– Mi a szerepe és mit tud tenni a gazdákért a magyarországi Juh és Kecske Ágazatért Szakmaközi Szervezet?

– Ez egy uniós jog alapján létrejött szervezet, amelyet az EU kifejezetten támogat. 2020-ban alakultunk, azzal a céllal, hogy összehozzuk a termelőket és a kereskedőket, valamint integrált módon kezeljük a Magyarországon ta­lálható mintegy 750 ezer juhot. Az én feladatom az, hogy koordináljam és irányítsam a különböző szereplők közötti párbeszédet, és ha ágazati döntés születik, akkor egyeztetni tudjunk az állammal, a kormánnyal, a háttérintézményekkel vagy a hatóságokkal. Ez az egységes fellépés sokkal ha­tékonyabb, mint ha mindenki külön próbálna érvényt szerezni az érdekeinek, hiszen így sokkal komolyabban vesznek minket, és a szervezet mögött álló tagságunknak köszönhetően nagyobb legitimációt is élvez az ágazat.

– Csíkdánfalván, a Felcsíki Gazdanap alkalmából a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) és a Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége október 19-én együttműködési megállapodást írt alá. Mi ennek az összefogásnak a jelentősége, és milyen a fogadtatása?

– A juhállomány a három székelyföldi megyében körülbelül egymillióra tehető, ami közel azonos a magyarországi állo­mánnyal. Úgy gondoljuk, hogy a székely gazdákkal való összefogás által jelentősen kedvezőbb piaci helyzetet teremthetnénk. Mert minél nagyobb a kínálat, annál erősebb a piaci pozíció. Látjuk, hogy a Székelyföldön keletkező árualap lehetőséget kínál az együttműködésre, és így segíthetnénk a helyi gazdáknak, hogy ezt az árualapot akár részben, akár teljesen összevonjuk a magyarországi készletekkel. Ugyanakkor azt a tudást és a genetikai hátteret, amivel Magyarországon rendelkezünk, el tudnánk hozni ide. Jelenleg még alacsony a fogadókészség erre az együttműködésre, de úgy vélem, ha a gazdák megismerik a lehetőségeket, és jobb árakat kapnak a termékeikért, akkor elindul egy oda-vissza mozgó folyamat. Ezáltal mindkét fél jól járna, hiszen az összefogás nemcsak a piaci fegyelmet javítaná, hanem segíthetne kezelni az itteni gazdasági nehézségeket is. Számos székelyföldi gazda olyan kereskedőkkel áll kapcsolatban, akik ki­használják őket, különösen igaz ez a kistermelőkre. Egy szervezett összefogás mögött állókkal azonban ezt már nem tudják megtenni. Már önmagában az összefogás nagy előrelépést jelent: gyakorlati tapasztalataink szerint már az is sokat segít, hogy kéthavonta leülnek az ágazat szereplői – termelők, kereskedők, feldolgozók –, és meg­beszélik a problémákat. Az elmúlt három évben ennek köszönhetően nem voltak jelentős piaci problémáink. Az esetleges nehézségeket, legyen az Covid, állatbetegség vagy támogatások késése, mind gyorsan és belső egyeztetéssel tudtuk megoldani, néhány héten belül.

– Beszéljünk a bárány és kecske európai és Kárpát-medencei helyzetéről. Milyen az ágazat jelenlegi állapota?

– Az európai juh- és kecskeállomány globálisan nem erős szereplő. Európában körülbelül 60 millió juh és 10 millió kecske található, ebből jelentős részt képvisel a Kárpát-medence, kiemelten Románia a 4-5 milliós juhállományával. Az európai termelés ötöde-negyede ebben a térségben koncentrálódik, ami jelentős. Ha azt vesszük, hogy egy kamionra 600-650 juhot lehet felpakolni, könnyen ki lehet számolni, hogy hány kamionnyi bárányról beszélünk. A jelenlegi helyzet az, hogy a gazdák kezdik felismerni a minőség fontosságát. Ha minőségi terméket tudnak előállítani, az a piacon jól eladható. Ehhez azonban tudásra is szükség van. Fontosak a hagyományos ismeretek, de ugyanilyen lényeges, hogy újításokat is bevezessünk. Már az is nagy előrelépés lehet, ha egy gazda elkezdi vezetni a termelési adatait, és például azokat a juhokat tartja meg tenyésztésre, amelyek ikret ellettek. Ez szemléletváltást igényel, ami az egész Kárpát-medencére vonatkozik. Magyarország és Erdély a két legerősebb szereplő a Kárpát-medencében, úgy gondolom, ez a természetes összefogás, ami most megköttetett, létrehozhat egy nagyon erős Kárpát-medencei brandet, amit én magamban „magyar bárány brandnek” szoktam nevezni. Nyugat-Európában nagyon jó híre van a magyar báránynak, keresik is a vásárlók. Például Olaszországban húsvétkor, pünkösdkor vagy karácsonykor a vásárlók kifejezetten a magyar bárányt keresik a boltok polcain. Ez óriási előny számunkra, amit nem szabad elveszítenünk. Ha összefogunk, ez a „magyar bárány brand” kiterjedhetne a székelyföldi juhokra is, ami mindenki számára előnyös lenne.

