? (20.4) – Községi szinten együtt gondolkodva

Farkaslaka - a templom tere

Be kell vallanunk, hogy hétről-hétre izgalommal vegyes várakozás tölt el minket, hogy a riportsorozatunknak milyenek a következményei? Látják-e érzékelik-e az emberek, hogy mekkora odaadással és féltő szeretettel járunk el, amikor a településképről és annak alakulásáról, pozitív irányú alakításáról ejtünk szót. Farkaslaka község kilenc településének vizsgálatakor úgy jártunk el, hogy igyekeztünk civil, önkormányzati és vállalkozói szakterületekre egyaránt eljutni, és kérdéseket tettünk fel az olvasóknak, ismerősöknek és itt élő barátoknak. Igyekeztünk és igyekszünk minden tényezőt bevonni.

Az történt, hogy a tervezett mostani negyedik epizód is tovább bővült – nem férünk be az adott keretbe –, és mielőtt átmennénk a Kalondán, hogy leereszkedjünk Korond községbe, maradunk még egy hétig Tamási Áron falujában és a község további településein szemlélődve. Mert ez a hely emblematikus a székelyek számára. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen örökséget mutatunk fel itt, hiszen közel az élet országútja. Ahogyan a rossz példa, úgy a jó is könnyebben eljut innen a szomszédos és a távolabbi vidékekre egyaránt.
Mondhatnánk, hogy: „Mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan a férfi, a kinek nincsen birodalma az ő lelkén!” (Péld. 25:28). Akár e bibliai idézetet is előrángathatnánk, értelmezhetnénk úgy, hogy a benne szereplő „férfi” nem más, mint egy miénk-féle archetípus, a „székely ember” maga, s a „baj” nem az Írásban szereplő „város” alig létező falain belül, hanem már a „szülőhely”, mindjárt a „bölcső” körül jelentkezik. De közeledjünk másképp.

A közelmúltban került elénk egy másik idézet, amely ide kívánkozik. Szabadon fogalmazzuk meg, hiszen közszájon forog. Félhetően több forrásból származik, és „közszájon” torzult. A gyökerét nem keressük. „A mai építészet, az építészeti kép tükrözi az itt élő egyén lelkivilágát, annak letisztult, illetve zavaros voltát. Hogyha azt a formai hevenyészettséget nézzük, amely mostanában a vidék élettereiben plasztikusan is megmutatkozik, akkor mindjárt egyértelművé válik, hogy nálunk a lelkekben nagy a zavarodottság, mert nem vagyunk képesek értékállóan és sajátosan fogalmazni. Az örökös idegenség iránt mozdult el a belső ziláltsága nyomán a külső.”

Mit lehet(ne) tenni és hogyan?

Ez volt az első kérdés, amely nem egymagában, hanem társaival együtt „tevődött” fel, annak függvényében, hogy ép melyik település esetében szerettünk volna a helyiektől információkhoz jutni.

Malomfalváról Sinka Arnold (gazdálkodó/ falugazdász/ megyei tanácsos,/ civil aktivista – a továbbiakban: S.A.) ezt írta: „Elég sokat gondolkodtam én is azon, hogy hogyan lehetne ismét divatba hozni a tornácos házat. Éppen ezért én ilyent építettem magamnak, de nem lett ragadós a példám. A népi építészet, a kézművesség, a hagyományos mesterségek konzerválásáért 2012-ben fotótábort szerveztem neves magyarországi fotósokkal, hogy megörökítsük az akkor még látható népi épületeket, kézműves tevékenységeket, és egyáltalán: vegyünk egy szociológiai mintát ebből a korból. A baj az, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Én nem tudok folyamatosan szembemenni azokkal, akik rombolnak, bontanak és … építenek. A múlt hónapban is az történt, hogy a főút mentén egy fiatalember eladta a székelykapuját Parajdra, és most folyamatban van egy új kapu állítása műkőből és vasból, amelyet vélhetően majd távirányítóval látnak el.”

Felújított parasztház Farkaslakán

Pakot Mónika (politológus/ civil aktivista – a továbbiakban: P.M.) úgy látja, hogy [Farkaslakán] „a hagyományos településkép, ahol az arányok (ház, udvar, csűr, kert) még megvoltak, az már nem létezik. Ami most van, azt nem kellene konzerválni, mert az már nem kép, hanem egy összevisszaság, ízlések elrugaszkodása a széptől. Hogy a még meglévő hagyományos házak, udvarok, csűrök megmaradjanak, ahhoz helyi szinten egy támogató önkormányzati döntés szükséges, például az, hogy átvállalják a tervezési költséget, vagy a tatarozási költségekből átvesznek valamennyit, vagy egy bizonyos időre nem kell adót fizetni, vagy valami ilyesmi. Nyugaton – legalábbis én úgy látom – vannak ilyen támogatások. De arról is beszélhetünk, hogy legalább egy fékezési mechanizmust találjanak ki, hogy ne szülessenek annyira ronda és aránytalan házak.”

