A köztudatban él egy kép arról, hogy gazdasági mutatók tekintetében Hargita, ha épp nem is sereghajtó, de kullogó, lemaradt megye: nálunk kisebbek a fizetések, alacsonyabb az életszínvonal, kevesebb a lehetőség, mint más, akár szomszédos megyékben. Ez hatással van a közhangulatra is: van, aki úgy érzi, hiába tesz jelentős erőfeszítéseket – azaz dolgozik sokat –, itt kénytelen kevesebbel beérni –, vagyis máshol nagyobb megbecsülésben lenne része, jobban boldogulna. E jegyzetnek nem célja, hogy eldöntse, milyen mértékben igaz a fenti állítás. Csak a percepció néhány aspektusára akar reflektálni.
Egy: a „gonosz mostoha”-teória. Eszerint a román állam tervezetten nem irányít ide jelentősebb forrásokat, nagyobb befektetéseket, mert nem érdeke vagy nem szeretné, hogy a magyar többségű megyék fejlődjenek. A racionalizálók erre politikai jellegű magyarázatot adnak: míg mondjuk Bákó vagy Vrancea megyében mérhető számú szavazatra lehet váltani egy méter friss aszfaltot, addig Hargita megyében akkor sem szavaznának tömegesen a PSD-re, ha az függőhidakkal kötné össze a modernizált iskolákat az új építésű kórházakkal. Mások etnikai okot látnak abban, hogy a mindenkori kormány fejlesztési listáján a kávéfolt alatt szerepel Hargita megye. Megjegyzem, lehet, a román pártok úgy ítélik meg, nem tudnak itt elég voksot szerezni – de az RMDSZ tud, és ennek megfelelően, ha kormányon van, irányít is állami beruházásokat ide, parlamenti súlyán felül is: például az Anghel Saligny program lehetőségeiből szerintem jól részesült Hargita megye. De tegyük fel, hogy az állam etnikai alapon fukarkodik velünk – csak akkor ne vonatkoztassunk el attól sem, hogy a magyar állam is jelentős gazdasági és más jellegű beruházásokat végzett a székely megyékben. Az országos átlagot nézve, az EU-s források abszorpciója sem mondható rossznak. És még valami: nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Hargita megyében a legnagyobb munkaadók a tanügy, az egészségügy és a közigazgatás – mind állami szektor. 
Kettő: a rossz szállítási infrastruktúra. Tény, hogy a megye nincs jól bekötve, területe hegyvidéki, gyorsforgalmi utak nincsenek, autópálya még úgy sem, légikikötő sincs, vasút van, de rossz állapotban. Egyenes összefüggés van a tőkebeáramlás mértéke és az infrastruktúra fejlettsége között – ezért is várom kíváncsian az A8-as autópálya gyergyói szakaszát. Remélem, hoz átütő gazdasági fellendülést. Mert ha nem, akkor az infrastruktúra-érvet árnyalni kell.

Három: a „lemarad(t)unk-pánik”. Ha a kolozsvári mutatók Székelyföldön szívdobogást okoznak, akkor a bukarestiek izomkárosodást, de egyértelmű „lemaradásban” van Hargita (és Kovászna) megye a régiós társ Maros megyéhez viszonyítva, Szeben, Fehér, Brassó megyékről nem is beszélve. Brassó megyében például olyan ágazatokban, mint az ipar, az építőipar vagy a szolgáltatások az egy főre jutó jövedelem kb. duplája, mint nálunk, egyedül a Hargita megyében „húzóágazatnak” számító mezőgazdaságban előzünk, de ott sem sokkal. Itt a vita arról szól, hogy miközben az életszínvonal a rendszerváltáskor, de akár még a 2000-es évek elején is hasonló volt, azóta az olló nyílt, és bizonyos megyék sokkal jobban fejlődtek, mint Hargita. Ez az érvelés számok szintjén jó, de nem kalkulál azzal, hogy míg az életszínvonal egy ideig (a pártállam társadalmi különbségeket kivasaló redisztribúciós képletei miatt) azonos volt, a potenciál – ideértve a lakosságszámot, a településszerkezetet, a földrajzi adottságokat, az ipart, az infrastrukúrát stb. – egyáltalán nem volt hasonló! Azt, hogy ma mekkora lemaradásban vagyunk, megmutatja az egy főre jutó GDP. Az országos átlaghoz mérten Hargita megye 71 százalékon áll (Kovászna 75, Maros 78 százalékon). Szóval jelentősen átlag alatt vagyunk, míg mások jelentősen fölötte: a per capita GDP Bukarestben 260% (!), Kolozsváron 140%. Csakhogy más megyék meg utánunk járnak: Botoșani 51%, Suceava 57%, Teleorman, Giurgiu, Mehedinti, Bákó stb. is lemaradt. 
Négy: a „mennyi az annyi”. Az országos nettó átlagfiztés 5000 lej körül van. Hargita megye ennek a 78%-át éri el, vagyis átlagosan csak háromnegyed akkora béreket kapunk (Maros 92%, Kovászna 79%). És tovább árnyalja a képet, hogy Hargita megyében a munkavállalók nagyon nagy hányada minimálbért keres, vagyis az említett átlag úgy jön ki, hogy kevesen keresnek sokat, sokan keveset. A minimálbéreknél azonban meg kell jegyezni, hogy sokaknak nem annyi a tényleges jövedelme, hanem több – ez tény. Ahogy az is, hogy a bérek valóban alacsonyak. Aminek egyik oka:
Öt: a „hozzá nem adott érték”. Elméletileg az alacsony bérek befektetőket kellene vonzzanak, de a gyakorlatban Hargita megyébe kevés külföldi működő tőke jön. Az is baj, hogy emiatt nem jönnek létre új munkahelyek, így a munkaadók nem kényszerülnek versenyezni a munkaerőért, de súlyosabb, hogy nem jönnek létre olyan munkahelyek, amelyek magas hozzáadott értéket teremtenek. Azok az emberek pedig, akik képesek lennének magas hozzáadott értéket előállítani, elmennek máshova: arányaiban a magyarok kivándorlása magasabb, mint a román lakosságé. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az életszínvonalat lehet számokban mérni, de az valójában szubjektív érzet. Én például úgy érzem, a Hargita megyeiek szeretnek Hargita megyében élni...