– Hogyan lehet összehangolni az őshonos és modern juhfajták sajátosságait, hogy mind a síkvidéki, mind a hegyvidéki területeken a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük a juhászatban?

– Mindkettőt – az őshonost és a modernet – is ugyanúgy szeretjük, és mindkettőnek megvan a maga helye és sze­repe. Az a lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő egyen­súlyt, és elfogadjuk mindkét típus sajátosságait. Székelyföldön a tejtermelés kiemelkedően fontos, tehát azokat a fajtákat kell választani, amelyek ebben erősek. A bárányokat korán le kell választani, mert még az őshonos fajták bárányai is eladhatók 20–24 kilós súlyig. Mivel tejen nevelkednek, a húsminőségük megfelel az olasz vágóhidak elvárásainak, ahol a rózsaszín húst keresik. A bárány eladása után pedig intenzív fejésbe kell kezdeni, mert ebből származik a bevétel nagy része. Ha valaki mégis szeretne izmosabb, modernebb fajtákat tenyészteni, genetikai támogatást tudunk nyújtani. Nem kell lecserélni az egész állományt, elég például csak a kosokat cserélni vagy mesterséges megtermékenyítést alkalmazni. Az is fontos, hogy a faj­tákat úgy válogassuk, hogy figyelembe vegyük a helyi adottságokat. A legfontosabb azonban az összefogás. Akár bárányt, akár tejterméket értékesítünk, fontos, hogy közösen lépjünk fel. Ha lenne egy vágóhíd, például a magyar–román határ mentén, megoldhatnánk a bárányok feldolgozását és eladását. Egy ilyen vágóhíd akkor működne hatékonyan, ha legalább kétszázezer birkát tudnánk felhasználni évente. Magyarországon évente hatszázezer bárányt adunk el az olasz és arab piacra, de ha még száz-kétszázezerrel növelni tudnánk ezt a számot, már megérné elgondolkodni egy vágóhíd építésén. Innen Csíkból is el lehet szállítani a bárányokat a határig nyolc órán belül, így akár magyar bárányként is forgalmazhatnánk őket Olaszországban. Az őshonos fajtákkal kapcsolatban a fórumon elhangzott, hogy a nyugati típusú bárányok nem alkalmasak a hegyvidéki legeltetésre, és ez igaz. Az Alföldön is vannak olyan fajták, például holland típusúak, amelyeket nem érdemes kihajtani a legelőkre. Ilyenkor bent tartjuk őket, és zárt körülmények között végeztetjük el a termékenyítést. Tehát van erre megfelelő technológia, de nem minden fajta alkalmas a szabad legeltetésre, különösen hegyvidéki területeken.

– Milyen kitörési lehetőségeket lát a juh- és kecsketartó gazdák számára a jelenlegi helyzetben?

– Az erdélyi gazdák legnagyobb kihívása jelenleg a pestisjárvány miatti forgalmi korlátozás, amit mielőbb fel kellene oldani. Fontos azonban, hogy ezt óvatosan tegyék, mert ha a feloldás után hirtelen sok bárány kerül a piacra, az árak zuhanhatnak. Célszerű fokozatosan értékesíteni az állományt, vagy a jobb minőségű bárányokat megtartani genetikai frissítés céljából. Hosszú távú megoldásként a szövetkezésben és az egyesületek megerősítésében látom a kitörési pontot. A gazdáknak érdemes közös célokat kitűzni, például saját tejfeldolgozót vagy vágóhidat létrehozni. Már egy központi gyűjtőtelep is nagy előrelépés lenne, ahol a bárányokat válogathatják és egységes áruval léphetnének ki a nyugat-európai piacokra. Az összefogás legfontosabb eredménye, hogy a gazdák nagyobb bevételhez jutnak, és ha ezt tapasztalják, akkor látják majd az együttműködés értelmét. Ugyanakkor nemcsak gazdasági, hanem kö­zösségi előnyei is vannak – jó érzés egy erős közösség tagjának lenni, és még jobb együtt ünnepelni, például egy finom báránysült mellett. Magyarországon évente 70 kg fölötti a húsfogyasztás, amiből csak 20 dkg a juhhús – ezen sem ártana javítani.