Hirdetés

Az űrlapok kitöltése problémamentes

A nyolcadik osztályt végzett tanulókat a képességfelmérő vizsgán szerzett jegyek átlaga alapján sorolják be a középiskolai osztályokba. A feliratkozás július 6–7-én, illetve 10–17-én zajlik, a számítógépes elosztást július 19-én végzik. Demeter Levente, Hargita megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, a megyében minden a törvényes előírásoknak megfelelően zajlik, semmilyen problémába nem ütköztek.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Az űrlapok kitöltése problémamentes
A megfelelő sorrendben kell beírni az osztályok kódszámait. Meghatározó lépés Fotó: Veres Nándor

Kedden sajnálatos esemény borzolta a kedélyeket, ugyanis

az oktatási minisztérium elsőként az elmúlt négy év átlagosztályzata alapján összeállított rangsort tette közzé hivatalos oldalán, amit szerdán korrigált,

közölve a képességvizsga végleges eredményei nyomán kialakult rangsort. Ezzel kapcsolatban a főtanfelügyelő megjegyezte: „Ennek semmilyen következménye nincs, csak megerősíteni tudom mindazt, amit a minisztérium nyilatkozott az ügyben.” 
Az oktatási tárca közleményben arról tájékoztatott, hogy azért vonták vissza a dokumentumot, mert eltéréseket észleltek a számítógépes rendszerben a felvételi megszervezésének módszertanában előírt rangsorolási szempontok alkalmazása terén. „Az oktatási minisztérium felkérte az informatikai szolgáltató képviselőit, hogy ellenőrizzék a rangsorolási szempontok alkalmazásának helyességét, javítsák ki a hibákat, majd frissítsék és közöljék újra a rangsort”.
A minisztérium szerint az adatbázis integritása nem sérült, a helyzetet a rangsorolási kritériumok algoritmusának hibája idézte elő, és mindez nem lesz hatással a diákok által bejelölt opciók szerinti számítógépes elosztásra.
Megtudtuk,

a kilencedik osztályba jelentkező tanulók és szüleik a szükséges beiratkozási űrlapokat, amelyek alapján történik majd a diákok számítógépes elosztása, csütörtöktől tölthetik ki.

Az oktatási minisztérium által megszabott felvételi menetrend szerint a feliratkozás csütörtökön és pénteken, illetve július 10–17. között zajlik.
A beiratkozási űrlap kitöltésekor a tanulóknak a vá­lasz­tásuknak megfelelő sor­ren­dben kell megjelölniük az osztályokat/szakokat. A szaktárca figyelmeztet, hogy

a tévesen kitöltött beiratkozási lap rossz besoroláshoz vezethet, illetve ha a tanuló nem jelöl meg elegendő opciót, előfordulhat, hogy nem sorolják be egyetlen osztályba sem.


A kilencedik osztályba jelentkezők számítógépes elosz­tása július 19-én lesz. Az eredményeket még aznap közzéteszik, az adott tan­intézetben betöltetlenül maradt helyek számával együtt. A diákoknak július 20–25. között kell benyújtaniuk iratcsomójukat ahhoz az iskolához, amelybe felvételt nyertek.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!