havazás
enyhe eső
borús égbolt
Az egyháznak Jézus a fundamentuma
Október 31. sajátos ünnepe a reformáció egyházainak. Mi, reformátusok a testvéregyházaknál is jobban magunkénak érezzük a Reformáció Emléknapját, mert nevünkben is azonosulunk az ünneppel. Ilyenkor felelevenítjük a németországi Wittenberg város nevét, amelynek vártemploma kapujára Luther Márton kifüggesztette a híressé vált 95 tételét. Benne saját kora vallási-hitbeli helyreállítását szorgalmazta a Biblia alapján. Az idén is elhangzanak a reformáció alapelvei: csak a Krisztus, a Szentírás kijelentése, a hit és Isten kegyeleme számít az ember üdvösségkeresésének útján. A megszerzett üdvösségért pedig egyedül Istené a dicsőség. Kihangsúlyozzuk újra, hogy a reformáció ajándéka az anyanyelvre lefordított Biblia, amelyen Isten Szava népünkhöz magyarul szól. Az istentiszteleteken megszólal a reformáció klasszikus igeverse, „Az igaz ember hitből él”, és a templomokban hitvallásszerűen énekeljük: Erős várunk nékünk az Isten.
1517. október 31. óta 498 esztendő telt el. Két esztendő múlva az 500. évfordulót ünnepeljük. Most más idők járnak, mint a XVI. században. Más kérdések foglalkoztatnak bennünket, mint elődeinket, és más válaszokat keresünk. Egykoron Erdély és Európa egyik jelentős gondját a támadó török veszedelem jelentette. A hazának meg kellett védenie saját határait, önállóságát, népeinek jövőjét, és védelmeznie kellett a reá bízottakat. Ebben a küzdelemben az egyik legjelentősebb segítséget a hit és vallási önazonosság komolyan vétele jelentette. Ma is van egy áradat, amelyre figyelünk. Ugyanakkor van a folyamatos belső apadás, amelynek ellenére végsőkig meg kell maradnunk magyarnak és hívőnek; a mi időnkhöz tartozik a szekularizáció korszelleme is, amelyben sokan lélekben megüresedtek, a hit útján szeretnének járni, kereső emberré váltak. Idei reformációs ünneplésünket ezeknek a kérdéseknek feszültségében éljük meg, talán csendesebben, mint máskor. Azonban az ünnepben az anyanyelvünkön megszólaló Ige egy jól ismert gondolattal kíván válaszolni töprengéseinkre: „más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus” (1Kor 3,11).
Ezt a bibliai verset olvasva mindenekelőtt befele, magunkra, hitünkre, keresztyénségünkre, alapunkra tekintünk. Az igevers alapján úgy próbálunk választ adni a kívülről világunkat szorító kérdésre, hogy arra a biztos alapra figyelünk, amely a miénk: a Jézus Krisztus. A Biblia nem félti Isten népét az idegenektől, ha Isten népe szilárdan áll a hitben, a szövetségben, a fundamentumán. Ha veszélyről szó lehet, az csakis belső lehet. Ilyen: a széthúzás, a pártoskodás, az elhidegülés, az érdektelenség, a nem gyakorolt hit. Amikor Isten népe meggyengül saját hitében, örökségében, akkor következik be, hogy meginog, és veszélybe kerül a jövendője. Az idei reformációi ünnepen arra figyelmeztet a bibliai tanács, hogy álljunk szilárdan a saját hitbeli alapunkon. Éljük meg és gyakoroljuk hitünket! Őrizzük meg a reánk bízottakat, és legyünk jó reménységgel, hogy Megváltó Istenünk megőrzi a Jézus Krisztusra épített anyaszentegyházat. Ezen az alapon képesek vagyunk együtt dicsőíteni Istent, és saját lelki anyanyelvünkön továbbra is megélni külön-külön az alapon, a Jézus Krisztuson felnőtt hitéletünket. A hitviták kora lejárt, de nem járt le a saját alapunkhoz és a Jézus Krisztushoz való ragaszkodásunk értelme.
A befelé tekintés után joggal nézhetünk világunk kérdéseire, azaz kifelé. Erre is válaszol az Ige. A Jézus Krisztuson, a biztos fundamentumon álló anyaszentegyháznak nincs mitől félnie. A Jézus Krisztuson felépült anyaszentegyháznak a társadalom kérdéseire mindig határozott és krisztusi szeretetben fogant választ kell adnia. A Krisztuson való alapunk elsődlegesen saját elesetteinkre figyelmeztet, akikről gondoskodnunk kell. De nem fogunk elfordulni háborús menekült, szükségben lévő embertársainktól sem, ám közös békességünk érdekében otthon szeretnénk rajtuk segíteni, saját országukban.
Kifelé tekintve azt is látjuk, hogy mennyi kereső ember van. Lelki nyugalmat, megbékélést, bűnök bocsánatát, kegyelmet és feloldozást keres. Azt is látjuk, hogy mennyi új keletű megoldás kínálkozik. A reformáció a lelki megnyugvást és üdvösséget kereső ember ünnepe. Ezért, a 21. század emberének is csak az örök reformációs üzenetet mondjuk. Egy fundamentumunk van, amelyen bűneink bocsánatát nyerjük, és átélhetjük az egymással és Istennel való kiengesztelődést: a Jézus Krisztus. Nincs más üzenetünk. Nem is lehet más. Mert ezt az üzenetet nem mi találtuk ki, hanem csak alázatos szócsövei vagyunk a Megváltó Úr üzenetének.
Templomaink ajtói mindig nyitva voltak az emberek előtt. Ma különösképpen kihangsúlyozzuk: kitárva az ajtó, hogy mindaz, aki keres, találhasson, és mindaz, aki zörget, bebocsátást kaphasson. Jertek e fundamentumra, és épüljetek fel rajta lelki házzá!
Dr. Bekő István Márton református lelkipásztor
web.jpg)
.jpg)
