Először Baló Györggyel, a menedzserrel találkoztam, amikor a kilencvenes évek végén a TV3 csatornát vezette. A Duna Televízió együttműködést kívánt kialakítani az új médiummal, s Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettessel egy ebédre hívtuk meg. Nem volt könnyen barátkozó típus, korrektül foglalta össze álláspontját, de végig magázott minket. Amit viszont megbeszéltünk, arra még évekkel később is emlékezett. Amikor a Magyar Televízió­hoz kerültem, ő már kulturális igazgatóként dolgozott az intézményben, s gyakran találkoztunk. Egyszer kínos helyzetbe kerültem, s egy levelet fogalmaztam meg álláspontomról az akkori elnöknek, s a titkárság felé tartva találkoztam Gyurival. Ismerte gondomat, kikapta kezemből az írást, gyorsan belejavított, s „most már viheted” felkiáltással bocsátott utamra. Akkoriban a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban tanítottam, s felvetődött, hogy hívjuk meg Baló Györgyöt is egy tanulmányi napra. Felkerestem, s rögtön igent mondott. 2007 áprilisában együtt indultunk a „Pece-parti Párizsba”, s útközben jókat beszélgettünk. Minden érdekelte, nagyon tájékozott volt a közélet kérdéseiben, a művészetekben és a sportban egyaránt. Ráadásul a beszélgetés nem volt egyoldalú, számos témát vetett fel, s tőlem várta a választ. Különösen érdekelték külhoni sajtókapcsolataim, s általában a határon túli média helyzete. Délelőtt a Kollégium Kanonok-sori termében tartott előadást a magyar televíziózás történetéről. A témát azért választotta, mert abban az évben ünnepelte az intézmény fél évszázados fennállását. Lebilincselő előadó volt, komolyan vette feladatát, de néhány anekdotát ő sem tudott megállni mosoly nélkül. A rendszerváltás anomáliáit is felhozta, s az akkori aktualitásokról is beszélt, a választási témákról is őszintén mondott véleményt. Az MTV-t elsősorban kulturális intézménynek tekintette, amelynek legfőbb feladata a nemzeti kultúra megőrzése. Külön kitért a gyerekprogramok fontosságára, megfelelő színvonalára. Ezt követően türelmesen válaszolt a záporozó kérdésekre. Délután a Fekete Sas palota tetőteraszán találkozott a nagyváradi újságírókkal. Itt már közvetlenebb volt a hangulat, tabut itt sem ismert, mindenről őszintén beszélt. Részletesen kitért a román–magyar kapcsolatokra, a közmédia külhoni tematikájú műsorairól is elmondta nem túl pozitív véleményét. Este fehér asztal mellett folytatódott az éjszakába nyúló beszélgetés, amely még évekig beszédtéma maradt a nagyváradi újságírók körében. Mikor elhagyta a közmédiát, utána már csak egyszer beszéltem vele. Újságíróként megtanultam, hogy csínján kell bánni a felsőfokú jelzőkkel, de bátran állítom, halálával az elmúlt három-négy évtized legtehetségesebb újságíróját veszítettük el. Csermák Zoltán