borús égbolt
Beczéktől Debeczékig 2.
Becze Imre nyugalmazott főszolgabíró, az új impériumban leváltott rendőrkapitány só- és dohánymonopóliumi engedélyt kapott, két fia a csíkszeredai főgimnáziumban érettségizett, leánya, Anna/Annie pedig a budapesti Angol Kisasszonyok Intézetébe járt – a Becze család történetét két héttel ezelőtti lapszámunkban itt hagytuk abba. Különböző levéltári és sajtóforrásokban, valamint a világhálón próbáltunk utánanézni, merre vezetett ez a jellegzetes trianoni családsors.
[caption id="attachment_85128" align="aligncenter" width="283"]
Becze György Fotó: RNL HMH[/caption]
Becze (I) György 1920. augusztus 20-án útlevélért folyamadott az alispánhoz. A román nyelvű, kézzel írt dokumentumban a 17 éves ifjú azzal indokolja kérését, hogy nem tudja a román nyelvet elég jól ahhoz, hogy a műszaki akadémián vegyészmérnöki tanulmányokat folytasson, ezért tanulmányi céllal Bécsbe szeretne menni. Kéréséhez többek között csatolta érettségi bizonyítványának hitelesített másolatát is, ebből láthatjuk, hogy Becze György kiváltképpen reáltárgyakban jeleskedett, és hogy a középiskola V–VI. osztályát Budapesten a II. kerületi érseki katholikus főgimnáziumban végezte, valószínűleg a menekülés miatt (1916/1917 és 1917/1918 tanév). (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 3557/1920 iratcsomó.)
Egy évvel később, 1921-ben bátyja, Becze István kért útlevelet, hogy folytathassa a budapesti egyetemen megkezdett gazdasági tanulmányait, de ezt a kérést kezdetben a hatóság elutasította, mivel nem utolsó éves hallgatóról volt szó. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 5179/1921 iratcsomó) Később valószínűleg ő is „eltávozást” kapott, hiszen az 1930-as években a Magyar Nemzeti Bank ellenőre, később főellenőre volt.
1922. február 9-én Becze Gábor korábbi irodaigazgató, többszörösen kitüntetett honvéd huszárfőhadnagy, Becze Antal jeles alispán legkisebb fia, Becze Imre testvére, aláírta repatriálási kérelmét: egy román nyelvű formanyomtatványt, amely szerint nem tudja az országban a megélhetését biztosítani, ezért családjával és vagyonával (jeles esetben 300 kg élelmiszer) együtt távozik. Március 1-jén Becze Gábor át is vehette a repatriálási bizonyítványt. A 34 éves repatriálót nyolc éves Éva lányával és öt éves Tamás fiával együtt örökítette meg a fotográfus. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1065/1922 iratcsomó)
Becze Antal alispán Ilka lánya, vagyis Balla Attiláné valószínűleg ekkor már családostól az új hazában élt – mivel a család nem Csík vármegyéből ment el, a csíkszeredai levéltárban a korszak alispáni iratai között nem találtam rájuk vonatkozó aktákat. Tudjuk viszont, hogy az egyik Balla fiú, vitéz nemes csíkszentmihályi Balla József csendőralezredes hősiesen harcolt az orosz fronton, ezért 1926-ban felvételt nyert a vitézi rendbe, 1939-ben pedig az II. A) osztályú Tiszti Szolgálati Jelet vehette át. A Balla család többi tagjának sorsát nem ismerjük. Becze Ilka 1953-ban hunyt el, az Új Köztemetőben temették.
Öngyilkos cselekedet
1923. február 23-án Becze Imre volt főszolgabíró is aláírta a repatriálási nyomtatványt. A távozáshoz egy 15 tonnás vagont igényelt 7500 kg élelmiszer és ugyanannyi bútornemű szállítására. A 49 éves főszolgabíróval együtt távozott 47 éves felesége, Mártonffy Anna és 69 éves édesanyja, özv. Becze Antalné is. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 591/1923 iratcsomó).
