Hirdetés

Az életmentés csapatmunka 

Elsősegélynyújtó maratont szerveztek idén is a Hargita Megyei Mentőszolgálat és az Erdély Mentőcsoport munkatársai, amelynek az volt a célja, hogy felkészítse a fiatalokat és bővítse ismereteiket. A programról a mentőszolgálat igazgatója szerda reggel a mentőszolgálat székhelyén tartott sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. Kiemelte: megyénkben és országos szinten az elsősegélynyújtásra nagyobb figyelmet kellene fordítani. 

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 4 perc
Az életmentés csapatmunka 
Elsősegélynyújtási képzés. Illusztráció Fotó: László F. Csaba / Archív

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Hargita Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult projekt keretében az idén tizennyolc Hargita megyei iskola diákjainak tartottak elsősegélynyújtó felkészítőt a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai. 

Sokan érdeklődtek a program iránt 
Dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója kifejtette: szeptember harmincadika volt a program jelentkezési határideje, amelyen összesen tizennyolc iskola és mintegy kétezer-ötszáz diák vett részt.

– Pozitívumként könyveljük el, és minket igazol a tény, hogy a lehető legfiatalabb korban fel kell készíteni a gyerekeket az elősegélynyújtás és a 112-es segélyhívó szám alkalmazására.

Fontos lenne, hogy az elsősegélynyújtás bekerüljön az éves tanügyi programba, ugyanis sokkal felkészültebb fiatalok lennének ezen téren

– mondta dr. Péter Szilárd.

László F. Csaba
Péter Szilárd. Az elsősegélynyújtás fontosságát hangsúlyozta a megyei mentőszolgálat vezetője

Hozzátette: a sok jelentkező és a két hónapos határidő következtében a mentőszolgálat munkatársai minden hétfőn és csütörtökön az iskolákban felkészítőket tartottak. Mint mondta, a legtöbb felkérés a nagyobb településekről érkezett Csíkszereda valamennyi iskolájából, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Maroshévíz, Balánbánya, továbbá rajtuk kívül néhány kisebb település is csatlakozott az elsősegélynyújtó programhoz.

– Mostani tapasztalataink alapján

az öt-nyolc osztályosokat lehet leginkább bevonni, és ők azok, akik a legérdeklődőbbnek bizonyultak a képzések ideje alatt,

az idősebb korcsoportoknál sokkal nehezebb megragadni a diákok figyelmét – mondta a mentőszolgálat igazgatója. Kiemelte: a 112-es segélyhívó szám használatára külön figyelmet fordítottak az egészségügyi dolgozók. Augusztustól Brassó, Kovászna és Hargita megye egy zónába tartoznak, és nem biztos, hogy minden esetben a legközelebbi diszpécser veszi fel a telefont, ezért a képzésen azt is elmagyarázták, hogy mi a teendő ilyenkor. – Noha november végén a megyei tanács által támogatott projekt véget ér, az Erdélyi Mentőcsoport Csíkszéki Fiókja sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapnál, így a pályázati úton nyert támogatásból tudjuk folytatni a diákok képzését egészen december közepéig – mondta dr. Péter Szilárd.

Kell egy csapat!
A megyei mentőszolgálat vezetője a továbbiakban megköszönte munkatársai munkáját, ugyanakkor megjegyezte: az újraélesztett személyek túlélési esélyét úgy lehet növelni, ha jó „csapattal” rendelkeznek. 


Hirdetés


– A csapatba mindig kellenek a laikus személyek, akik felismerik a bajt, utána mi, a mentőszolgálat és sok esetben maga a páciens is.

Fontos, hogy aki bajba jut, azonnal hívja a segélyhívó számot, és ne a saját feje után próbálja orvosolni a problémát

– hívta fel a figyelmet a mentőszolgálat igazgatója. Hozzátette: a sikeres újraélesztések arányát ez a három tényező együttműködése tudja javítani. A statisztikai adatok szerint, ha az alapszintű újraélesztési technikákat és a defibrillátort az első öt percben használják, akkor a beteg túlélési esélye 49 és 75 százalék közötti lenne, azaz száz emberből 49-75 személyt lehetne megmenteni, de ettől nagyon messze állunk – fűzte hozzá a mentőszolgálat igazgatója.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!