enyhe havazás
B mint bizottság
Bizottságokból annyi van, mint fűszál a réten. A bizottságokat – tapasztalatom szerint – olyankor hozzák létre, nevezik ki, amikor valamit egyáltalán nem tudnak megoldani. A bizottság sem, de nem is ez a lényege. Mert ugye egy felelős személy (olvasd: Elnök) aranyigazságokat szóló szájából sokkal elegánsabban hangzik az, hogy mindenki nyugodjon le, van Egy Bizottság, az foglalkozik a problémával. Elnök úr szeret minket, nem akar sokkolni a durva valósággal, hogy kérem szépen, fogalmunk sincs, hogy mit csináljunk. Ilyen csúnya dolgot a mi jobb sorsunkat szívén viselő ember nem mondhat. Nem is mond. Inkább azt szavalja magabiztosan: létrehoztuk A Bizottságot, az majd intézkedik. Mert ilyen komoly dolog A Bizottság. A tagjait felruházzák nyakkendővel, zakóval, adnak nekik jogköröket, széket, amire üljenek, jó nagy asztalt, amire kényelmesen felkönyököljenek. Fura dolog, de a bizottsági tagok csak olyanok lehetnek, akik tudják, hogy kell ülés közben állást foglalni. Roppant nehéz küldetésről van itten szó, mert miután foglalva az állás, megfogalmazzák a pontot. Ezt nevezzük álláspontnak. Kövezzenek meg, de én kicsit kételkedek a bizottságok felette szükséges voltában. Már csak azért is, mert kis hazánkban sok ilyen bizottság létrehozásáról értesültem már, amelyek tanügyi, kulturális, egyházi, szociális és mindenféle stratégiákat dolgoztak ki – a beszakadt tibódi út dolgát is egy bizottság gondjára bízták. Reménykednék, ha arról is szólna néha a fáma, hogy ezek a papíron létező gittegyletek mit is oldottak meg tulajdonképpen... Megítélésem szerint a bizottság nálunkfelé olyasmi, mint a minden bajt orvosoló, a tyúkszemtől a nyavalyatörésig mindenre (is) jó szódapor. Ha nem használ, nem is árt. Az előbbi egészen biztos.
Lázár Emese
-min.jpg)