Dr. Nagy András Lót visszanéz című kötete szerint Magyarország éveken át nem tudott a repatriáltak legtöbbjének „nemhogy megélhetést, de még lakást sem biztosítani. Vagonlakásokban, segélyekből, a tartalékok feléléséből nyomorogtak, ameddig bírták. Becze Imre, volt főszolgabíró, a híres Becze Antal alispán fia nem bírta, főbe lőtte magát. Nyugodtan maradhatott volna a helyén, ahol háza és nem nagy, de jó birtoka jutott ebek harmincadjára, silány elégtételül hagyva özvegye és gyermekei számára, hogy a neobarokk Magyarország ízlése szerint sóhajtozhattak sohasem létezett „kastélyaik” és birtokaik után, melyeket az „oláhok elvettek” tőlük.”
Az alig ötvenéves főszolgabíró haláláról szűkszavúan az Ellenzék című lap is beszámolt 1924. január 27-én (vagyis nem egészen egy évvel a repatriálási kérelmet követően), de az öngyilkosságot nem emlegette. (Ha valóban öngyilkos lett, nem ő volt az egyetlen szakirodalom által valószínűsített 420 ezer új hazát keresőből. Azoknak a számáról, akik napokig, hetekig vagy akár évekig is vagonban laktak, nincsenek egész pontos adatok. Dékány István Trianoni árvák című kötetében azt állítja, hogy egy időben 15-16 ezer embernél több nem élt vagonokban, a pályaudvarok csonkavágányain.)
Özv. Becze Antalné csíkmindszenti Czikó Mária 1930-ban. 76 évesen Székesfehérváron hunyt el. Gyászjelentőjén 13 unoka neve olvasható.
„Özv. Becze Imréné és lánya, Becze Anci (Anna, Annuska, Annie, Anczy) nevét a lapok társasági rovatában 1926 és 1932 között a legkülönbözőbb báli névsorokon olvashatjuk (az Emericana bálja a Gellért szállóban, magyar nemzeti bál a Hungária szállóban, erdélyi bál, katolikus estély, katholikus társaság bálja, Vöröskereszt-bál, tearózsa-karnevál, Széchenyi-bál, Atléta-bál), részben bizonyítékaként Nagy András szavainak. Ugyanakkor – ha tüzetesen megnézzük a listákat – látható, hogy az Erdélyből menekültek keresték egymás társaságát, s minden bizonnyal hittek abban, hogy Trianon visszafordítható, hiszen akkoriban „mindenki számára elfogadható és követhető volt az irredentizmus és a revízió.” (Dékány István)
Becze Annie és a revizionizmus
1932 szeptemberében Becze Annus Amerikába utazott a „Pro Hungária Nők Világszövetsége” küldötteként. A Magyarság beszámolója szerint az Elmira-College első magyar hallgatója a fegyverszünet évfordulóján „angol nyelvű előadást tartott a trianoni békeszerződések tarthatatlanságáról és térképek felhasználásával bizonyította Magyarország igazságtalan feldarabolását. (…) Úgyszintén a kultuszminisztérium által utánaküldött gramofonlemezek és hangosfilmek levetítésével ismertette a magyar zenét, a magyar népi viseletét és a magyar műremekeket. Az egyik budapesti gramofoncég száz angol nyelvű, magyar csárdást küldött ki Becze Annuska címére, hogy ezzel is propagandát csináljon a magyar zenének.” (Magyarság, 1933. január 5.)
1933 júniusában ismét foglalkoznak Becze Annie-val a magyar lapok, ezúttal Borah szenátorral történt levélváltása kapcsán. William Edgar Borah szenátor, a szenátusi Külügyi Bizottság elnöke a háborút lezáró békék revíziójával kapcsolatos véleménye miatt akkoriban a „legolvasottabb és a leggyakrabban idézett amerikai” volt Európában, s különösen népszerű lett a magyarok körében, mivel nemegyszer annak a reményének adott hangot, hogy „eljön az idő, amikor az ország szolgálatára állhat.” Ennek tulajdonítható, hogy a szenátor „magyarok és amerikai magyarok tucatjaitól kapott köszönő és támogató levelet, melyek »nagyszerű küldetése« sikeres véghez vitelére buzdították.” (Mathey Éva: Az amerikai kormányzati körök és a magyar revízió kérdése a két világháború között)
Ilyen levél lehetett a Becze Annie-é is, akinek „mielőtt tanulmányai elvégzésére Amerikába utazott volna, dr. Légrády Ottó, a Pesti Hírlap főszerkesztője, megfelelő számú angol nyelvű példányt juttatott Igazságot Magyarországnak című revíziós albumából és revíziós térképeiből. A kitűnő magyar honleány felolvasásokat, előadásokat tartott ezek alapján Amerikában, mindenkor a legnagyobb sikerrel, erősen, gyarapítva barátaink számát. Ennek a munkálkodásnak során keresett és talált kapcsolatot a nagy Borah szenátorral, aki Becze Anniénak a bűnös trianoni szerződés ügyében hozzá intézett levelére most válaszolt.” (Pesti Hírlap, 1933. június 4.)
