A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartománynak jelenleg 45 tagja van. A testvérek 11 kolostorban élnek, hat plébániát és négy templomigazgatóságot látnak el, illetve két szociális intézményt működtetnek. A ferencesek mindig is ilyen tevékenyek voltak. Legalábbis ez derül ki a napjainkban megtalált levéltári iratanyagukból. Jonica Xénia három éve foglalkozik az iratok feldolgozásával és a rendtartomány gyűjtőlevéltárának kialakításával, vele beszélgetett Biró István.

Jonica Xénia levéltáros

– Mi a gyűjtőlevéltár kialakításának története? – Az Erdélyi Ferences Rendtartomány iratanyagának egy részét a kolozsvári kolostor 1948-as államosításakor bezúzták, azaz megsemmisítették, valamint kb. 20-22 ifm.-it (iratfolyóméter) bezsákoltak és az állami levéltár helyi fiókjának valamely raktárába süllyesztették. Hangsúlyozom, tudomásunk szerint a beszállított iratanyagot nem dolgozták fel sem akkor, sem azóta, sőt még leltári kimutatás sem készült róluk. Így „de jure” az iratanyag nem létezik, a fond- és állagjegyzékével együtt. Ami még fájóbb és igazságtalanabb, hogy ez alapján nem kérhető vissza, sőt meg sem tekinthető, nem kutatható az egykori rendtartományfőnöki levéltár megmaradt iratanyaga. Fontos megemlíteni azt is, hogy az Országos Restitúciós Bizottság 63 év után, 2011-ben szolgáltatta vissza a kolozsvári rendházat jogos tulajdonosának. Mivel az elmúlt évtizedekben az épületkomplexumon nem történt semmilyen jelentősebb felújítás – csak használva volt –, így a tulajdoni lap szignózását követően megkezdődött a napjainkban is tartó szisztematikus épületfelújítás. A munkálatok során váratlanul előkerült tizenöt doboznyi levéltári iratanyag. Az akkori tartományfőnök, P. Orbán Szabolcs és a Rendtartományi Tanács fantáziát, relevanciát látott abban az elgondolásban, hogy a kolozsvári eset kapcsán más kolostorokban is érdemes lenne nyitottabb szemmel szétnézni, a megmaradt iratanyagokat megkeresni. Bizalmat szavazva lelkesedésemnek és a szakmailag fejlődni akarásomnak, még egyetemistaként, a 2016–2017-es tanévben útjára indítottuk immár a harmadik éve működő projektünket. Célul tűztük ki, hogy összegyűjtsük a még létező iratanyagot, feldolgozzuk és elérhetővé tegyük egy központi helyen. – A kolostorokban való kutatás során milyen iratanyagokat talált? – Első évben a jelenleg működő 11 ferences kolostort kerestem fel. Azok raktárai­ban, padlásain, toronyszobáiban nézelődtem, a szokásosnál alaposabban. Lassan, de biztosan minden felkeresett kolostor „meghálálta” a többórás utazást, az ügy melletti kitartó elköteleződést, ugyanis az államosítottnak, megsemmisítettnek vagy egyszerűen tudomás nélkülinek vélt iratok elkezdték megmutatni lapjaikat. A több évtizedes por, penészgombák társaságában várták a kesztyű érintését és a maszk látványát is. Sajnos a penészgomba nagy ellensége minden levéltári iratanyagnak, nagyon rá tud telepedni az évek során, közben konzerválódik, aztán, amint fényt, levegőt kap, „berobban”, azaz életre kel, és természetesen aktívan fertőzi mind az emberi bőrt, mind az iratot. Szeretném kiemelni az eddig előkerült azon értékes köteteket, amelyeket például Torockószentgyörgyről, Hátszegről, Brassóból, Szászvárosról, Vajdahunyadról és Marosvásárhelyről gyűjtöttünk be, ugyanis ezek 17–18. századi iratanyagokat tartalmaznak. Köteteket, kéziratokat, hagyatékokat, fotókat és különböző ferences kiadványokat gyűjtünk. Ezeken belül pedig különböző kategóriák és sorozatok vannak elkülönítve. Egyesületi jegyzőkönyveket, oltáregyletek, főiskolai meg iskolai osztályozó naplók különböző változatát is megtaláltuk. A kötetek közül kiemelném a legértékesebb változatot, mégpedig a Historia Domust, azaz a háztörténeti feljegyzéseket. A második évben már volt egy részletes kimutatásunk az előző év eredményeiből. Ez pedig motivált, és megteremtette a következő lépést, ugyanis kialakítottunk egy helyiséget, ahol levéltári körülményeket biztosítottunk mind az iratanyag feldolgozására, mind annak tárolására és kutatására. Ez értelemszerűen a Provincia székhelyén, azaz Kolozsváron kapott helyet. Eddig három pályázatunk részesült pozitív elbírálásban, amelyek összegéből szakszerű levéltári dobozokat, polcokat, egy új laptopot és egy szkennert vásároltunk. Fontos megemlítenem azt is, hogy a projekt elindításakor „mentő” segítséget kaptunk a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltártól, hiszen a már említett kolozsvári iratanyag feldolgozását követően a szükséges dobozokat tőlük kértük, és első szóra kaptuk is. Ugyanígy pályázat és fizetség nélkül kaptunk 150 levéltári dobozt Budapest Főváros Levéltárától is.