A falu bejárata közelében álló házat Csehországban élő magyar vásárolta meg és hozzáértéssel javítgatja

Lőrincz Ilona (nyugdíjas pedagógus/ helytörténész – a továbbiakban: L.I.) úgy látja, hogy [Székelypálfalva esetében] vannak olyan értékek, amelyek nincsenek bent a köztudatban. A falu mintha most tartana a fiatalodás kezdetén. Valóban látszanak a revitalizáció nyomai. Van olyan elcsúfított hagyományos parasztház, amelynek a (vélhetően) másodlagosan beépített mestergerendáján egy 18. századi felirat olvasható. „Hogyha egy Csehországban élő magyar fantáziát látott abban, hogy itt megvegyen egy portát, akkor nekünk, akik itt, vagy a közelben élünk, miért nem jut ilyesmi eszünkbe?” (L.I.) Ő is úgy látja, hogy a civil szerveződésekben, és új objektumok létrehozásában lenne fantázia, amelynek közmunkával és támogatással való létrehozása mozgósító erejű lehetne. Egyelőre azonban nincsen hivatalosan bejegyzett civil szervezetük sem, bár voltak próbálkozásaik.

Értéksugalló épületek, házsorok, falurészek

A községközpontban, Szentléleken és Malomfalván kevésbé, de a beosztott településeken vannak még bőven erőforrások ilyen szempontból. Egyébként Farkaslakán is lappanghat olyan érték, amelyet „félretettek”, hiszen ez a fajta gondolkodásmód azért időnként mégiscsak felerősödik: „Amikor a falu legidősebb házát lebontották, akkor azt szépen szétszedték, hogy valahol ismét fölépítik. Jakab Rózsika néni [(1928-2017) rugonfalvi származású pedagógus, aki évtizedeken át dolgozott Farkaslakán, szociográfiai és néprajzi kutatásainak eredményeit több kötetben publikálta] harcolta ezt ki, és tudom, hogy sokáig valahol félre volt téve az anyag. Ami izgalmas lenne, azt a házat közösségi összefogással újra lehetne itt építeni.” (P.M.) Lenne még egy utcarészlet Malomfalván, amelyet védetté lehetne tenni, viszont ott olyan családok laknak, akik eddig anyagilag nem tudták felújítani, átalakítani a házukat, és azért maradt meg. Ha lépne az önkormányzat, lehet, hogy érdemben is eredményt tudnánk elérni ezen a téren. Abban is látnék fantáziát, hogy ha az önkormányzat hozna egy határozatot, amivel megtilthatná egyes építkezési anyagok, ház- és kerítésszínek használatát, ha az új székelykapu-állításokért valamilyen kedvezményt, tegyük fel, egy évig érvényes adómentességet adna.” (S.A.)

Településkép-védelmi táblák és a SICVLICVM

Ahogyan több községben, itt is igyekeztünk elhinteni annak a gondolkodásmódnak a magvait, amelyet a Hargita Népe szerkesztősége és az Élő Székelyföld Egyesület képvisel. Az általunk tervezett táblák koncepciója ismert más településekről. Rövid szöveges ismertetőt, helyi jó példákat és másutt álló elrettentő negatívumokat tartalmaznak ezek az eszközök Gyöngyössy János mérnök-történeti grafikus megrajzolt víziója alapján. A nagyméretű szemléltető táblák alsó részén reklámokat helyezünk el. Nyilvánvaló, hogy a meglévő barátság alapján azt az építészt/ építészirodát ábrázoljuk – akár többet is –, amely „örökbe fogadta” a települést és hajlandó a megfelelő modorban dolgozni. Feltűntetjük az önkormányzatot. A többi szereplő, azaz „hirdető”, azon vállalkozások sora, amelyek építőanyagot forgalmaznak, kiviteleznek, szerelnek, festenek, nyílászárókat és kerítéseket forgalmaznak, de ők már úgy hirdetik magukat, és vásárolják (!) meg a „reklámfelületeket”, hogy jelenlétük „garancia” legyen egyúttal a megvalósulásra is.

