Az emlékezés napjaiban élünk
Mindenszentek ünnepén és halottak napján együtt álltunk meg, emlékeztünk elhunyt szeretteinkre, és a szentek közbenjárását kértük. Ezen a napon emlékeztettük magunkat arra, hogy a földi életünk véges, de Isten szeretetében mindannyian örökké élhetünk. Az elmúlt ünnepek alkalmat adtak arra, hogy közelebb érezzük magunkat azokhoz, akik már nincsenek velünk. Amikor gyertyát gyújtunk, a fény a feltámadás reményének és a lélek örökkévalóságának jelképe lesz. A gyertya lángja szimbolizálja azt a hitet, miszerint Isten világosságában minden lélek megnyugvást talál. Ahogy az égő gyertya fényt hoz a sötétségbe, a keresztény élet végén Krisztus világossága vezet minket az örök boldogságba.
Mi is gyertyákat gyújtva imádkoztunk elhunyt szeretteinkért, és kértük, hogy az Úr legyen az ő örök világosságuk. Szeretteink sírjait virágokkal borítottuk be, ezek a virágok a szeretet és az emlékezés jelei. Ahogyan Jézus tanította, Isten minden teremtményét szeretettel és gondviseléssel öleli körül. A krizantém, amelyből ilyenkor a legtöbbet viszünk szeretteink sírjához, a mulandóságot és a lélek tisztaságát jelképezi. Virágaink ékesítik a sírokat, és szívünk szeretetét tükrözik, amely soha nem halványul el.
Halottak napján nemcsak gyertyát gyújtottunk és virágot helyeztünk el, hanem közös emlékeinket is felidéztük. Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, szívünkben újra érezhetjük a szeretetet és az örömöt, amit együtt átéltünk. Minden ima, minden kedves emlék egy-egy köszönet azokért a pillanatokért, amelyekben a mi életünk az ő életükkel egyesült.
Testvéreim, a Mindenszentek és halottak napja mindig alkalom arra, hogy elcsendesedjünk, és hálát adjunk azért az örömhírért, amit Krisztus ígért: a feltámadásban találkozunk szeretteinkkel, és mindörökre együtt leszünk az Atya dicsőségében. Imádkozzunk hát közösen, hogy szeretteink lelke békére leljen, és hogy mi magunk is Isten szeretetében, reményben és hűségben éljünk tovább. Ámen.