Alakul a Kárpát-medence ötödik szerzetesi gyűjtőlevéltára

– Melyek a legfontosabb célkitűzéseik? – Továbbra is prioritásként kezeljük az egykori ferences helyszínek felkeresését. Néhány helyről – amint már korábban is említettem – már megtörtént az iratanyagok beszállítása és feldolgozása. A harmadik évet kezdtük meg, és nagyon nagy hála lakik a szívemben, ugyanis a kezdeti induláshoz képest mára már van két helyiség, ahol az egyikben konkrétan, fizikailag dolgozhatom, a másik pedig raktárként funkcionál. Itt találhatók a felállított polcokon a kutatható állapotban lévő iratanyagok, összesen 16 kolostorból beszállítva. Továbbá 283 rendtag hagyatéka is rendezett, kutatható állapotban van, a megmaradt tartományfőnöki és fényképészeti gyűjteménnyel együtt. Itt jegyezném meg, hogy a karantén szakmailag nézve is igen hasznos volt. Azt a munkát, amit eddig tologattam, kézbe vettem, és a felhalmozott többdoboznyi, eddig ismeretlen fotóanyagot rendeztem. Ez azt jelenti, hogy kb. 200 fényképen tudtam azonosítani rendtagokat, helyszíneket, így ezzel is bővült a gyűjtőlevéltár kincse. Nem titkolt célunk, szándékunk az sem, hogy létrehozzunk egy fond- és állagjegyzéket a begyűjtött és feldolgozott iratanyagokról, mindezt az Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár együttesbe foglalva, hiszen a munka befejezésével egységesen kívánjuk látni a „leltárt” is a raktár tartalmáról. A permanens anyaggyűjtés és -feldolgozás mellett igyekszem a szakmai vérkeringésben is minél intenzívebben részt venni. Gondolok itt a konferenciákon való részvételre, előadások megtartására, publikációk közlésére, különböző szakemberek megkeresésére, levéltárakkal való együttműködésekre. Emellett pedig kisebb-nagyobb volumenű projektek is helyet kapnak a mindennapok forgatagában. Ezek közül szeretném kiemelni a ferences népmissziók 20. századi történetének kutatását, továbbá az egykori Szent Bonaventura nyomda megmaradt kiadványainak a gyűjtését. Ez a nyomda 1906 és 1948 között működött Kolozsváron. Kájoni nyomdája után ez a második erdélyi ferences nyomda, aminek emlékére 2018 decemberében egy házi konferencia és egy időszakos kiállítás is volt szervezve. Innen jött az ötlet, hogy a megmaradt kiadványokat próbáljuk összegyűjteni. Tehát ez is folyamatosan zajlik, valamint idén nyárra is tervben volt egy kisebb kiállítás, de a járvány miatt nagy valószínűséggel át fog csúszni más évre, egy nagyobb évfordulós számmal. Addig is készül, amint már említettem, a már feldolgozott iratanyag-együttes fond- és állagjegyzéke, de az egykori ferences helyszínek jelenlegi egyházmegyés plébánosainak a megkeresése, az együttműködésre való rábírása is. Bízom abban, hogy miután ennek a rendkívüli időszaknak vége lesz, ismét meglátogathatok olyan egykori ferences helyeket, ahol biztosra tudjuk, hogy van iratanyag és nyitottság a plébánosok részéről, annak érdekében, hogy a ferences iratanyag megfelelő helyre kerülhessen. Ugyanilyen terv a kolozsvári Román Akadémiai Könyvtárba való visszalátogatás is, ugyanis az 1948-as államosításkor, a rendház kiüresítésekor nemcsak az egykori tartományfőnöki levéltár anyagát foglalták le és vitték el, hanem a kolostor könyvtára is hasonló sorsra jutott. Szerencsés véletlen, hogy ez esetben készült leltár a beszállított könyvekről, így tudjuk, hogy több mint hétezer könyvünk van az Akadémiai Könyvtár gyűjteményében. Még a rendkívüli állapot kihirdetése előtt voltam néhányszor az intézményben, fokozatosan, szúrópróbaszerűen kikértem néhány könyvet a leltári felsorolásból, mintegy megbizonyosodás céljából. Az állami intézményeknél maradva, megemlítem, hogy kisebb intenzitással, de az állami levéltárakba bekerült ferences iratanyagok felmérése, összeírása is a projektünk szerves részét képezi. