Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, a melyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A címben nincs semmiféle sajtóhiba. A Forrás első nemzedékéhez tartozó Balogh József (1931–2006) szép számmal írt verseket, rengeteget fordított román kortárs költőktől, de oroszoktól is, írt kaland- és ifjúsági regényeket, gyűjtögetett közmondásokat, dolgozott a Művelődés, a Könyvtár című folyóiratoknak, de azt hiszem, az egykori Scânteia Ház sötét és vidéki újságíró számára egyszerűen beláthatatlan, klausztrofóbiát okozó folyosóin évtizedeken át leginkább önmagát kereste. És nem kizárható, hogy írószövetségi titkárként is elsősorban a szavaknak ezekben az öltésében, ha úgy tetszik, ölteményeiben találta meg. Postán érkezett a könyv, de előzőleg felhívott, hogy mindenekelőtt üssem fel a 64. oldalt. Úgy tettem, és azonnal meg is láttam, hogy miért. Székedi, a zsögödi látó. Ez volt a cím, majd következett az öltemény: „Lármafát gyújt, lelken zörget. / Halk hangon szól: aknás völgyed.” Jómagam akkor Zsögödből a világ címmel már régóta írtam a szövegeimet a Romániai Magyar Szóba, és hogy sokan, sokfele olvassák, arról szép számmal akadtak visszajelzéseim, de ezekből a bökversekből tudtam meg, hogy Balogh Jóska szellemes szófűzései leginkább ugyanazokból a témákból táplálkoztak, amelyekkel meglehetősen gyakran jómagam is viaskodtam: a politikai nagyotmondások, a hétköznapok és a délibábok közötti különbség, a csak pénzt és tisztségeket hajszoló karriervágy, demagógia, az erdélyi magyarság önállósága, önálló döntéshozatali képessége miatti aggodalom, a romániai rendszerváltás után létrejött magyar intézményekben dolgozó csúcsértelmiségiek figyelembe nem vétele bizonyos kormányzati kinevezéseknél, szimbolikus politizálás a gyakorlati cselekvések helyett, és így tovább. Persze, mindezt ő néhány szóban tette meg. Képzeljünk például el egy társadalomtudományi konferenciát a mélyszegénységről és éhezésről, amelyet svédasztallal fejeznek be a résztvevők. Nála ez Elhantolt bűnök cím után ez így hangzott: „Nem volt gyógyszer, / nem volt étel, fagyoskodtak sírva. / Szakemberek mind firtatják: hogy költöztek sírba?” A hazai többség és kisebbség viszonya a Tolvajostető című ölteményében pedig így: „Lopnak múltat, lopnak jelent, s ha jövőnk is hiányt jelent?” Hol vannak ma már ezek a politikai epigrammák? Igaz, hogy itt vannak a mémek. (Redacţia Publicaţiilor Pentru Străinătate, Uniunea Scriitorilor din România, 2004. Műszaki szerkesztő. Szabó Ildikó Erzsébet. Fedőlapterv: Mihaela Şchiopu)