Az udvarhelyszéki „Viharsarok” ma Kányád és Szé­kely­derzs községekből áll. Összesen tíz település. Ebben a kisrégióban első utunk Derzs, majd Muzsna felé vezet. Előnynek számít, hogy ez a közigazgatási egység mindössze két faluból áll. Sokat javult az infrastruktúra mostanában, de ettől függetlenül megmaradtak a legfőbb gondok, hiszen elöregedőben a lakosság, viszonylag gyenge a népességmegtartó erő, és jelentős gazdasági kilátások sem mutatkoznak. Folytatjuk múlt heti barangolásunkat. Szé­kely­derzsi utcarészlet Székelyderzsen jelen van a meggyérült, ám még mindig a falu többségét alkotó unitárius székely-magyar lakosság, viszont elmondható, hogy az utcakép teljesen megváltozott. Nem nagyon van megmenthető házsor, amelyet fel lehetne mutatni. A látogató egy 21. századi, frissen leaszfaltozott utcáról, betonjárdáról lép be a templom udvarára. Az egykori jeles építőmesterek utódai gondoskodtak az utóbbi évtizedekben arról, hogy mindenféle balkáni és nyugat-európai minta legyen jelen a helyi építkezési kultúrában. Hogyha látunk a templom közelében régi házakat, azok majdnem minden esetben romosak, vagy pedig a felismerhetetlenségig sikerült modernizálniuk a mostani lakóknak. Helyiek mondják, hogy már a kollektivizálás előtt kezdetét vette itt az átalakítási láz. Ekkor az út iránt hosszan kifordított, két, illetve négy ikerablakos házak épültek, de a régiek közül is sokat hasonló „fazonúra” igazítottak. Aztán a hatvanas-hetvenes években, amikor zajlott a székelyföldi szocialista iparosítás, Székelyudvarhely elszívó ereje felerősödött. Érzékletes példa: 1960-ban 17 ház épült újjá, ami az akkori lakóházállomány öt százaléka volt. Több ilyen lakóház ma is „pirosban áll”. Később elszórtan történtek a felújítások, olyan mértékben, hogy régi alig maradt. A többnyire romos állapotú hagyományos bennvalók száma pedig mindössze 20 – kis jóindulattal, közölte a polgármester – vagy még ennél is kevesebb. Ennek az áldatlan állapotnak részben az is az okozója, hogy az örökösök nem tisztázták a telekkönyveket és a tulajdonosi viszonyokat. Székelyderzsben a településkép akkor válik, válhat majd „eladható vagy felmutatható” élménnyé, ha jelentkezik a faluban a hagyományos formák visszaállításának igénye. Ez azonban igen hosszú és költséges folyamat. Az építkezés a fejekben kezdődik A múlt század elején épült „régi” iskolát visszavette az egyház. Ebben néhány helyi intézmény és civil szervezet kapott helyet, de az épület nagyobb részét az unitárius gyülekezet használja. Egyebek mellett ifjúsági programokat, felnőtteknek szánt konferenciákat, népfőiskolai jellegű előadásokat tartanak benne, felszerelt konyhája, szálláshelye van, így alkalmanként vendéglátásra is hasznosítható. Ha már érintjük a vendéglátást, akkor itt elmondjuk, hogy négy kulcsos ház és egy panzió áll szálláshelyként rendelkezésre. Derzsben 30 nagyobb gazdának van 10 szarvasmarhából álló – vagy annál nagyobb – állománya, illetve közéjük sorolhatók azok a juhtartók is, akik 70-nél több állatot tartanak, összesen mintegy 1800 darabot. Egyébként a juhászat ma nagyon nehézkesen működik, mert nehéz hozzá szakembert találni. Sajtot készítenek a juhtejből, a bárányokat a húsvéti és a pünkösdi időszakban adják el egyéni vevőknek, illetve viszonteladóknak. A gyapjúértékesítés azonban teljesen ellehetetlenült, hiszen megszűnt a felvásárlói és feldolgozói háttér. Ilyen vonatkozásban nagyot lendíthetne az áldatlan helyzeten, ha ismét meghonosodna a háziipar és hasznosítva az alapanyagot, növelhetné a helyiek bevételforrásait. Székelyderzsben a községi vezetés, a lelkész-házaspár, az elszármazottak és az ide kötődők közül is sokan helyesen észlelik a fő csapásirányokat. Többször teremtettek alkalmat az útkeresésre. Sikerült jelentős lépéseket tenniük. Egyre inkább bekerülnek a köztudatba azok az alkalmak, amikor lehetőség van hagyományos seregszemlékre és tömegrendezvényekre. Igyekeznek gyarapítani a magas presztízsű, népviselettel, népzenei parádéval is járó hagyományőrző és turistacsalogató programok számát. Az utóbbi néhány évben a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend hagyományőrzői több alkalommal tartottak itt bemutatót, menet közben az egyik bástyában fegyver- és viseletkiállítást hoztak létre. A közösség csatlakozott a Szent László-emlékév (2017) programkínálatához, a vallásszabadság 