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ezekből az intézményekből – egyelőre – nem lehet visszaigényelni az iratainkat, de fontos tudnunk azt, hogy például az Állami Levéltár Hargita megyei fiókjában, Csíkszeredában található, kutatható a gyergyószárhegyi kolostor Historia Domusa, és még folytathatnám a hasonló esetek ismertetését. – Említette Kájonit. Születésének 390. évfordulóján számos eseményt szerveztek Hargita megyében. Vele kapcsolatosan talált valamit? – Sajnos nem. Csíksomlyóról is van már elhozott és feldolgozott iratanyagunk, de egy része még ott van, amiért vissza kell menni. Több alkalommal is voltam „gyűjtőkörúton” a somlyói kolostorban, ami levéltári anyag szempontjából is kész kincsesbánya, ugyanis több kolostornak, számos testvér hagyatékának egy része már onnan került elő. Nem szabad meglepődni azon sem, hogy ha Csíksomlyóról úgy jövök el, hogy lehet, nem is hozok magammal somlyói anyagot, de vannak nálam például szászvárosi, mikházi, székelyudvarhelyi, esztelneki rendházra vonatkozó primér források. Ugyanez a tapasztalatunk volt például a tordai ferences iratanyagok vonatkozásában is, hiszen közülük kerültek elő az egykori torockószentgyörgyi rezidencia bizonyos 18. századi kötetei is. Úgy kell elképzelni, hogy amikor elmegyek a csíksomlyói kolostorba, összerakok egy adag iratcorpust (pl. 8-10 nagy doboznyit), a Kolozsvárra szállítás után kezdődik – ahogy szakmai nyelven mondják – a szálankénti szétválogatás, azaz lapról lapra kézbe veszek, beleolvasok minden egyes iratba, hogy minél hatékonyabban tudjam a pertinencia és proveniencia elvét alkalmazni az iratok csoportosítása kapcsán. Ez akár több ezer oldal is lehet. Találok levelezést, hagyatékot, jegyzőkönyveket, szerződéseket, különféle iratokat, néha pedig az a benyomásom, mintha valaki tudatosan összekeverte volna több kolostor iratát. Annyira sokrétű tud lenni az „összevisszaság”. Izgalmas kihívás több szempontból is. – Még milyen különlegességeket talált? – A 16 kolostorból begyűjtött és feldolgozott iratanyag nagyon gazdag, mindegyik rendházból hozhatnék példákat a különlegesség fényében. Számomra örök kuriózumok a háztörténetek (Historia Do­mus), amelyekben nagyon következetesen vezették nemcsak az adott kolostorra, rendtartományra vonatkozó történéseket, hanem a nemzetközi események említését, azok gyakran hosszan történő taglalását is. Tekintve a mostani járványidőszakot, megemlítem, hogy a brassói Historia Domus egyik 1848-ban feljegyzett terjedelmes, magyar nyelvű bejegyzése a kolerajárványról ír, az ellene „javallott” gyógyír ismertetésével együtt. – Kicsit térjünk vissza Csíksomlyóra. Ott még milyen anyagot talált? – Ahogy említettem, Somlyóról hoztam el a mikházi, a székelyudvarhelyi, az esztelneki, a szászvárosi anyag egy részét. A székelyudvarhelyi anyagban megtaláltam a Collegium Seraphicum iratanyagát (leginkább az 1920–1930-as években keletkeztek), ami a maga hiányosságában, de nagyon értékes és érdekes forrás. Példaként említem a seraphisták vagy kollégisták megmaradt felmérőit. Ezekből is kiderül, hogy a román nyelv már akkor is kihívást jelentett számos székely ifjúnak. Ami az eddig feldolgozott iratanyag kapcsán szervesen a somlyói rendházhoz kötődik, azok nagyjából a