A tervezett logó – még végzünk rajta apróbb módosításokat, de a hozzáértők szerint úgy tűnik, hogy megfelel a célnak

A SICVLICVM egy újdonság. Mondjuk azt, hogy általunk bevezetendő „brand”, olyan „márkajel”, amely a székelység tulajdona volt eddig is, de a népi építészetre eddig nem alkalmazta senki. Olyan érték, amely átszövi az életünk egész területét, meghatározza, megteremti és őrzi az arculatot. A mi arculatunkat. Ha szebben akarjuk mondani: a saját arcunkat. Egy hosszabb folyamat eredményeként elkezdjük majd megjelölni ilyen táblácskákkal az értékőrző házakat, bennvalókat, utcákat. A falvakat is, amennyiben az ott megőrzött régi épületek aránya eléri, megtartja azt a szintet, amelyet Énlaka, Abásfalva vagy Siklód. Mondjuk. Sajnos, kompakt formában megmaradt hagyományos udvarhelyszéki falut az említetteken kívül ma már nem találunk.

Siklód központja – az emlékmű mögött található házban falumúzeumot a lakítanának ki, a csűrben pedig bemutatnák a földműveléshez tartozó tárgyak gyűjteményét – a házat a korábbi tulajdonos a benne levő teljes berendezéssel együtt adta el a helyi civileknek. (Fotó: Simó Márton) A lenti képen a helyiek képviselői és vendégeik épp arról tanácskoznak, hogy milyen lesz majd a működő tájház. A felvétel 2019 júkiusában készült a Siklódi Sokadalom alkalmával, amikor még szó nem esett a kovidról meg annak következményeiről (Fotó: Szabó Károly)

Viszont több olyan kis lélekszámú falu van még itt-ott, amelyre használható lesz a szlogen, hogy „a hagyományos településképet híven őrző” az a hely. Ha azt igyekszik visszanyerni, és amennyiben ennek a szándéknak a vektorai meg is mutatkoznak. Itt elsősorban a hiúság felébresztését tartjuk fontosnak. „Lehetséges, hogy működik. Ki kell próbálni.” (P.M.). „Ezt az ötletet támogatom, és a Malomfalvi Falufejlesztő Egyesület elnökeként fel is vállalom itt az együttműködést.” (S.A.)

A SICVLICVM kapcsán még annyit, hogy időközben elkészült a majdnem végleges logó. A ház „adta magát”, Gyöngyössy kolléga igyekezet egy rajzban az Udvarhelyszékre leginkább jellemző háztípust idevarázsolni, viszont nem egyértelmű, hogy a „szellemi és hitbeli hovatartozást” jelző a kecseti haranglábra emlékeztető ábra marad-e, vagy egy „ökumenikus”, kőből emelt, „általánosabban” elterjedt templomtorony lesz majd a „nyerő”. Zajlik a „zsűriztetés”. A lap hasábjain és internetes felületeken egyaránt.

Álom-e a „modern székely háztípusok” bekövetkező divatja?

A múlt héten kezdték kialakítani Zetelakán, pontosabban Zeteváralja határában azt a helyszínt, az „ifjúsági negyed” helyét, ahová egyedi tervek alapján épülhetnek majd új lakóházak letelepedni óhajtó helyi fiatalok számára. A farkaslaki civilek szerint a községközpont túlságosan zsúfolt, a főút melletti „központ” már nem alkalmas barátságos és csendes lakóövezet kiépítésére. Talán az lenne a helyes megoldás, ha valamelyik társult faluban gondolkodnának ilyen megvalósításon, ahogy a zetelakiak is tették.

A civil szakember is hasonlóképpen vélekedik. [Farkaslakán] „nem látom ennek a projektnek a beágyazhatóságát, viszont valamelyik szatellit-faluban kivitelezhetőnek látom. A megyei tanács készíttetett volt modern székely ház típusokat (Köllő Miklós, Tövissi Zsolt és több jeles építész jóvoltából), viszont valamiért nem működik. Lehetséges, hogy akkor, ha közelebb visszük az emberekhez, akkor nagyobb lenne a sikere.” (S.A.) Tegyük hozzá: mindannyiunk örömére. Hasonló látásmódja van a pálfalvi illetőségű megszólalónak is: „Valami olyan projekt lenne jó, mint Zetelakán.” (L.I.) Azt gondolom, hogy sok minden múlik ilyen téren a település vezetőségén, az önkormányzaton.