450. évfordulója alkalmából szervezett lovas zarándoklathoz (2018) – ennek a helyi unitárius lelkész, Demeter Sándor Loránd volt az egyik kezdeményezője és lebonyolítója –, a Griff – vezetőjük, Sashalmi-Fekete Tamás történész jóvoltából – szerepet vállalt a kenyérmezei csata és a freskók keletkezésének 600. évfordulóján tartott konferencián, illetve a kapcsolódó harcászati bemutatón (2019).Kiaknázatlan a „lassíts és kezdj élni” szellemisége jegyében megfogalmazódó „slow turism”, a lassú és kíméletes turizmus, amely csendben, kis csoportokban zajlik. Ehhez szépen konzervált környezet kell, hagyományosan berendezett, de a mai kényelmi és higiéniai elvárásoknak megfelelő szállások, megfelelő ellátás, amelynek – optimális esetben – a teljes kínálata helyi termékekből, helyi receptek szerint készül, kiegészítve a gyalogtúrázás lehetőségével, kulturális és sportprogramokkal, amelyek legalább 4-5 napos tartózkodásra teszik alkalmassá a helyet. Amikor István Adrián polgármestert a kiadott építkezési engedélyekről kérdezzük, azt mondja, hogy az utóbbi húsz évben felépült új családi házakat megszámolhatja az egyik kezén. Kevés az itt letelepedő fiatal család, aki életpályamodellt szolgáltatna. A ­derzsi unitárius vártemplom tornya Székelymuzsna és a lehetőségek Hasonlóan a községközponthoz, Székelymuzsnát – Udvar­helyszék e déli peremtelepülését – úgy emlegették, hogy hátrányos helyzetű, félreeső. Orbán Balázs is „végfalunak” mondja. Mivel Herman nevű papját már a XIII. század elején emlegetik, több mint bizonyos, hogy valaha itt is volt szász népesség. Jelen pillanatban két jelentősebb fakitermelő cég működik, a Ramocsa Kft. és a Prodlemn Kft. Mintegy 60 alkalmazottat foglalkoztatnak, de nagyobb részük nem helybeli, az adminisztráció, a telephely, az üzem viszont helyben van. Az ország különböző megyéiben lévő állami erdészeteknek dolgoznak, kitermelik a fát, egy részét tűzifaként, a műfát pedig félkész termékként értékesítik. Talán 15-20 fő lehet helyi munkás ennél a cégnél, de egy ekkora lélekszámú településen már ez is számottevő. A falunak nincs közbirtokossága, csak helyi erdészeti társulása, amely az itteni tulajdonosok 164,69 hektárnyi erdős területeit adminisztrálja. A mintegy 200 szarvasmarhát többnyire háztáji gazdaságokban tartják, a tejet nagyobb feldolgozóknak adják tovább. A polgármesteri hivatal közlése alapján pozitívumnak számít, hogy hamarosan újraindul egy szintén családi cégként működő tejfeldolgozó. Ez már reményre jogosítja fel a szemlélőt, hiszen élénkülni látszik valamelyest a vállalkozási kedv. Három kereskedelmi vállalat tart fenn kocsmát, illetve vegyesboltot. Ismét Sepsiszéki Nagy Balázst idézzük (látlelete a 2002-es esztendő májusában készült): „A településkép meghatározói a református templom, az unitárius templom és a művelődési háznál nagyobb Ramocsa-ház (…) A hatvannál több lakatlan, pusztuló épület lehangolóan hat a falut bejáró szemlélőre.” Ez a kép pozitív módon azóta sem változott, sőt – ami biztos – tovább romlott. Ha történt pár beavatkozás, az is csak a hagyományos falukép további rombolásához vezetett. Holott több forrás szerint – a derzsiekhez hasonlóan – a muzsnai férfiak jelentős része is kiváló ács-, illetve kőművesmesterként dolgozott korábban. Egyébként még jól látszik ez a létezett igényesség a házakon és udvarokon. Valaha híresek voltak arról is, hogy a földjeiket nagy hozzáértéssel és szorgalommal művelték, de a vadak jelenléte és a lakosság elöregedése miatt a szántóföldi növénytermesztés a minimálisra csökkent. A határban haszonnövényt jóformán alig termelnek. A területek mintegy húsz százalékát vetett takarmány előállítására, illetve kaszálóként hasznosítják. Lőrincz József (1947, Szé­kely­dálya) nyugalmazott szé­kely­udvarhelyi magyartanár, aki húsz éven át (1970–1990) dolgozott a Viharsarok településein, pedagógusként, községi és iskolai könyvtárosként, kultúrház igazgatóként, de a tanügyi munkán és a közművelődés szervezésén túl fontos néprajzi és nyelvjárástudományi gyűjtéseket végzett és publikált, végig érzékelte és követte a jelenségeket, azt vallja, hogy a Székelyderzs két településének revitalizációját a mostani infrastrukturális fejlesztések nagyban befolyásolhatják. Tegyük hozzá, jó lenne, ha fiatal beköltözők is hozzájárulnának ezekhez a pozitív előjelű változásokhoz.

Simó Márton