szórványos felhőzet
erős felhőzet
Az ehető arany
Az aranyat általában szépnek látjuk, még a nap is aranysárga, az arany meg napsárga, ha szépet akarunk mondani róluk. Anyagi értéke számottevő, ezt nem is kell magyarázni senkinek, főleg azoknak nem, akiknek nincs, és azoknak sem, akik szinte mindent elkövetnek azért, hogy minél több legyen belőle a birtokukban. A 18. században nagy hírre tett szert az úgynevezett aurum nativum, azaz természetes, eredeti arany, amit szőlőszemekben találtak, és erről igazi tudósok értekeztek. Köleséri Sámuel hiteles szemtanúkra hivatkozva írja, hogy 1701-ben a gyulafehérvári püspöki szőlőkben találtak egy olyan gerezdet, amiben valóságos aranyrög volt, s egy másikat, az örményesi (feltehetően Marosörményes) határon egy facsemetébe benőve, s úgy tudja, hogy ilyen szőlőt Tokajban is leltek. Fridvalszky János említ egy szőlőgerezdet hét aranyszemmel, amit a mikefalvi szőlőkben, a Kis-Küküllő mellett találtak 1765-ben. Mindketten megegyeznek abban, hogy valóságos aranyak, és ezeket „a harmat, a kigőzölgés arany termésének” tartják. Száz évvel később Kőváry László az Erdélyország statistikájában (Kolozsvár, 1847), bár közli ezeket az adatokat, hozzáteszi, hogy „mi ehhez sem jót, sem rosszat nem mondunk egyebet, minthogy úgy tudjuk, miképp az arany növés, a jelenleg érvényes fiziológiai elvek szerint nem valószínű”. Az említett két tudós közlésére nem szabad visszavetítenünk a későbbi tudományos ismereteket. Látjuk, hogy még Kőváry is óvatosan fogalmazott. Köleséri Sámuel (1683–1732) a teológia, a filozófia és a medicina doktora, az erdélyi ércbányászat felügyelője volt. Fridvaldszky Jánosnak (1730–1784), a kolozsvári jezsuita akadémia professzorának 1767-ben jelent meg Minerológiája, amely az erdélyi ásványvilág helyrajzát és elemzését adja. Miközben hitviták dúltak, húsz éve még boszorkányt égettek (Marosszékben 1747-ben), megszületett, ha még gyermekcipőben járt is, az ész százada, s a tudósok gyakran túlléptek a felekezeti különbségeken, összehozta őket a közös klasszikus műveltség, a tudományos felfedezések izgalma és a kísérletek kíváncsisága. Fridvalszky könyve alig egy év alatt ötszáz példányban kelt el, vásárlói és terjesztői, a tudósokon kívül, lelkészek, papok, orvosok, jezsuiták, tanítók voltak. Érdekes az is, hogy könyveinek kiadását és tudományos kísérleteit, ismét csak félretéve a felekezeti különbségeket, hol jezsuiták és piaristák, hol reformátusok támogatták. A tudósok kiterjedt levelezést folytattak, Fridvalszky rengeteg ásványt is küldött szemléltetőnek a saját gyűjteményéből. Nevét beírta az erdélyi mezőgazdaság történetébe is. Kutatásai, kísérletei a növénytermesztés és felhasználás terén aranyat értek volna, ha igazán elterjednek és követőkre találnak. A cserszömörce például keresett és drága importált növény volt, Erdélyben egyáltalán nem termesztették. Főképpen örmény vándorkereskedők portékájaként, jó pénzért árusították. Vásárolták is a tímárok és a vargák, ugyanis állatbőrök cserzésére, azaz kikészítésére és tartósítására használták. Fridvalszky felfedezte a cserszömörce erdélyi termőhelyét, vagyis meggyőződött róla, hogy nálunk is megterem, termeszteni is kezdte. „Kitalálta” az olcsó csicsókakenyeret is. A csicsóka nagyon könnyen termeszthető, tűr hideget, meleget, esőt és szárazságot, gumói fagytűrők, télen is ki lehet ásni fogyasztásra. Ezt szerette volna megismertetni, elterjeszteni és szegény emberek élelmévé nemesíteni. Egyik legérdekesebb és hasznosnak ígérkező találmánya, illetve kísérletezése a gyékénypapír előállításához kapcsolódott. A papír rendes nyersanyaga akkor a rongy volt, de ez lassan hiánycikk lett, megdrágult a növekvő papírkereslet miatt, úgyhogy Európa-szerte keresték az új megoldásokat, még mohával és fenyőtobozzal is kísérleteztek. Éppen a Mezőgazdasági Egyesületnél a gyékénypapír előállításával foglalkozott, amikor az Egyesület megszűnt, s így a kutatásai félbeszakadtak. Állás és jövedelem nélkül maradt. Igaz, nem mind arany, ami fénylik, de néha ott van mégis, csak észre kell venni. Fridvaldszky hiába mutatta, hol kell keresni, mások nem látták, hogy fénylik. Az „arany” amúgy is mindenki számára mást jelent. Vannak, akik olyannyira nem tudnak betelni vele, hogy meg is eszik. A 24 karátos aranypor valóban ehető, ez az ókortól napjainkig ismert és használatos. Nehéz jóllakni vele, bár elméletileg akármennyit ehetünk belőle, ugyanis az arany felszívódás nélkül halad át az emésztőrendszeren. Kedves Olvasóm! Nem hiszem, hogy ma aranypelyhekkel bevont luxusszendvicset ebédelsz, de remélem, egy gerezd szőlőhöz kívánhatok jó étvágyat.
.jpg)
