Az erőszak dicsérete?

Több diák fizikai bántalmazása miatt vettek őrizetbe egy háromszéki tanárt – olvasom egy hírportálon, s természetesen utána a kommentek özönét.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 2 perc

A hozzászólások alapján sok minden kiderül társadalmunk állapotáról, s nem (elsősorban) a helyesírásra gondolok. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a hozzászólók elsöprő többsége mai napig legitimálja a gyermekek ellen elkövetett fizikai, szóbeli bántalmazást, azzal a gusztustalan magyarázattal, hogy így fog rendet tanulni, sőt így lesz ember belőle. A másik „kedvencem”, miszerint biztosan meg volt annak a felnőttnek az oka arra, hogy bántalmazza a diákját – igen, még mindig úgy gondolja az emberek nagy csoportja, hogy a szorzótábla, a román vers és más tanulnivalók veréssel karöltve sokkal jobban rögzülnek.
A régóta cipelt, megkövesedett sztereotípiák úgy kötnek gúzsba, hogy teljesen kizárjuk az újat. „Ha megvertek, biztosan megérdemeltük”, „Régen nem lett senki lelki sérült és nem jártunk pszichológushoz”, „Otthon el sem mertük mondani, mert akkor még kaptunk” – ezekkel az érvekkel védjük ma is a bántalmazókat, magyarázzuk, milyen jól működött valaha, valami. A régi szép idők furcsa ködén nem látszik át társadalmunk pocsék lelkiállapota, a mentális és fizikai betegségek sokasága, érdekeink érvényesítésének hiánya, s legfontosabbként, önmagunk tiszteletének teljes mellőzése. A bántalmazott generációk továbbadják azt a szabályt, miszerint az erőszakra erőszakkal kell válaszolni. Miért csodálkozunk a gyermekeken, diákokon, holott ők csak visszatükrözik a társadalom egészének gyenge pontjait? Miért reméljük titkon, hogy ők jobbak lesznek, ha a jelenben nem teszünk ezért semmit? Miért tartjuk normálisnak, hogy bántó szavakat használunk motivációként?
A kommentek áradatát olvasva az a keserű érzésem támadt, az elmúlt harminc év nem volt elég arra, hogy eltörölje a kommunizmus megfélemlítésen alapuló politikáját. Hogy a változás olykor fájdalmas, de megváltó folyamata olyan lassan indul el, hogy alig érezhető. Hogy egyszer mi is úgy fogjuk gondolni, az erőszak nem lehet válasz semmire és nem old meg semmilyen problémát. Legfeljebb a felszín alá söpri, és ahányszor egy matekpéldát megpillantunk, előjön a körmösök fájdalmas emléke, vagy a nemleszbelőledsemmi „motivációs mondat” súlya…

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!