Hogy mit írt a szenátor? Ugyanazt, amit másoknak: „A trianoni szerződést másnak soha sem fogom tekinteni, mint a történelem legcsalárdabb cselekményének. Sért minden igazságérzetet és megcsúfolja mindazt, amiért a győztes országok hirdették, hogy a háborút folytatják. Gazdasági intézkedései esztelenek s a politikaiak szörnyűek. (…) Lehetetlen elhinni, hogy a mohóságtól és bosszúvágytól fogant s be nem tartott ígéretre alapított szerződés soká bírja elviselni a felvilágosított közvélemény marasztaló ítéletét. Biztos, hogy valamikor és valamilyen módon ezt az igazságtalanságot jóvá fogják tenni. Köszönöm, hogy írt nekem. Remélem, hogy a köztünk való maradása nagy hasznára lesz, s ha visszatér Magyarországba, elviszi az egész Magyarországnak szóló őszinte barátságom üzenetét.” (Pesti Hírlap, 1933. június 4.)
Csakhogy „a magyarok reményei, teljességgel megalapozatlanok voltak – véli Mathey Éva az említett tanulmányában. – Borah ugyanis igazi „szabadúszó” volt” és „véleménye nem tükrözte sem pártja, sem pedig kormánya Magyarországgal és a revízióval kapcsolatos álláspontját, és fontos, magas rangú pozíciói ellenére sem állt módjában befolyásolni a hivatalos amerikai külpolitikát”.
1934 nyarán csíkszentmártoni Becze Annie hazatért amerikai tanulmányújáról. „Két év alatt három egyetemi évet végzett angol nyelven és így szerezte meg diplomáját” – adta hírül a Magyarság. „A The Sunday Telegram című amerikai lap mintegy búcsúzóul közli Becze Annie képét és azt írja, hogy avatásán egy, a népszövetséghez intézett feliratot szerkesztett, amelyet az egyetem elnöke, dékánja, a tanárok és a hallgatóság többsége is aláírt, melyben kérik, hogy állapítsák meg újra Magyarország határait, úgyhogy az előző királyság összes népeinek igazsága legyen.” (Magyarság 1934. augusztus 2.)
Ugyanennek az évnek októberében a „Pro Hungaria” Nők Világszövetsége közgyűlésén Becze Annie beszámolt kétéves amerikai működéséről, és megválasztották a leánykör elnökének az akkor már 30 éves leányzót. Ugyancsak 1934 októberében jelent meg A földgömb című lapban Becze Annie írása a Yosemite völgyéről, 1936 májusában pedig a Yellowstone nemzeti parkról. Tudjuk még Annie-ról, hogy 1933-ban és 1937-ben különböző kiállításokon szerepeltek iparművészeti alkotásai, és aztán csend. Becze Imre főszolgabíró lányának további sorsáról semmit nem sikerült kikurkásznom, az amerikai lapok archívumához pedig csak pénzdíjas előfizetéssel lehetett volna hozzáférni, így arcképét sem tudjuk bemutatni.
Egyik testvére, Becze István 1957-ben, utód nélkül, feleségével, Császár Flóra Magdával együtt gombamérgezésben hunyt el. A másik fiútestvér, Becze I. György vegyészmérnök lett, 1937–38 körül telepedett át az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a lawrencburg-i Schenley szeszes italokat előállító üzem kutatója volt. 95 évesen, 1998-ban hunyt el. Gyászjelentője szerint két lánya, Clara Ann Szucs és Rosemary Brooks, valamint fia, George I. de Becze Jr. mérnök gyászolta. Unokái Szücs, Brooks és Debecze névre hallgatnak, facebookos megkeresésünkre nem reagáltak.