következők: egy olyan értékes kötet, aminek a címe: Csíksomlyói Bölcsészettan hallgatók 1927–1930 közötti időszakból. Ez a Csíksomlyón tanuló ferences ifjak önképzőkörének a jegyzőkönyve. A Harmadik Rendnek (ami ma már a Ferences Világi Rendnek egyfajta elődje) egyik-másik jegyzőkönyve is szintén megmutatta magát. Továbbá olyan iratokat is magában foglal, mint az újoncoktatás – ami az érdeklődők képzési anyagát jelenti –, de fennmaradt például a csíkszépvízi közösség megalapításának az irata, amit szignóztak a gyulafehérvári püspökségen is, vagy a taplocai közösség névsora is. Nagyon jellemző volt, hogy a Harmadik Rend minden működő közösségben megalapította az úgynevezett Temetkezési Egyletet. Ez azt jelentette, hogy a közösségen belül ha valaki elhunyt, akkor segítették egymást a temetkezési költségekben, de nemcsak e téren. Ennek az egyletnek is elérhető a szabályzata, 1937-ből. A csíksomlyói Ferences Ifjúság iratanyagának a levelezése is megvan az 1939–1948 közötti időszakból. Ugyancsak feldolgozott, kutatható állapotban van a somlyói terciális közösségre vonatkozó iratanyag is, ami egy jegyzőkönyvet és több, a közösség számára írt elöljárói levelet tartalmaz az 1936–1944 közötti időszakból. – Milyen terveik vannak a jövőre? – Jelenleg várjuk egy újabb pályázatunk eredményét, bízunk abban, hogy az is pozitív elbírálásban részesül. Szeretnénk a kutató- és feldolgozóhelyiségünket a megfelelő felszerelésekkel, bútorzattal berendezni, a levéltárhoz tartozó miniszakkönyvtárat kialakítani. Mindezeket annak érdekében is, hogy aki szeretne kutatni a gyűjtőlevéltárunkban, annak megfelelő és kényelmes körülményeket biztosíthassunk. – Mit jelent Önnek a ferencesek iratanyagával foglalkozni? – Kihívás. Fejlődés. Ajándék. Érzem annak a súlyát, hogy három évvel ezelőtt számomra bizalmat szavazott a rendtartomány ennek az értékes projektnek a kivitelezésére. Mindezt úgy tették, hogy nem rendelkeze(te)m például húsz év szakmai tapasztalattal, hanem csak a húszas éveimben jártam és járok. Ezért is nagyon törekszem fejlődni, tanulni a tapasztaltakból közvetve vagy közvetlenül, hogy minél szakszerűbben végezhessem vállalt feladatomat. Nagyon bízom abban, hogy ha még nem is látványos a munkám gyümölcse, de előbb-utóbb be fog érni. Az iratanyagokkal való munkát a szellemi és gyakorlati gyarapodás mellett egyfajta lelkigyakorlatként is megélem, hiszen azok a testvérek, akik az elmúlt évszázadokban, évtizedekben aktívan tevékenykedtek, igazán példás hagyatékot biztosítottak az utókor számára. Ezen rendtagok hagyatékát a kezembe véve, érthető módon, nem tudok nem kötődni a ferences lelkiséghez, különösen is az erdélyi ferences örökséghez. Minduntalan rácsodálkozom arra, hogy milyen gazdag az erdélyi ferences múlt, és mégis milyen keveset tudunk róla. Ez a tény pedig motivál a jelenlegi projekt kapcsán is. A rendtartomány és a személyes hozzáállás, motiváltság mellett a mindenkori mentorok és a testvérlevéltárak visszajelzése is nagyon pozitív. Arra biztatnak, hogy ne hagyjuk abba ezt a megkezdett értékes munkát. A Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete elnökének (aki a jelenlegi mentorunk) volt egy nagyon ösztönző mondata. Ugyanis azt mondta, hogy a Kárpát-medencében nagyon sok szerzetesrend élt és él ma is, de nálunk, az erdélyi ferenceseknél van, lesz az ötödik olyan szerzetesi gyűjtőlevéltár, amely feldolgozva és elérhető állapotban tudja, tudhatja iratanyagát. Kell a felsoroltaknál több motiváció a (szakmai) lelkesedés(em)hez?