Szeretem a csendes, az ablaküvegen szelíden kopogó nyári esőcseppeket hallgatni. Aludj el szépen, kis Balázs – juttatja mindig eszembe József Attila Altatató című versének sorait. Ilyenkor kellemesen lehűl a nyári levegő, beborul az égbolt, betakar, mint a dunna, s végre kicsit mindenki elcsendesedik. Az esőcseppek lemossák a házak, utak, közterek, gépjárművek porát, a növényzet felfrissül és megtisztul a levegő. Már gyermekkoromban is azt gondoltam, hogy az eső megtisztítja a városokat és falvakat az emberek ott hagyott szemetétől, mint ahogy egy édesanya a nagy ünnepek előtt rendet rak a hétköznapi összevisszaságban. A régi emberek még ma is tartják a szokást, és minden vasárnap megseprik a kapu elejét, összegyűjtik a szekérről lehullt szénát, lócitromot, eldobott szemetet. Van azonban, hogy már erre is külön meg kell kérni őket, mert időközben elhagyták a jó szokást, s úgy gondolják ez is az önkormányzat feladata. – Kérem, emberek, legalább a kapu elejét tartsák tisztán! – hallom ma is az egyik megyei polgármester kérlelő szavait. Csíkszépvízen pár évvel ezelőtt az önkormányzat Faluszépítő vetélkedő meghirdetésével motiválta az embereket arra, hogy rendben tartsák portájukat, sőt ingyen virágpalántákat osztottak szét a lakók között, hogy ezeket elültetve virágágyásokat alakítsanak ki a házak előtt. A székely furfang megtalálta tehát a módját, hogy szorgoskodásra bírja a gazdát, gazdasszonyt és mai napig is működik a turpisság a felcsíki községben. Az ötletet értékelem, engem azonban elkeserít, hogy egy közösség vezetője ilyen fondorlatos módon kell rávegye a lakókat arra, hogy gondozzák és rendben tartsák környezetüket, igényesek legyenek magukhoz és értékeljék a szépet. Pál Bíborka