Daczó Katalin
Becze György Fotó: RNL HMH[/caption]
Becze (I) György 1920. augusztus 20-án útlevélért folyamadott az alispánhoz. A román nyelvű, kézzel írt dokumentumban a 17 éves ifjú azzal indokolja kérését, hogy nem tudja a román nyelvet elég jól ahhoz, hogy a műszaki akadémián vegyészmérnöki tanulmányokat folytasson, ezért tanulmányi céllal Bécsbe szeretne menni. Kéréséhez többek között csatolta érettségi bizonyítványának hitelesített másolatát is, ebből láthatjuk, hogy Becze György kiváltképpen reáltárgyakban jeleskedett, és hogy a középiskola V–VI. osztályát Budapesten a II. kerületi érseki katholikus főgimnáziumban végezte, valószínűleg a menekülés miatt (1916/1917 és 1917/1918 tanév). (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 3557/1920 iratcsomó.)
Egy évvel később, 1921-ben bátyja, Becze István kért útlevelet, hogy folytathassa a budapesti egyetemen megkezdett gazdasági tanulmányait, de ezt a kérést kezdetben a hatóság elutasította, mivel nem utolsó éves hallgatóról volt szó. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 5179/1921 iratcsomó) Később valószínűleg ő is „eltávozást” kapott, hiszen az 1930-as években a Magyar Nemzeti Bank ellenőre, később főellenőre volt.
1922. február 9-én Becze Gábor korábbi irodaigazgató, többszörösen kitüntetett honvéd huszárfőhadnagy, Becze Antal jeles alispán legkisebb fia, Becze Imre testvére, aláírta repatriálási kérelmét: egy román nyelvű formanyomtatványt, amely szerint nem tudja az országban a megélhetését biztosítani, ezért családjával és vagyonával (jeles esetben 300 kg élelmiszer) együtt távozik. Március 1-jén Becze Gábor át is vehette a repatriálási bizonyítványt. A 34 éves repatriálót nyolc éves Éva lányával és öt éves Tamás fiával együtt örökítette meg a fotográfus. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1065/1922 iratcsomó)
Becze Antal alispán Ilka lánya, vagyis Balla Attiláné valószínűleg ekkor már családostól az új hazában élt – mivel a család nem Csík vármegyéből ment el, a csíkszeredai levéltárban a korszak alispáni iratai között nem találtam rájuk vonatkozó aktákat. Tudjuk viszont, hogy az egyik Balla fiú, vitéz nemes csíkszentmihályi Balla József csendőralezredes hősiesen harcolt az orosz fronton, ezért 1926-ban felvételt nyert a vitézi rendbe, 1939-ben pedig az II. A) osztályú Tiszti Szolgálati Jelet vehette át. A Balla család többi tagjának sorsát nem ismerjük. Becze Ilka 1953-ban hunyt el, az Új Köztemetőben temették.
Öngyilkos cselekedet
1923. február 23-án Becze Imre volt főszolgabíró is aláírta a repatriálási nyomtatványt. A távozáshoz egy 15 tonnás vagont igényelt 7500 kg élelmiszer és ugyanannyi bútornemű szállítására. A 49 éves főszolgabíróval együtt távozott 47 éves felesége, Mártonffy Anna és 69 éves édesanyja, özv. Becze Antalné is. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 591/1923 iratcsomó).
Dr. Nagy András Lót visszanéz című kötete szerint Magyarország éveken át nem tudott a repatriáltak legtöbbjének „nemhogy megélhetést, de még lakást sem biztosítani. Vagonlakásokban, segélyekből, a tartalékok feléléséből nyomorogtak, ameddig bírták. Becze Imre, volt főszolgabíró, a híres Becze Antal alispán fia nem bírta, főbe lőtte magát. Nyugodtan maradhatott volna a helyén, ahol háza és nem nagy, de jó birtoka jutott ebek harmincadjára, silány elégtételül hagyva özvegye és gyermekei számára, hogy a neobarokk Magyarország ízlése szerint sóhajtozhattak sohasem létezett „kastélyaik” és birtokaik után, melyeket az „oláhok elvettek” tőlük.”
