Az ima és a virrasztás helye

HN-információ
Ravatalozó és virrasztókápolnát szentelnek vasárnap Gyi­mes­bük­kön, a Czikolyai temetőben. A már sokak által igényelt egyházi épület főképp a hívek adományaiból és munkájával épülhetett fel. Krisztus Király ünnepén, november 22-én, a 12 óra 30 perckor kezdődő szentmisén áldja meg Ft. Tamás József püspök Gyimesbükk első ravatalozókápolnáját. [caption id="attachment_16885" align="aligncenter" width="620"]A gyimesbükki Czikolyai temető ravatalozókápolnája. Ég és Föld találkozásának helye A gyimesbükki Czikolyai temető ravatalozókápolnája. Ég és Föld találkozásának helye[/caption] Ravatalozó-, imádkozó- és virrasztóhely ez – emelte ki Salamon József plébános–, ugyanis az új kápolnában az imádkozót és a hagyományos virrasztást is meg lehet tartani. Azt szeretném, hogy minél otthonosabb legyen, és azok is megbarátkozzanak vele, akiknek most még fenntartásaik vannak. Ez a kápolna ugyanis azért épült, hogy a földi életünk utáni elalvásunkban testvéreink kíséretében és jelenlétében imádkozva kísérjenek át bennünket az örökkévalóságba. A ravatalozó építésének fő szempontja volt, hogy mindenki számára megnyugvást nyújtson, megértesse, hogy itt az égnek és a földnek összekötő szent helyet adományozott az Úr. Az új előírásoknak megfelelő építmény követi a mai idők követelményeit, de mégis egy kicsit a miénk, gyimesi akar lenni, az őseink hagyományait és otthonunk szokásait szeretné követni szolgáltatásával. A ravatalozó részére az egyházközség a Tarhavas szádánál ta­lálható temető mellett vásárolt egy házat és azt alakította át áldozatos munkával, elsősorban az egyházközség adományaiból. Emellett a település önkormányzata is támogatta az építést. – 2014-ben 142, 2015-ben 267 kalákanapot tartottak, és ez összesen 409 munkálatot jelent a kalákázókkal – összesítette a plébános. – Különböző cégek és vállalkozók 401 munkanappal járultak hozzá az építkezéshez. A ravatalozó faragott oszlopain a tűz és a víz, az anya és az apa, a Föld, a Szent Kereszt, a Nap és a Hold szimbólumai találhatók meg. A miséző­oltár és egy pihenőszék a plébánia gyümölcsösének egyik öreg almafájából készült. A ravatalozó előtt új, Gelencén faragott székely kapu hirdeti: „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13) A vasárnapi kápolnaszentelésre a keresztalják 11 óra 40 perckor indulnak körmenetben a gyimesi, a bükki és a tarhavasi templomból. 12óra 30 perckor kezdődik a vízszentelés, a ravatalozó-virrasztó kápolna megáldása és megszentelése, utána szentmise, majd leteszi az esküt az egyháztanács, köszönetet mondanak a munkálatokért és az adományokért, végül kis agapéval zárul az ünnepség.  




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!