A megyei kórház szemészeti osztályán jártunk, és a részleg működésén túl, megismerkedtünk az ott dolgozókkal is. A Hargita megyei fiatal orvosokat bemutató sorozatunk negyedik részében dr. Kedves Hanga szemészorvossal beszélgettünk, aki két romániai egyetemi központban is gyarapította tudását, de lehetősége volt a külföldön zajló munkafolyamatokba is bepillantani. [caption id="attachment_41402" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Fodor Zsuzsánna[/caption] – Mit tudhatunk Önről, honnan és mikor érkezett a csíkszeredai szemészetre? – Csíkszeredai vagyok, itt születtem, itt jártam középiskolába, majd a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karán végeztem. Két évig az egyetemem városában, majd újabb két évig a kolozsvári katonakórházban dolgoztam rezidensorvosként. Ezeken kívül háromszor két-két hónapot Budapesten tanultam és gyakornokoskodtam ösztöndíjasként. – Hogyan alakult ki Önben az érdeklődés a szemészet iránt? Ezzel a célkitűzéssel iratkozott be az egyetemre? – Igazság szerint egy ismerősöm révén szerettem meg a szakot, aki már akkor Németországban dolgozott szemorvosként. Másodéves voltam az egyetemen, amikor ellátogattam hozzá tapasztalatszerzés céljából. Több oka is volt annak, hogy ott megszerettem a szemészetet. Németországban nem jelentett akadályt, hogy csupán másodéves orvostanhallgató voltam, azonnal engedtek dolgozni, volt feladatom. Nagy jelentősége volt annak, hogy ott lehettem, még műtéteken is részt vehettem. Ott volt lehetőségem először közel kerülni ehhez a szakhoz. – Mi történt aztán itthon, aminek köszönhetően végleg a szemészet mellett döntött? – Hazaérkezvén megmaradt az érdeklődés, és amikor negyedéven tanulni kezdtem a szemészetet, számomra nagyon különlegesnek tűnt, nagyon megszerettem, és akkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. – Miért váltott két év rezidensképzés után Kolozsvárra? – Tapasztalatszerzés céljából mentem oda, és mert lehetőségem nyílt rá. Külön örültem annak, hogy dr. Monica Gavrișsal dolgozhattam, ő szürkehályog-műtésben szaktekintély Erdélyben. Rezidensekre volt szüksége akkorjában, úgyhogy az én vágyam, hogy vele dolgozhassak, valamint az ő szüksége találkozott. – Hogy került Csíkszeredába, mit tapasztalt az itthoni szemészeten? – A csíkszeredai kórháznak szüksége volt szemorvosra, és örültem, hogy hazajöhetek. Az nem volt újdonság számomra, hogy Kolozsvárhoz és Marosvásárhelyhez hasonlóan rengeteg a beteg. Ahhoz képest, hogy ez egy kisebb megyei kórház, meglepődtem, amikor idekerültem, hogy milyen jó az ellátottsága az osztálynak. Természetesen mindig lehetne jobb, de a jelenlegi körülmények között is nagyon jól lehet dolgozni. – Van olyan diagnózis, amivel ritkán lehet találkozni, de Önnek „volt már szerencséje hozzá”? – Rengeteg ilyen van, és ezekkel leginkább Budapesten volt lehetőségem találkozni. Mindennap volt legalább 10-15 olyan betegség, amely addig csak a könyvekből volt ismerős, ilyen például a HIV-fertőzés okozta akut retinanekrózis. Egy központi klinikán voltam ösztöndíjas, a budapesti Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján, ahol a különlegesebb, ritkább eseteket is ellátják. A kollégák pedig nagyon nyitottak voltak, felkínálták a lehetőséget nekem is, hogy a vizsgálatokban részt vegyek. – Ön a legfrissebb munkatárs a szemészeten. Minden típusú munkát végez? – Mindenki elég autonóm, járóbeteg-rendelést, fekvőbeteg és sürgősségi betegellátást végzek, és ügyeleti szolgálatot is teljesítek. Amikor járóbeteg-rendelős vagyok, kicsit zsúfoltabb a program, mert a szabályzat szerint 15 percet szánhatunk egy betegre, ott körülbelül 20 beteg fordul meg naponta. – Hogyan viszonyul Csíkszeredához? Itt látja a jövőjét? – Zajlanak az események itt is, történnek dolgok, meg lehet találni a kikapcsolódás és a fejlődés lehetőségeit is. Szakmai kihívásból nincs hiány, ezért nem kell máshova menni. Márk Boglárka