Az alig ötvenéves főszolgabíró haláláról szűkszavúan az Ellenzék című lap is beszámolt 1924. január 27-én (vagyis nem egészen egy évvel a repatriálási kérelmet követően), de az öngyilkosságot nem emlegette. (Ha valóban öngyilkos lett, nem ő volt az egyetlen szakirodalom által valószínűsített 420 ezer új hazát keresőből. Azoknak a számáról, akik napokig, hetekig vagy akár évekig is vagonban laktak, nincsenek egész pontos adatok. Dékány István Trianoni árvák című kötetében azt állítja, hogy egy időben 15-16 ezer embernél több nem élt vagonokban, a pályaudvarok csonkavágányain.)
Özv. Becze Antalné csíkmindszenti Czikó Mária 1930-ban. 76 évesen Székesfehérváron hunyt el. Gyászjelentőjén 13 unoka neve olvasható.
„Özv. Becze Imréné és lánya, Becze Anci (Anna, Annuska, Annie, Anczy) nevét a lapok társasági rovatában 1926 és 1932 között a legkülönbözőbb báli névsorokon olvashatjuk (az Emericana bálja a Gellért szállóban, magyar nemzeti bál a Hungária szállóban, erdélyi bál, katolikus estély, katholikus társaság bálja, Vöröskereszt-bál, tearózsa-karnevál, Széchenyi-bál, Atléta-bál), részben bizonyítékaként Nagy András szavainak. Ugyanakkor – ha tüzetesen megnézzük a listákat – látható, hogy az Erdélyből menekültek keresték egymás társaságát, s minden bizonnyal hittek abban, hogy Trianon visszafordítható, hiszen akkoriban „mindenki számára elfogadható és követhető volt az irredentizmus és a revízió.” (Dékány István)
Becze Annie és a revizionizmus
1932 szeptemberében Becze Annus Amerikába utazott a „Pro Hungária Nők Világszövetsége” küldötteként. A Magyarság beszámolója szerint az Elmira-College első magyar hallgatója a fegyverszünet évfordulóján „angol nyelvű előadást tartott a trianoni békeszerződések tarthatatlanságáról és térképek felhasználásával bizonyította Magyarország igazságtalan feldarabolását. (…) Úgyszintén a kultuszminisztérium által utánaküldött gramofonlemezek és hangosfilmek levetítésével ismertette a magyar zenét, a magyar népi viseletét és a magyar műremekeket. Az egyik budapesti gramofoncég száz angol nyelvű, magyar csárdást küldött ki Becze Annuska címére, hogy ezzel is propagandát csináljon a magyar zenének.” (Magyarság, 1933. január 5.)
1933 júniusában ismét foglalkoznak Becze Annie-val a magyar lapok, ezúttal Borah szenátorral történt levélváltása kapcsán. William Edgar Borah szenátor, a szenátusi Külügyi Bizottság elnöke a háborút lezáró békék revíziójával kapcsolatos véleménye miatt akkoriban a „legolvasottabb és a leggyakrabban idézett amerikai” volt Európában, s különösen népszerű lett a magyarok körében, mivel nemegyszer annak a reményének adott hangot, hogy „eljön az idő, amikor az ország szolgálatára állhat.” Ennek tulajdonítható, hogy a szenátor „magyarok és amerikai magyarok tucatjaitól kapott köszönő és támogató levelet, melyek »nagyszerű küldetése« sikeres véghez vitelére buzdították.” (Mathey Éva: Az amerikai kormányzati körök és a magyar revízió kérdése a két világháború között)
Ilyen levél lehetett a Becze Annie-é is, akinek „mielőtt tanulmányai elvégzésére Amerikába utazott volna, dr. Légrády Ottó, a Pesti Hírlap főszerkesztője, megfelelő számú angol nyelvű példányt juttatott Igazságot Magyarországnak című revíziós albumából és revíziós térképeiből. A kitűnő magyar honleány felolvasásokat, előadásokat tartott ezek alapján Amerikában, mindenkor a legnagyobb sikerrel, erősen, gyarapítva barátaink számát. Ennek a munkálkodásnak során keresett és talált kapcsolatot a nagy Borah szenátorral, aki Becze Anniénak a bűnös trianoni szerződés ügyében hozzá intézett levelére most válaszolt.” (Pesti Hírlap, 1933. június 4.)