A csűrök településkép-formáló szerepéről

Számos népi építészettel foglalkozó munka érinti ezt a problematikát. Mint a régi típusú gazdálkodáshoz tartozó építmények valóságos ékkövei a hajdanvolt ácsok tudásának. Legalább annyira meghatározó jellegűek, mint az utcafrontra néző háza, kapuk és kerítések. Ugyanakkor pedig távolról is jelzik a falu jellegét, az egykori hagyományos életformát. „Az urbanizáció egyre inkább érezteti hatását [Malomfalván], és ez a tendencia, ki merem jelenteni, hogy már visszafordíthatatlan. A fiatal generáció, egy-két ember kivételével, elveszítette a kapcsolatát a földdel, és teljes mértékben a modern ipar fele fordult. Az idős korosztály próbálja még hellyel-közzel megművelni a családi birtokot, mert az ősöktől tanult íratlan szabály az volt, hogy bűn műveletlenül hagyni a földet, ugyanakkor társult motivációként a földalapú támogatás lehívása is hozzájárul a szubvenciós kaszáláshoz.” (S.A.) Nyilvánvaló, hogy ez a kaszálás metaforikusan értendő, s ha egyáltalán köze is van valamelyest a takarmánygyűjtéshez, az kizárólag a fosszilis energia igénybevételével, EU-konform gépekkel történik, és többmázsás körbálák előállításával jár…

Csakhogy ezek a pusztuló csűrök, csűrsorok a maguk klasszikus formájával akár komoly lakófelületként, valamilyen tevékenység színhelyéül szolgálhatnának aktív módon a jövőben. Egy avatott felújítás akár költségtakarékos is lehetne a családok számára. Nem beszélve az esztétikai eredményről.

Keresztfa Malomfalván

Érkezett erre a kérdésre egy farkaslaki válasz: „…sajnos az új házakhoz már nem tartozik csűr, ez is csorbítja a hagyományos faluképet. A régieket pedig kezdik lebontani, vagy egyes helyeken raktárnak, garázsnak használják. Sajnos, a törvénykezés is azt támogatja, hogy inkább bontsd le, ha anyagilag nem akarsz belebukni. Jó lenne, hogy a csűrök átalakuljanak át lakóházakká, vagy váljanak mesterségek csűrjévé. Gyermekek számára élménycsűr hozható létre – kalandcsűrt már létesítettek Szentegyházán –, de én fitnesz-központként is el tudom képzelni egyiket-másikat.” (P.M.) Mi a magunk részéről – álmodni szabad – két variációt képzelünk el. Az egyik a jellegzetes élménycsűr, mondjuk: az odrok tele vannak szénával; felmegy egy vállalkozó szellemű egyén, és levet annyi szénát, hogy lepje el a csűr földjét – úgy egy jó szekérnyit –, időközben belépő társa pedig hozzálát azt villával felhányni. Kiváló erőnléti edzés, és ugyanakkor a hagyományos életforma, pár klasszikus mozdulat felidézése. A másik sokkal praktikusabb: gyógynövények szárítására és tárolására rendezik be az odrokat. Gyógynövény-csomagoló, rendszerező műhelyeket, illetve lepárló részt alakítanak ki benne a pajták helyén.

Ami mindhárom megszólalónál szembeötlő. hogy „külsősként” ugyan, de szorgalmazzák a folyamatos párbeszédet ezekben a témákban. Fontos lenne, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai, a községi képviselők, a pedagógusok, a lelkészek, a vállalkozók és a legkülönbözőbb korosztályok képviselői vegyenek részt a folyamatban, a közös gondolkodásban.

Megszívlelendő az az észrevétel is, hogy amennyiben máshonnan hozzák a jó és a rossz példákat, ha máshonnan is érkeznek elkötelezett szakemberek, akkor nagyobb a siker valószínűsége. Illetve könnyebben láthatóvá válik az eredmény. Nem lehet folyamatosan konferenciákat szervezni, de az ilyen nyitott műhelymunka, amely a riportsorozat kapcsán zajlik – úgy érezzük – hogy beérhet idővel, hatást érhet el, reakciókat generálhat. Hiszen építeni szeretnénk. Magunknak és másoknak. Jót, s jól. A jövőnek is. Ez alkalommal három települést érintettünk – úgy ahogy – legközelebb azonban igyekszünk másutt élőket is megszólalhatni és haladni. Úgyhogy maradunk még egy hétig itt, és nézelődünk, beszélgetünk az emberekkel Farkaslaka község építészetéről, az én- és az önképről, mely házak által mutatkozik.

A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Simó Márton

: an accessible web community