Hogy mit írt a szenátor? Ugyanazt, amit másoknak: „A trianoni szerződést másnak soha sem fogom tekinteni, mint a történelem legcsalárdabb cselekményének. Sért minden igazságérzetet és megcsúfolja mindazt, amiért a győztes országok hirdették, hogy a háborút folytatják. Gazdasági intézkedései esztelenek s a politikaiak szörnyűek. (…) Lehetetlen elhinni, hogy a mohóságtól és bosszúvágytól fogant s be nem tartott ígéretre alapított szerződés soká bírja elviselni a felvilágosított közvélemény marasztaló ítéletét. Biztos, hogy valamikor és valamilyen módon ezt az igazságtalanságot jóvá fogják tenni. Köszönöm, hogy írt nekem. Remélem, hogy a köztünk való maradása nagy hasznára lesz, s ha visszatér Magyarországba, elviszi az egész Magyarországnak szóló őszinte barátságom üzenetét.” (Pesti Hírlap, 1933. június 4.)
Csakhogy „a magyarok reményei, teljességgel megalapozatlanok voltak – véli Mathey Éva az említett tanulmányában. – Borah ugyanis igazi „szabadúszó” volt” és „véleménye nem tükrözte sem pártja, sem pedig kormánya Magyarországgal és a revízióval kapcsolatos álláspontját, és fontos, magas rangú pozíciói ellenére sem állt módjában befolyásolni a hivatalos amerikai külpolitikát”.
1934 nyarán csíkszentmártoni Becze Annie hazatért amerikai tanulmányújáról. „Két év alatt három egyetemi évet végzett angol nyelven és így szerezte meg diplomáját” – adta hírül a Magyarság. „A The Sunday Telegram című amerikai lap mintegy búcsúzóul közli Becze Annie képét és azt írja, hogy avatásán egy, a népszövetséghez intézett feliratot szerkesztett, amelyet az egyetem elnöke, dékánja, a tanárok és a hallgatóság többsége is aláírt, melyben kérik, hogy állapítsák meg újra Magyarország határait, úgyhogy az előző királyság összes népeinek igazsága legyen.” (Magyarság 1934. augusztus 2.)
Ugyanennek az évnek októberében a „Pro Hungaria” Nők Világszövetsége közgyűlésén Becze Annie beszámolt kétéves amerikai működéséről, és megválasztották a leánykör elnökének az akkor már 30 éves leányzót. Ugyancsak 1934 októberében jelent meg A földgömb című lapban Becze Annie írása a Yosemite völgyéről, 1936 májusában pedig a Yellowstone nemzeti parkról. Tudjuk még Annie-ról, hogy 1933-ban és 1937-ben különböző kiállításokon szerepeltek iparművészeti alkotásai, és aztán csend. Becze Imre főszolgabíró lányának további sorsáról semmit nem sikerült kikurkásznom, az amerikai lapok archívumához pedig csak pénzdíjas előfizetéssel lehetett volna hozzáférni, így arcképét sem tudjuk bemutatni.
Egyik testvére, Becze István 1957-ben, utód nélkül, feleségével, Császár Flóra Magdával együtt gombamérgezésben hunyt el. A másik fiútestvér, Becze I. György vegyészmérnök lett, 1937–38 körül telepedett át az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a lawrencburg-i Schenley szeszes italokat előállító üzem kutatója volt. 95 évesen, 1998-ban hunyt el. Gyászjelentője szerint két lánya, Clara Ann Szucs és Rosemary Brooks, valamint fia, George I. de Becze Jr. mérnök gyászolta. Unokái Szücs, Brooks és Debecze névre hallgatnak, facebookos megkeresésünkre nem reagáltak.
Daczó Katalin
